FARKAS SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

FARKAS SÁNDOR
FARKAS SÁNDOR agrárminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is köszönöm azokat a kiegészítéseket, információkat, részletes kifejtéseket, amelyeket képviselőtársaim is elmondtak itt akár a Fidesz részéről vagy a KDNP részéről. Úgy gondolom, hogy ezek a kérdések ma már, és az ebben a szervezetben való tagság… - természetesen van tagdíjunk, egy minimális tagdíj, nem ez a lényeg. A lényeges kérdés az, hogy gyakorlatilag az a hűtéstechnikai rendszer, amellyel ebben az intézetben még foglalkoztak, foglalkoznak, réges-régen elavult, és teljesen új eljárások, új hűtéstechnikai technológiák vannak, melyeken ebben az intézetben, az én és a mi információink szerint, már valahogy egy kicsit, úgy látszik, hogy a kor túlhaladt rajtuk. Éppen ezért fontosnak tartjuk az új, innovatív berendezések, új, innovatív technológiák alkalmazását, más kutatóközpontokkal, hűtőipari egységekkel, nem utolsósorban az új eljárásokkal való megismerkedést, illetve annak az elsajátítása jelenti a magyar hűtőiparnak, a hűtőipari tevékenység továbbfejlődésének a lehetőségét.
Tehát úgy érezzük, hogy szakmailag ez a szervezet gyakorlatilag úgymond elavult, ha finoman fogalmazok, és nem megsértve senkit. Éppen ezért gondoltuk, hogy inkább más, hasonló, de a mai kornak és a jövő kornak megfelelő intézetekben, különböző tagsági viszonyok esetleges újbóli kezdeményezésével tudunk egy sokkal innovatívabb, előremutatóbb tevékenységben együttműködni. Úgyhogy én azt hiszem, hogy ez a magyar agrárgazdaságon belül a hűtő- és konzervipar számára rendkívül fontos, hogy ezeket a legújabb technológiákat alkalmazzuk, és egy ilyen kissé - így fogalmazom - elavult technológiák mentén működő intézet, ami valahol néhány pillanatra működik, ennek nem sok értelme van. Köszönöm szépen. (Dr. Zsigmond Barna Pál és Nacsa Lőrinc tapsol.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem