MAGYAR ZOLTÁN
MAGYAR ZOLTÁN
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár úr megihletett még egy gondolat erejéig. Azt mondta, hogy a jó értelemben vett birtokméret elérése mindenképp fontos és célravezető. Én is egyetértek abban, hogy a XXI. század kihívásai egészen mások, mint a korábbi évtizedekéi, tehát biztos, hogy az optimális birtokméret fogalma is változott, és abban is biztos vagyok, hogy a világ gazdasága olyan szinten kinyílt, ami egészen más kihívásokat hoz elénk és hoz az állattenyésztők elé, mint korábban.
De azért jó lenne, ha ebben a jó birtokméretben, a jó értelemben vett birtokban megegyeznénk, hogy mégis ez mit jelent önöknek és mit jelent nekünk, mert ez az évtizedes vita itt közöttünk szerintem ebből fakad, hogy önök nem merik meghatározni azt itt ország-világ előtt, hogy számukra, önök számára mi az az ideális birtokméret egy-egy ágazaton belül, ami elfogadható, és ami a kormány birtokpolitikai célja, hogy ezt bizony minél többen elérjék.
És ez már nemcsak gyanú a részemről, hogy miért nem merik ezt a számot itt megvallani, miért nem merik leírni, miért nem merik egy parlamenti vitában elmondani, hanem most már, azt hiszem, tények sokasága támasztja alá, hogy ez egy szántszándékos csúsztatás, és direkt nem kapunk ezekre a kérdésekre konkrét válaszokat. Hiszen akkor például azt is meg kellene indokolni, hogy miként lehet az, hogy Magyarországon a vidékfejlesztési és az agrártámogatások 76 százalékát a legtehetősebb 10 százalék kapja meg. A legnagyobb birtokmérettel rendelkezők, a legtehetősebbek vannak agyontámogatva ebben az országban, és ez is abból fakad, hogy nem határoztuk meg, hogy mi az a jó értelemben vett birtokméret.
Vagy például akkor választ kellene adniuk arra, hogy a vidékstratégiában - amelynek a végdátuma most, 2020-ban járt le, a vidékstratégiának, ugye, 2020 volt úgymond a végpontja - saját maguk által meghatározott célokat, az abban vállalt célokat miért nem értük el; nemcsak szarvasmarhában, juhban vagy a sokat emlegetett sertésben, hanem gyakorlatilag egyetlenegy állattenyésztéssel összefüggő számban sem értük el ezeket a célokat.
És ha már „A vidéken élők miért nem hajlandóak állatot tartani kellő számban?” téma felmerült, akkor itt is hadd firtassam túl a világ változásain azt a kérdést is, hogy a kormány vajon mit tett annak érdekében, hogy ez egy kellően jövedelmező, kellően vonzó szakma legyen. Ausztriában a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején ugyanekkora szakadék tátongott egy vidéki életminőség és egy városi életminőség között, mint ma hazánkban, ezt számtalan adat alátámasztja. Ezt a mindenkori osztrákok kormányokon átívelve felismerték, programot alkottak rá, becsoportosították, becsatornázták az európai uniós forrásokat, amelyek célzottan ezeket próbálták meg elérni, ezeket a különbségeket próbálták meg megszüntetni, és eljutottunk odáig, hogy az elmúlt évtizedekben már gyakorlatilag Ausztriában egy vidéki településen élő átlag osztrák állampolgár minden olyan állami szolgáltatáshoz megfelelő minőségben, gyorsaságban és megfelelő színvonalon hozzáfér, mint bármely városi polgártársa.
És akkor el is jutottunk az agrár-generációváltás problémájához, amiről megint csak évek óta beszélünk, de tényleg a katasztrófa szélén vagyunk. Ahogy az eddigi számokból láthatjuk, az új európai uniós költségvetési ciklus sem fog megfelelő lépéseket tenni annak érdekében, hogy ez az agrár-generációváltás jelentős mértékben megtörténhessen, és ez egyébként az állattenyésztőket még nagyobb arányban sújtja, mint akár a szántóföldi növénytermesztést is, tehát ebben is sokkal inkább érdemi lépéseket várhatnánk el.
Vagy a szövetkezeti modellt sem akarom most megnyitni, csak államtitkár úr nyitotta ki kicsit szerintem szélesebbre a vita kapuit. De hogy ez a szövetkezeti modell is önöknek mennyire ellenséggé vált, az egészen elképesztő. Tehát ahhoz képest, hogy itt 2010-ben még Ángyán professzor úr szájából hallhattuk azt, hogy milyen újszerű megközelítést fogunk itt látni majd a Fidesz-KDNP döntéseiben, és végre egy olyan, európai uniós színtéren is helytálló szövetkezeti törvényt és ahhoz forrásokat fogunk látni, hogy a szavunk is eláll, és komoly előrelépés várható, azóta a professzor urat sikeresen likvidálták saját maguk közül, sőt még komolyabb bosszút is álltak rajta, mivel nem adta a nevét ahhoz az agrárpolitikához, amit ezen ígéretekkel szemben a valóságban folytattak.
Bizony ez már tíz éve volt, és azóta sem léptünk előre a szövetkezeti rendszer tekintetében, sőt inkább csak visszafelé. A dél-amerikai modell irányába látom elmozdulni ezt az országot, ahol egy szűk elit kezében csoportosulnak a természeti erőforrások, és rettegnek attól a megoldástól, ami nálunk szerencsésebb országokban már évtizedek óta működik. Azaz: a szövetkezeti modellről beszélek, ahol az év végi profit nem egy szűk tulajdonosi kör kezében összpontosul, hanem a szövetkezetben részt vett tagok és az egész éves munkájuk eredményeként az abban dolgozók részesülnek gyakorlatilag a profitból megfelelő arányban.
Tehát ha már itt az állattenyésztés és az állattenyésztők gondjai, akkor ezekről is tényleg érdemes lenne szót váltani, hiszen ezek azok a problémák, amelyek miatt ma Magyarországon ennyire felborulhatott például a szántóföldi növénytermesztés és az állattenyésztés aránya, és ezek azok a gondok, amelyek miatt sajnos a generációváltás oly nehézkes ebben az ágazatban. Köszönöm, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)
(16.10)
