BURÁNY SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

BURÁNY SÁNDOR
BURÁNY SÁNDOR (Párbeszéd): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Már hosszú hónapok óta a járvány különböző hatásairól beszélünk és vitatkozunk itt az Országgyűlésben, és ez így is van rendjén, hiszen mi sem lehet ennél most fontosabb.
A mai felszólalásomban a járvány gazdasági vonatkozásaival szeretnék elsősorban foglalkozni. Az Orbán-kormány hónapokig büszke volt arra, hogy Európában a magyar gazdaság a legerősebbek közé tartozik, valóságos tündérmeséről, magyar gazdasági csodáról van szó. Ehhez képest mintegy hideg zuhanyként érte még a pesszimista elemzőket is a magyar gazdaság második negyedévi adata. Ebből világosan kiderült, hogy az előző negydévhez képest több mint 14 százalékkal esett vissza a magyar gazdaság. Ilyen súlyos visszaesést nem produkált még egyetlen negyedévben sem, még a 2008-2009-es gazdasági világválság idején sem, és bizony ez a mélyrepülés Európa egyik legrosszabb adata, alig van olyan ország az Unióban, amelyik ennél nagyobb gazdasági visszaesést szenvedett volna el.
Ha ezzel párhuzamosan, de nem véletlenül megnézzük, hogy hogyan alakult a forint árfolyama ugyanebben az időszakban, akkor azt látjuk, hogy a forint a legsebezhetőbb és a leggyengébb régiós valuta. Az euróhoz képest egyetlen más régiós valuta sem veszített annyit az értékéből, mint a magyar forint. Ha eközben megnézzük az árakat, mert ugye, a Magyar Nemzeti Bank és Matolcsy György azt mondja, hogy nem árfolyamcélja van a Magyar Nemzeti Banknak, hanem az infláció a legfontosabb célja, akkor pedig azt látjuk, hogy a magyar inflációs adat Európa legrosszabb inflációs adata.
Összegezve tehát, lélegeztetőgépen van a forint, mélyrepülésben van a gazdaság, az árak viszont az egekben vannak. Azt kérdezem miniszter úrtól, hogy van-e erre nézve a kormánynak valami kilábalási politikája. Köszönöm szépen. (Taps a Párbeszéd és az MSZP soraiból.)
(12.50)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem