ARATÓ GERGELY,

Teljes szövegű keresés

ARATÓ GERGELY,
ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről: Hát, ha a korábbi napirendeknél az volt a problémája az ellenzéknek, többek közt nekem is, hogy nem látjuk világosan a kormányzati szándékokat, itt látjuk, itt nincs ilyen probléma. Teljesen világos, hogy mi a kormányzati szándék: újabb jó nagy adag közvagyont kilapátolni az állami rendszerekből, és eldugni ügyesen kis zsebekbe, ahol azok aztán, legalábbis az önök álmai szerint, védve vannak egy esetleges kormányváltás idején is. Lehet ezekből költeni, lehet ezekből megbízásokat adni a haveroknak, és egy kicsit kevésbé átlátható a dolog. Az egész vagyonkezelői alapítványi rendszert erre hozták létre, erre működtetik, és azt kell mondanom, hogy ezek is szép példák erre.
Ami a legkevésbé problémás és a legkevésbé vitatható, az kétségkívül a Batthyány Lajos Alapítvány. Itt az vethető fel, hogy ha ez az alapítvány önök szerint fontos célokat lát el, akkor miért nem hagyják meg ezt egy civil alapítványként, és miért nem nyújtanak neki nyilván világos feladatokra állami támogatást, ennek lenne módja.
Egy kicsit ki kell igazítanom államtitkár urat. Ez nem jellemző ránk, mert egyébként mindig veszekszünk, de kénytelen vagyok felhívni a figyelmét arra, hogy ön valamit rohadtul félreért. A civil szervezet nem az, amit az állam finanszíroz, ahova az állam nevezi ki a kuratóriumot, és amit egyébként az állam politikai célokra felhasznál. A civil szervezet pontosan ennek az ellenkezője: a civil szervezet az, amelyik független az államtól, amelyik függetlenül működik, és amelyik államon kívüli forrásokat próbál felhasználni. Na, ez nem igaz az önök civil szervezeteire, álcivil szervezeteire, ezek rejtett kormányzati szervezetek. Persze én értem, hogy önök utálnak mindent, ami független bármennyire is a kormánytól, ami függetlenséget képvisel, ami bármilyen módon egyébként autonómiával rendelkezik a kormányzati szándékoktól. Csak azt szeretném kérni, hogy a civil szervezetek nevét legalább ne vegyék a szájukra. Hogy mondjam, van azoknak elég bajuk önöktől úgyis, legalább ne szenvedjenek már attól, hogy összemossák őket ezekkel a kormányzati szándékokból működő műcivil szervezetekkel, ezekkel a kormányzati pénzmosodákkal.
Nem beszélnék hosszabban a Mathias Corvinus Alapítványról, ezt Molnár Gyula képviselő úr elég világosan elmondta. Én csak azt szeretném megkérdezni, hogy és a többi gyerekkel mi lesz. Azok a gyerekek miért nem érdekesek, akik az állami felsőoktatásba járnak, és akik egyébként nem kormányzati agymosást szeretnének kapni? Ők miért nem fontosak? Miért csak azok fontosak, akik az önök pártfőiskoláján tanulnak? Csak ez az egy kérdésem lenne.
(14.50)
Végül a Millenárishoz egypár baráti szó. Építészeti kérdésekről nem érdemes itt a parlamentben vitatkozni se pró, se kontra, ezt nem is fogom megtenni. Körülbelül azzal értek egyet egyébként, amit Molnár Gyula képviselőtársam mondott, hogy az fontos, hogy azon a területen, egy barnamezős volt ipari területen egy értékteremtő zöldmezős beruházás valósult meg. Legfeljebb azt kérdezném csöndesen, hogy önöknek miért csak a budai barnamezők fontosak. Ugye, ezzel szemben a pesti barnamezők nem ezt kapnak önöktől, hanem beépítést meg lakótelep-építést. De ez egy más kérdés, ezt most nem hoznám ide, ez egy városfejlesztési kérdés. Higgyék el nekem, a kőbányai iparterületek helyén is remekül el tudnának az emberek képzelni parkokat, nem csak a budai polgárok örülnének ennek.
De ez az előterjesztés nem erről szól. És őszintén szólva, nem is arról szól, hogy milyen tevékenység zajlik a Millenárison, ennek az értékelése már sokkal vegyesebb. Csak mert Nacsa képviselő úr kérdezte, ezért elmesélem neki, nyilván ő erre nem köteles emlékezni életkoránál fogva, hogy az „Álmok álmodóit” eredetileg is időszakos kiállításnak, egy évre szánták. (Nacsa Lőrinc jelzésére:) De, de, így van! Arra az időszakra voltak egyébként a tárgyak kölcsönbe kérve, tehát nem nagyon volt mód a meghosszabbítására. Ráadásul, miután annak idején az akkori politikai szándék miatt ezt nagyon sürgősen át kellett adni, az egy év lejártakor már hatvan helyen ázott be a csarnok, mert ugye, nagyon fontos volt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a 2002-es választás előtt még ezt átadhassa. A Millenáris volt annak az időszaknak a Várbazárja, ennek következtében aztán olyan minőségű, silány munkát végeztek, ami miatt az épület utána hosszabb felújításra szorult.
Na de, szerintem a lényeget tulajdonképpen Nacsa képviselő úr fogta meg jól. Kétségkívül a Millenáris ma egy állami alapítású gazdasági társaság, ami jelent egyfajta függést és átláthatóságot. Én úgy látom, önök aggódnak attól, hogy függetlenül a nagyképű retorikájuktól, 2022-ben elvesztik a választást és a kormányhatalmat, és félnek attól, hogy a következő kormány is ki fogja vizsgálni, hogy hova mennek el a Millenárison a közpénzek. Megnyugodhatnak, ez így lesz, az összes kormányzati pénznyelőjükkel egyébként így lesz. És azt gondolják, hogy most jó ötlet eldugni ezt egy alapítványba, hátha akkor nagyobb lesz a védelme. Azt szeretném önöknek mondani (Nacsa Lőrinc: Földönfutóvá teszitek?), hogy fölösleges ebbe energiát fordítani, ki fogjuk nyomozni az összes lopásukat akkor is, ha ilyen-olyan trükkel megpróbálják eldugni. (Nacsa Lőrinc: És földönfutóvá teszitek?)
Talán nem fogok meglepetést okozni azzal, hogy nem tudjuk támogatni ezt a törvényjavaslatot.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem