Z. KÁRPÁT DÁNIEL,
Z. KÁRPÁT DÁNIEL,
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A helyzet az, hogy itt a politikai törzsi háborúk korában megint mindenki a saját véleménybuborékában tulajdonképpen nem is vitatkozik senkivel, hitvitának sem lehet már nevezni azt, ami előttünk van. Az alapítványokba történő vagyonkiszervezés kapcsán a kormányoldal nyilván elmondja, hogy az utóbbi évek tapasztalatai számára megnyugtatóak, ők úgy látják, hogy ez egy sokkal működőképesebb, hatékonyabb forma, mint ami előtte volt, ellenzéki oldalon pedig jellemzően ennek a versáját szokták felhozni, szoktuk felhozni, álláspontom szerint teljes joggal, ugyanakkor visszafogott vagyok a meggyőzés hatékonyságát illetően.
Szeretném elmondani önöknek, hogy már maga a javaslat felütése egy kicsit irritáló volt, hiszen kiadtak a Fidesz-központban egy új kommunikációs narratívát, miszerint az ellenzéket baloldalizni kell, függetlenül attól, hogy bal-, illetve jobboldali tisztességes erők egyaránt megtalálhatók ellenzéki oldalon. Az a Fidesz kezdte magát nemcsak jobboldalinak, de nemzeti kormánynak nevezni, amelynek 2010-ben még köze sem volt ehhez a vonulathoz, azóta legalább retorikailag igyekezett ezt feltupírozni.
Mi sem mutatja ezt jobban, hogy az állandó őrült sorosozásban, amivel annyiból tudok azonosulni, hogy a kilencvenes évek óta különböző NGO-k túlkapásaival szemben magam is felléptem, amikor önök még a Liberális Internacionálé környékén működtek, csak hát a nagy sorosozás közepette 2010-11 magasságában önök itt még személyesen vendégül látták ezt az agg milliárdost a parlamenten belül, és valahogy akkor nem voltak ennyire határozottak ebben a kérdésben, pedig lehettek volna. A szélkakas azóta nagyot fordult, a Fidesz magát nemzetinek nevezi, az egész ellenzéket pedig baloldalizza, attól függetlenül, hogy ez igaz vagy sem, viszont a nagy nemzeti hevületben elfeledkeztek, államtitkár úr és képviselőtársaim, valamiről.
Volt ám itt egy 2010-es ígéret, még a másik ülésteremben tette egy fideszes potentát vezető, államtitkár, majd miniszter. Ez pedig egy nemzeti vagyonleltárról szóló ígéret volt, ami a mai napig nem készült el, sajnos nem került a parlament asztalára. Bizonyos állami tulajdonban lévő vagyonelemeket illető lajstrom, az igen. Emlékezetes, hogy a Lánchidat például lefelejtették róla, a Parlament épülete szerencsére rajta volt ezen a listán, tehát ahol vitatkoztunk, az legalább az állami vagyon alá értendő a Fidesz világában, de az állami és a nemzeti vagyon - ne keverjük össze! - teljesen más közgazdaság-tudományi kategória, egészen más vagyonelemeket tartalmaz, és nem lehet őket azonosként kezelni.
Azt szeretném ebből kihozni, hogy egy nemzeti vagyonleltár birtokában sokkal hatékonyabban meg tudnánk állapítani, képviselőtársaim, azt, hogy az adott nemzeti vagyonelem tekintetében a hatékony gazdálkodás bekövetkezett-e, gyarapították-e ezt a vagyont, vagy pedig károk következtek be a menedzselése során. Ugyanakkor azt látom, hogy Magyarország Kormánya nem ebbe az irányba, nem az idézőjeles „családi ezüst” feltárása, majd gyarapítása irányába indult el, hanem unortodox módszereket választ.
Hosszú hitvitánk lehetne nekünk államtitkár úrral arról, hogy az alapítványi működési forma hatékony vagy sem. Én nem vagyok teljes mértékben elzárkózó, tehát ha a piac visszaigazolja azt, hogy nemzeti vagyonelemek vagy nagyon fontos nemzetstratégiai szempontból kiemelkedő műhelyek, kutatóintézetek ebben a formában védettebbek, mondjuk, olyan államhatalmi túlkapásoktól, amelyeket 2010 óta is tapasztalunk, akkor azt mondom, hogy vitaképes vagyok. Viszont azt látom, hogy a különböző vagyonkezelő alapítványokba kiszervezett vagyon esetében a nemzeti vagyonról szóló törvény bizonyos rendelkezéseit már nem kell alkalmazni.
Talán vizsgáljuk meg a most előttünk fekvő egész problémakör megértéséhez azt, hogy melyek azok a rendelkezések, amelyeket korábban egy nemzeti vagyontárgy kapcsán önöknek kötelező volt vagy lett volna betartani. Most a vagyonkezelő alapítványok tekintetében, amelyeket jellemzően azért fideszes jó ismerősök, korábbi üzlettársak, beosztottak vezetnek, tisztelet a kivételnek, már nem feltétlenül fogják betartani, vagy végső soron a jogszabály szerint nem is feltétlenül kell.
Nyilvánvaló, az a kikötés, miszerint az átruházott vagyon hasznosításáról évente be kell számolni a vagyont átadó szervezet felé, és ez korábban a nemzeti vagyonról szóló törvény alapján kötelező volt, ennek mellőzése, bár problémákat okoz, ez mégiscsak egy műfaji vitát jelent, a beszámoló gyakorisága és annak milyensége még lehetne elnézhető egy hatékonyabb működési forma esetében.
Ugyanakkor, amit szintén nem kell alkalmazni az önök új világában a vagyonkezelő alapítványok esetében a nemzeti vagyonról szóló törvény rendelkezéseiből, ez pedig az, hogy ha a célhoz kötött hasznosításnak a vagyont kapó fél részben vagy egészben nem tesz eleget, akkor köteles a vagyont átadó szervezet felszólítása után határidőig a jogsértő állapotot megszüntetni. Nem látjuk ilyen mélységben és ilyen tekintetben a vagyonkezelő alapítványoknál ugyanezt a rendelkezést érvényesülni. És a legdurvább pedig az, hogy a nemzeti vagyonról szóló törvény értelmében a vagyont átadó szervezet, ha egy jogsértő állapotot fellel, és ezt nem számolják fel felszólításra sem, akkor kötbér követelése helyett választhatja azt az utat, hogy az ingyenes tulajdonjog-átruházást eredményező szerződéstől elállhat.
(14.30)
Tehát megkísérelheti helyreállítani az eredeti állapotot, ami egy nemzeti vagyonelem klasszikus kezelése során eddig lehetséges volt; a jogsértést tehát úgy megoldani és reparálni, hogy megpróbálunk egy in integrum restitutiót elérni, az eredeti állapotot legalább megközelíteni, helyreállítani. A helyzet az, hogy az önök vagyonkezelői alapítványai esetében ez ugyanakkor nem lehetséges, vagy pedig nem ennyire könnyen, zökkenőmentesen lehetséges. Ráadásul ezen alapítványok kuratóriumát ki jelöli ki? A miniszter, és minden alapítói jogot, még az alapító okirat módosításának jogát is átadja a kuratóriumnak, és a végeredmény pedig az, hogy ezek az alapítványok minél jobban elszakadnak az államtól, az állami felügyelettől, az átadott vagyon és az alapítványok működtetése pedig kikerül azon kontroll alól, amit mi itt együttesen tudnánk egy ideális helyzetben gyakorolni.
Hát, bizony kiábrándító számunkra az, hogy mi ennek a végső célja. Álláspontom szerint az, hogy egy kormányváltás esetén lényegesen nehezebben lehessen hozzáférni ezekhez a műhelyekhez, bármilyen befolyást gyakorolni az ő működésükre, akár az ő korábbi állami vagy nemzeti vagyonhoz tartozó vagyontárgyaikkal való vagyonkezelését, menedzsmentjét felügyelet alá vonni lényegesen nehezebb lesz.
És ez bánt nagyon sokunkat egy kicsit, hogy azt látjuk, hogy államon belül próbálnak államot építeni, kiszervezni olyan egységeket, amelyek korábban parlamentáris kontroll alatt álltak, most viszont kizárólag a Fidesz-KDNP-kormány kontrollja alá kívánják ezt helyezni; még egyszer mondom: egy olyan állapot elérésével, hogy egy kormányváltást követően ezt a reparálást, helyreállítást nagyon-nagyon nehéz legyen elvégezni.
Ilyen megközelítésből tehát kérem, hogy fogadják el az ellenzéki képviselők teljesen normális aggályait, hiszen az utóbbi idők azt bizonyították, nem lebecsülve, nem leszólva senkit sem, aki mondjuk, vagyonkezelői alapítvány kuratóriumában van, hogy a miniszterelnök úr volt fotósa, korábbi sajtófőnök és olyan tisztségviselők, akik nettó módon nagyon közelről kötődnek az önök legfelsőbb vezetéséhez, kerültek ezen alapítványok kuratóriumába.
Nem azt mondom, hogy egy-egy kiváló potentát ne érthetne egy-egy olyan szakterülethez, amelyre itt szükség van. Tehát nem akarok rendszerszintű dózert ebben az egész szisztémában, de ilyen töménységben és ilyen mennyiségben azt kell hogy mondjam, kilóg a lóláb, így gyakorlatilag a kormány legfelsőbb vezetésének szűk ismeretségi köre igyekszik olyan állami, illetve nemzeti vagyontárgyak fölött diszponálni, amelyek fölött mi egy teljes körű kontrollt tudtunk, ha nem is tökéletesen gyakorolni, de az elmúlt 30 évben legalább gondolatkísérletek történtek ebbe az irányba.
Én nagyon-nagyon tudok azonosulni a korai fideszes felszólalásokkal, amelyek, mondjuk, a ’90-es évek első feléből, már a liberális vadhajtásokat egy kicsit kezdve lenyesegetni, hadat üzentek annak a kommunista örökségnek, amely valóban az állami és nemzeti vagyontárgyakkal elképesztően bánt. Én nem szeretném viszontlátni ezt a korszakot Fidesz-KDNP-köntösben oly módon, hogy újra állami, illetve nemzeti vagyonelemeket szerveznek ki saját maguknak.
Attól félek, és ezt a félelmemet akkor egy ilyen kitárulkozás formájában hadd osszam meg önökkel, attól félek, hogy a Fidesz felső vezetése fiatalkorában őszintén harcolt adott esetben egy kommunista-szocialista berendezkedéssel szemben, de a félelmemet az testesíti meg, hogy az állandó harc közben tulajdonképpen saját maga hasonult azokhoz, akik ellen harcolt, és ugyanolyan módszereket kezd ma, a középkort elhagyva a politikai ellenfeleivel szemben használni, mint amilyeneket vele szemben alkalmaztak megboldogult ifjúkorában. Ezt a félelmemet tessék eloszlatni! Köszönöm a figyelmet.
