DR. VARGA-DAMM ANDREA
DR. VARGA-DAMM ANDREA
DR. VARGA-DAMM ANDREA (független): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Azért szoktam ide feljönni a vezérszónoklatomat előadni, mert amikor a videókat nézik a polgárok a Facebookon vagy bárhol máshol, rendre tömegével kapom a bejegyzéseket, hogy hol van a többi képviselő körülöttem. Jellemzően nem ülnek körülöttem, ezért ha innen mondom el, legalább ez nem látszik. Úgyhogy nem szerepelni akarok, csak az Országgyűlés tekintélyének megóvása érdekében teszem ezt.
Az állattenyésztők napja határozati javaslata természetesen támogatandó, támogatható, és nem kérdéses az, hogy én magam is az igen szavazatommal fogom ezt megtenni. Már csak azért is nagy öröm számomra, mert a kislányom 20. születésnapján nyújtották ezt be, úgyhogy gyakorlatilag nem fogom elfelejteni azt sem, hogy a gyermekem születésnapján az állattenyésztők napját is ünnepeljük. De ami nagyon fontos, ha már ez a szimbolikus javaslat megérkezett a Házhoz, hogy tekintsük át az elmúlt 30 évet, merthogy a soraink között, a képviselők között 41 olyan kormánypárti képviselő ül, akik a rendszerváltás első évtizedében is a parlament padsoraiban ültek, és bizony akár cselekedettel, akár mulasztással hozzájárultak az állattenyésztési ágazatnak ahhoz a rendkívül kedvezőtlen helyzetéhez, mint ami mára kialakult. A javaslatban előadott indoklás nagyon szép, nagyon örömteli, hogy ilyen módon kíván a kormányzat megemlékezni az állattenyésztőkről nap mint nap, de azért én inkább úgy érzem, hogy ez egy szimbolikus nyugtatása az ágazatban dolgozóknak, a hatékony szerkezeti változáshoz szükséges állami menedzselés elmaradása miatt.
A már korábban is a válság jeleivel küzdő agrárágazat a kilencvenes években egyre nehezebb helyzetbe került, a mezőgazdasági üzemek nagy többsége szétesett, a föld zöme magántulajdonba került, és jobbára nem a tulajdonosok művelték a földet. Ez önmagában egyébként nem lett volna probléma, ha a változásokhoz hozzárendelték volna az ártalmakat elhárító kormányzati tevékenységet is, de sajnos abban az időszakban a kormányzat tagjainak kiválasztása alapvetően a piarista iskolatársak közül, illetőleg a gimnáziumi tanítványok közül került ki, ezek voltak alapvetően a szempontok.
A gazdálkodók tőkehiánya, a termelés szervezetlensége és különösen a kilencvenes évek első felében tapasztalt életszínvonal-csökkenés miatti belső fogyasztás visszaesése egyes termékekből eladhatatlan mennyiséget produkált, ami az egyébként is alacsony jövedelmezőséget tovább rontotta. Több régi-új mezőgazdasági vállalkozó volt kénytelen felszámolni a gazdaságát az alacsony jövedelmek miatt, így az ágazat szereplőinek a száma a kilencvenes évek végére erőteljesen lecsökkent.
(15.30)
A mezőgazdaság teljesítménye ’90 és 2007 között esett vissza leginkább, a nemzetgazdaságon belüli súlya oly mértékben mérséklődött, hogy a bruttó hozzáadott értékhez való hozzájárulása és a foglalkoztatottak aránya egyaránt harmadára csökkent, azaz 4,2 százalékra maga a foglalkoztatottak száma, és 4,7 százalékra pedig a GDP-arányos részvétel. A beruházásokból való részvétel pedig a 8,7 százalékról 3,7 százalékra esett vissza. A mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma is jelentősen csökkent, de ami még rosszabb volt, a korszerkezet: a ’90. évi népszámlálás után a 2005. évi mikrocenzus adatai szerint a 60 évesnél idősebbek aránynövekedése óriási volt.
A szükséges beruházások elmaradása miatt a mezőgazdaság gépivonóerő-ellátottsága nem igazán változott, miközben jelentős része az egyéni gazdaságok tulajdonába került. ’90 és 2007 között a mezőgazdaság bruttó termelési értéke 30 százalékkal csökkent, ezen belül az állattenyésztésé 40 százalékkal. A 2007. évi gazdaságiszerkezet-összeírás alapján 626 ezer gazdaságból mindössze 7000 volt szervezet és 619 ezer pedig egyéni gazdálkodó. Az előbbiek száma, tehát a gazdálkodó szervezetek száma háromszoros lett, viszont az egyéni gazdaságok száma 40 százalékkal esett vissza. Az egyéni gazdaságoknak több mint fele csak saját fogyasztásra termelt, a felesleget közel egyharmaduk tudta mindössze értékesíteni, és csak 16 százalék volt az az arány, akiknél értékesítés is volt az elsődleges célja a termelésnek.
Az agrárrendszerváltás hatása és a piacok elvesztése az állattartást érintette a legérzékenyebben. Miközben a termelés volumene 70 százaléka lett a ’90. évinek - most figyeljenek, képviselőtársaim! -, a felvásárlás viszont 50 százalékra esett vissza. Ez volt igazán a nagy tőrdöfés. 2007. év végén az élelmiszeriparban mindössze száz olyan vállalkozás volt, ahol a 4 milliárd forintot meghaladta a bevétel, és legalább 49 főt foglalkoztattak. Rendkívül csekély szám.
A magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar termékeinek döntő része hazai piacra kerül, és az első évtizedben a rendszerváltás után az élelmiszer-fogyasztás szerkezete azért alakult át, mert rendkívüli módon romlott az általános életszínvonal, és a húsok, tejtermékek fogyasztása ezért visszaesett, hiszen általában nem voltak olcsók ezek a termékek a jövedelemszinthez képest sem. És aztán ehhez járult még hozzá, hogy az első évtizedek kormányai korlátlanul beengedtek szemétnek tekinthető élelmiszereket, nem vetettek ki védővámokat, és nem volt az ellenőrzés hatékony.
Az állattenyésztés által előállított érték az egy évtizede tartó stagnálás után 2004-től - most figyeljenek! - még jobban csökkent. Azt hittük, hogy az EU-csatlakozásunktól kezdve a mezőgazdasági támogatások miatt majd az előállított termék nőni fog az EU-csatlakozással. Ehhez képest csökkent, a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek részaránya az ország teljes kivitelén belül szintén csökkent. A száz hektár mezőgazdasági területre jutó szarvasmarha- és sertésállomány nagysága jelentősen elmaradt az EU-27 átlagától, a szarvasmarha az utolsó volt, és a sertésállomány pedig a 11. helyre került. Ilyenkor szoktuk mondani, amikor vidéken megyünk a csodálatos mezők mellett el, nagyon sokszor jut eszembe, hogy ezeknek tele kellene lenni állatokkal, legelő állatokkal, hiszen ez az ország pont az az ország, ahol valóban, ez az ágazat virágozhatna, és úton-útfélen állatokkal találkoznánk a mezőn, de sajnos nem így van.
Az élelmiszer-gazdaság jelentősége a jövedelemtermelő képességen túl stratégiai fontosságú a lakosság élelmiszer-ellátásában és a vidék népességének megtartásában. A nyolcvanas évek mezőgazdaságának gazdálkodási problémái persze eleve kedvezőtlen feltételeket teremtettek a kilencvenes évekre, merthogy gyakorlatilag kiszipolyozták ezt az ágazatot, leépítették a nagyüzemeket. Én sokszor azt gondolom, hogy ebben némi szándékosság is volt, tartósan a működőképtelenség jeleit mutatták ezek az üzemek. És aztán jött a kilencvenes évek privatizációja, amely pedig gyalázatos volt, tervezetlen, kapkodó, a szakmai szempontokat teljesen kizárták, egy volt a lényeg: a hatalom közelében lévő emberek mindenképpen olyan vagyonhoz jussanak a közösből, amellyel hosszú távon szakmai hozzáértés nélkül is jelentős bevételt realizálhassanak.
Tehát, ahogy elmondtam, az állattenyésztés volumene ’90 óta folyamatosan csökken. Az Unióba történt belépés nagyon nagy várakozást jelentett a gazdák számára, mert a gazdák azt gondolták, kiszámítható feltételek lesznek, az uniós és nemzeti források folyósítása zökkenőmentes lesz, de miután a megfelelő intézményrendszer kiépülése hiányzott, késlekedett, a támogatások bizony nem jutottak el időben a gazdákhoz. Gyakorlatilag a politikai erők a támogatásokkal tartják rövid pórázon a gazdákat, ha felemelik a szavukat a rendszer kritikájával, esetleg nem kapják meg egyáltalán, vagy késve kapják meg a támogatásokat.
1990-hez képest az ipar bruttó termelési volumene két és félszeresére nőtt Magyarországon - egy mezőgazdasági országról beszélünk. Ehhez képest a mezőgazdaság nemhogy nőtt, hanem 30 százalékkal mérséklődött. Egy olyan országról beszélünk, ahol adottságai alapján minden második embernek a mezőgazdaságból kellene élnie.
Azt kívánom magunknak, az állattenyésztőknek és minden magyar polgárnak, hogy ha már ezt a csodálatos napot, az állattenyésztők napját a parlament létre fogja hozni, akkor ne csak szimbolikus napok legyenek, az évben egy-egy nap, hanem az év minden napján gondoljunk arra, hogy ennek az ágazatnak a támogatása minden magyar honfitársunk életminőségét jelentősen tudja javítani. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)
