ZSIGÓ RÓBERT,

Teljes szövegű keresés

ZSIGÓ RÓBERT,
ZSIGÓ RÓBERT, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm, hogy ezt a témát felvetette itt a Házban.
2010-ben egy demográfiai értelemben is csőd szélén álló országot vettünk át, minden fontosabb demográfiai mutatóban a mélyponton voltunk. A családcentrikus magyar emberek, különösen a magyar fiatalok kevés lehetőséget láttak arra, hogy családot alapítsanak, hogy gyermeket, gyermekeket vállaljanak. Ha röviden kellene kifejeznünk: 2010-re a magyar emberek elvesztették a jövőbe vetett hitüket és a bizalmat. A polgári kormánynak az elmúlt tíz esztendőben ezt a bizalmat kellett visszaszerezni és visszaépíteni.
Éppen ezért 2010-ben úgy határoztunk, hogy a magyar családokkal szövetségben, a magyar családokért dolgozva egy családbarát országot építünk, amely segít, segítséget, támogatást ad a családalapítás és a gyermekvállalás előtt álló akadályok lebontásához, és amely a fiatal párok előtt reális lehetőséget nyit a gyermekvállalási terveik megvalósításához. Családpolitikánk alapja a munkaalapú társadalom, hiszen ha munka van, akkor minden van. Ezt bizonyítja a nemzeti konzultáció is, hiszen a családtámogatások munkavállaláshoz kötését konszenzus övezi, a családok védelméről szóló nemzeti konzultációban a kitöltők 97,5 százaléka egyetértett ezen elgondolással.
Tisztelt Országgyűlés! Családtámogatási rendszerünk kiszámítható, tervezhető és biztonságos. A baloldali kormányok folyamatosan változó, a családokat büntető, megszorító politikája helyett a polgári kormány 2010-től azért dolgozik, hogy kiszámítható jövővel hosszú távra is biztosítva érezzék boldogulásukat a magyar családok.
Ezért 2010-ben visszaállítottuk a baloldal által elvett gyes harmadik évét; megemeltük a gyed maximális összegét, amely tíz év alatt közel kétszeresére emelkedett; családbarát adórendszert vezettünk be, amellyel 2018-ban több mint egymillió család élt, ez a kiskorú gyermekeket nevelők 95 százaléka, és amellyel közel 3000 milliárd forintot hagytunk a családoknál; átfogó bölcsődei fejlesztési programot indítottunk, a férőhelyek száma 2009 és 2020 között közel duplájára emelkedett, a bölcsőde területén dolgozó szakemberek bére 2010-hez képest átlagosan a két és félszeresére nőtt; ingyenes tankönyvellátást biztosítunk valamennyi általános és középiskolás részére, a bölcsődés, óvodás és iskolás gyermekek 60 százaléka pedig térítésmentes vagy kedvezményes étkezésben részesül.
Ezenfelül pedig fontos kiemelnünk, hogy a családok számára a lakhatást is támogatja a kormány: babaváró támogatás vehető igénybe 10 millió forintig, családok otthonteremtési támogatásával, valamint kedvezményes CSOK-kölcsönnel három gyerek vállalása esetén ez 25 millió forintos segítség a kezdéshez; jelzáloghitel-elengedéssel a második, harmadik gyermeket vállaló családok 1 és 4 millió forint között terjedő összeggel csökkenthetik a lakáshitel-tartozásukat, és bevezettük a hiteltörlesztési moratóriumot, amelynek nemrég meghosszabbítottuk a határidejét.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az általam felsoroltakból is látható, hogy a kormány folyamatosan bővítette és bővíti azon támogatások, lehetőségek körét, amelyek a fiatalok továbbtanulását, családalapítását, otthonteremtését és elhelyezkedését segítik.
Egyetértek Rétvári képviselő úrral abban, hogy nem szabad hagyni, hogy családjaink és gyermekeink napi politikai támadás alá kerüljenek. Egyértelműen ki kell mondanunk, hogy hagyják békén a gyermekeinket, és nekünk továbbra is ki kell állnunk a keresztény értékeink védelmében. A cél az, hogy Magyarország jövője biztosított legyen, mi továbbra is a magyar családokért dolgozunk. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem