ARATÓ GERGELY,
ARATÓ GERGELY,
ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről: Ha már megidéztem ide Szüdi Jánost, hadd hozzam ide ennek a törvényjavaslatnak kapcsán is azt a két alapelvet, amit nagyon keményen a fejébe vert azoknak a politikusoknak, akikkel együtt dolgozott. Az egyik az, hogy jogszabályt hozni nagyon komoly dolog. Ahhoz komoly előkészítés kell, s a bevezetéséhez komoly felkészülés, egyeztetés, méricskélés, nagyon részletes és gondos munka. A második pedig az, hogy csak a gyermek mindenekfelett való érdeke lehet az, ami az oktatási törvénykezést meghatározza.
Ezt a törvényt is ezen a szűrőn keresztül néztük, és azt kell mondanom, hogy miközben ez a jogszabály sokkal jobb minőségű, és szándékaiban is sokkal átgondoltabb, mint az elmúlt időszak oktatási törvénykezésének számos darabja, mégiscsak ebben a formában nem támogatható és nem elfogadható. Egy jelentős része azért, mert fölösleges, mert ennyire nem sürgős, mert ráérne, mert most nem ez a problémája a felsőoktatásnak és nem ez a problémája az országnak. Van ebben a törvényjavaslatban egy sor olyan javaslat, olyan változás, amely tulajdonképpen megfontolandó, jó irányokba halad, érdemes lenne beszélni róla.
(16.10)
Olyan is van közte jó néhány, amelyik korábbi, talán nem kellően átgondolt döntéseket hoz helyre, mint például a finanszírozási rendszernek az újra háromlábúvá való tétele vagy éppen a pedagógusalkalmassági vizsga ügye. Ezt Pósán képviselő úr említette, és érdemes talán arra emlékeztetni, hogy azokat a megfontolandó szakmai érveket, amelyeket most elmondott, mondták el a pedagógusképzésben dolgozó intézmények annak idején, hogy nem lehet egy felvételi vizsgával megállapítani az alkalmasságot, és az alkalmasság vizsgálatát folyamatos szempontként kell beépíteni a pedagógusképzésbe.
De ezeknél az intézkedéseknél is fel kell tennünk azt a kérdést, hogy oké, de voltak-e ezek egyeztetve, a Rektori Konferencia véleményét ismerjük-e, a pedagógusképző intézmények véleményét ismerjük-e, folyt-e erről szakmai vita, és ha folyt is erről szakmai vita, erről most kell-e döntenie az Országgyűlésnek, koronavírus-járvány idején. Én értem, hogy ez kormányzati taktika, hogy most foglalkoztatni kell az Országgyűlést, de a lényegi döntésekből, a járvány gazdasági kezelésével kapcsolatos döntésekből kizárták az Országgyűlést, és helyette kell törvényjavaslatokat hozni, de szerintem a felsőoktatás ennél többet érdemel, mint hogy pótszerként tárgyaljunk itt a felsőoktatás problémáiról, megérdemelné azt, hogy ezekről az ügyekről is egy olyan időszakban beszéljünk, amikor mód van egyeztetni, mód van tárgyalni, és utána van idő felkészülni.
Gondoljanak bele, hogy a most bevezetett intézkedéseket az egyetemeknek abban az időszakban kellene alkalmazniuk, akkor kellene felkészülniük ezekre, amikor egyébként hatalmas teher van a vállukon. Én ebben Nacsa képviselő úrral teljesen egyetértek, hogy mindannyian köszönettel tartozunk a magyar felsőoktatásban dolgozóknak azért, hogy megoldják ezt a nehéz helyzetet, és szemben avval, amit ő gondol, az ellenzék nem az egyetemeket és nem a felsőoktatást szokta bírálni, hanem azt a felsőoktatás-politikát, amit önök folytatnak, és aminek következtében a felsőoktatás sem képes olyan teljesítményre, mint amit egyébként a benne dolgozók szakmai tudása és elhivatottsága alapján joggal várhatna el az ország.
Ezek azok az intézkedések, és még van jó pár - nem akarom végigvenni a törvényjavaslatot, miután itt képviselőtársaim már többen végigvették ezeket a pontokat egyenként -, azt hiszem, amelyeket hangsúlyozni lehet, és alapvetően jó iránynak tartunk, csak még esetleg át kéne gondolni, finomítani, szélesebb körben megbeszélni, de ezeket most nem hozom itt egyenként elő.
Van a törvényjavaslatnak egy olyan része is, ami szemben ezekkel az intézkedésekkel, álláspontunk szerint kimondottan veszélyes és ebben a formában káros. Ez a törvényjavaslat alapoz meg az intézmények felsorolásában és az agrár-felsőoktatási intézményekre vonatkozó javaslatban a magyar felsőoktatás talán 2000 óta a legnagyobb szerkezeti átalakításának. Azt kell mondanom önöknek, ha valamit nem lehet ilyen módon megcsinálni, akkor ez biztosan az. Két fontos eleme van ennek, egyrészt ismét egyeztetés, átgondolás nélkül, és legalábbis nyilvános, kivitatott, és ha nem is konszenzusközeli, de legalább egymás megértésének a szintjéig el nem vitt állapotban szervezi át az intézményeket. Van olyan felsőoktatási kar, telephely, most már intézmény, amelyik, ha jól számolom, húsz év alatt a negyedik helyre kerül, és a negyedik szervezeti formában kell hogy működjön. És azt ne mondják már nekem - az előbb itt hitetlenkedtek a Kaposvári Egyetem kapcsán -, hogy mindegy az, hogy valami önálló intézményként működik, és mondjuk, hogy ne Kaposvár példáját mondjam, Egerhez tartozik vagy újra Gödöllőhöz, ahonnan egyébként egyszer már eljött; nem véletlenül, hanem az ottani rossz tapasztalatok miatt - Gyöngyösről beszélek.
Tehát azt kell önöknek mondanom, hogy ez az egyik olyan nagyon veszélyes tendencia, amire még mindig azt mondom - mert ültem én is abban a székben, ahol most államtitkár úr, és tudom, hogy a felsőoktatásnak ez egy örökös slágertémája: szabni, varrni, tenni, venni az intézményeket. Mindig vannak intézményi igények, mindig vannak állami igények, de ha valamit nem lehet ilyen módon megcsinálni, hogy szerdán benyújtunk egy törvényjavaslatot, és aztán akkor majd két hét múlva szavazunk róla, akkor ez biztosan az. (Nacsa Lőrinc: Kedden!) Ez így teljesen elfogadhatatlan. Bocsánat, kedden, mondja képviselő úr, lehet, hogy rosszul számoltam. Szóval, akkor két hét és három nap és nem két hét és két nap, de akárhogy is van ez a dolog, mégiscsak az a helyzet, hogy ezek nem olyan döntések, amelyek ilyen módon meghozhatóak.
Márpedig jól láthatóan, a reakciókból követhető módon ezek mögött a szervezeti átalakítások mögött nincsen egyetértés, nincsen egyetértés Gyöngyös esetében, nincsen egyetértés Kaposvár esetében. Látjuk, hogy Kaposváron, hogy mondjam, ilyen lemondó nyilatkozatok érkeznek az egyetemi vezetéstől, hogy ja, hát, ha ennyire akarjátok, akkor persze, majd még azért hadd maradjunk meg egyetemi centrumként. De nem kérték, nem kezdeményezték, és nem is támogatja a kaposvári egyetemi közösség ezt az átalakítást. Húsz év munkájuk van abban, hogy létrejöjjön - nem zöldmezőről, de néhány főiskolai kezdeményezés alapján - egy egyetem kampusszal, önálló szervezeti kultúrával, hallgatói bázissal és oktatói karral, olyan kezdeményezésekkel, mint a színházművészeti szak, ami azt jelentette, hogy végre vidéken is megjelent egy ilyen típusú képzés. Tudjuk, hogy ez egy erősen vitatott politikai környezetben történt, de mégiscsak az történt, hogy ott történt valami, amire most azt mondják - mert nehezen tudjuk elképzelni, én legalábbis, hogy például ennek a karnak mi lesz a szerepe az új, létrejövő alapítványi agrár-felsőoktatásban, nagyon nehezen tudom ezt elképzelni.
Másutt, Kecskeméten levágják a pedagógiai főiskolai részt, odaadják az egyháznak. Ugye, egyháznak adni mindig szeretnek, ezt tudjuk, de ez is azt jelenti, hogy ott is van egy lényeges intézményi átalakulás. És persze értem, hogy piaci érdek az, hogy megszabaduljon a kecskeméti főiskola a nyereséget nem hozó, nem piacképes, az iparnak nem vonzó pedagógiai képzéstől, de egyáltalán nem biztos, hogy a városnak, a térségnek is ugyanúgy ez érdeke, hiszen ez azt jelenti, hogy tovább csökken az állami pedagógusképzés lehetősége, és nő az egyházi pedagógusképzés szerepe. Nagy kérdés, és megint az a helyzet fog előállni, hogy nem a hallgató dönti el azt, hogy egyházi vagy állami intézménybe akar járni, hanem a helyzet dönti el, az lesz, oda kell járnia, vagy elmehet, de nem nagyon van már más, Budapestre elmehet azért még, szóval elmehet Budapestre vagy Szegedre.
Szóval, az a helyzet, tisztelt képviselőtársaim, hogy ezek az átalakítások nem kellően átgondoltak, nem kellően megalapozottak, és nem mutatja be valójában az előterjesztés azt, és ezt akarom elsősorban hangsúlyozni, hogy milyen előnyöket vár ettől a típusú átalakítástól, és nem mutatja be azt, hogy milyen hatásai lesznek ennek az átalakításnak.
A másik ügy, ezt mégiscsak kénytelenek vagyunk idehozni, pedig a felsőoktatás jelentős részének a privatizálása. Mert ezt nevezhetik másnak, de meg kell nézni a törvényjavaslat mellékletét. Csak ez ennek a törvényjavaslatnak a mellékletében van, és azt is megtanultam, hogy mindig a mellékletben van a lényeg. Meg kell nézni a törvényjavaslat mellékletét, és látható benne, hogy ennek a törvénynek a kihirdetésével érdemben e szerint a javaslat szerint öttel csökken az állami felsőoktatási intézmények száma; azért, mert a Szent István Egyetemet egy következő változásnál vezetik át.
Akármit is mondunk erre, és majd el fogják mondani önök, hogy hú, de klassz, mert akkor alapítványként fog működni, és ennek milyen előnyei vannak - biztosan vannak előnyei, még azt sem vitatom, és tudok is róla, hogy a felsőoktatási intézmények egy része várja ezt a lehetőséget, ami persze szerintem egy kicsit azt is jellemzi, hogy mennyire érzik jól magukat az állami fenntartói rendszerben -, de az a helyzet, én azt gondolom, hogy hosszabb távon ez nem szolgálja az ország érdekeit, és nem szolgálja a hallgatók érdekeit.
Mi a helyzet az országgal? Nyilván talán ezzel érdemes kezdeni. Lehet leépíteni az állami felsőoktatást, és azt mondani, hogy akkor majd piaci alapon, meg a nekik juttatott vagyonból fognak majd működni; ezt a koncepciót a Corvinusnál is erősen vitattuk. Szeretném megkérdezni, hogy most mennyit érnek azok a részvények, amelyeket beapportáltak a Corvinus alapítványába. Milyen hozamra számít idén az alapítvány a Corvinusban? Látjuk, hogy állnak a börzék, hogy áll a tőzsde. Ugye, emlékeznek, erről beszéltünk itt annak idején, mondta a miniszter úr, ő vett részt akkor a vitában, hogy azért ott van egy nagyon komoly vagyon, ami majd biztosítja az állami feladatok ellátását. Mi meg azt mondtuk, hogy kicsit kockázatosnak gondoljuk arra bízni a felsőoktatás működését, az egyetemek működését, hogy milyen hozamok vannak a tőzsdén. Nyilván egyikünk sem számított arra, hogy egy ilyen gazdasági hatással is járó válság alakul ki, mint ami most van, de ez mindig benne van egy ilyenfajta piaci finanszírozásban.
(16.20)
Hozzá kell tennem, hogy a Corvinus Egyetem esetében teljes joggal lehet számítani arra - és bizony erről számot is lehetne adni -, hogy lesz jelentős piaci bevétel. Még azt is el tudom fogadni, hogy önök arra számítanak, bár erre se látunk semmilyen számítást, hatásvizsgálatot, semmit sem a következő napirendi pontnál, hogy mondjuk, a kecskeméti egyetem vagy a győri egyetem esetében az ottani autógyárak majd beszállnak a finanszírozásba és a működtetésbe, már ha telik rá nekik, merthogy az autópiaci helyzet is nagyon más most, mint akár néhány hónappal ezelőtt volt.
Ugyanakkor vannak itt olyan intézmények, a Soproni vagy a Miskolci Egyetem, ahol azért nem látszik az, hogy hogyan fog megjelenni akár az a nagyszámú fizetőképes hallgató, akár hazai, akár külföldi hallgató, akár pedig az az ipari támogatás, amely ezeket az intézményeket hosszú távon is működőképessé teszi.
Kénytelen vagyok azt mondani, hogy a kormány egy sor felsőoktatási intézmény működésével szerencsejátékot játszik. Bizonytalan alapra helyezi ezeket az intézményeket, miközben egyébként a 2008-as válság tanulságaképpen azok az országok is a stabilabb állami finanszírozás és működés irányába indultak el, amelyek korábban hajlamosak voltak arra, hogy a liberális elveket követve inkább valamilyen piaci működést preferáljanak.
És mi a helyzet a hallgatókkal? Az a szituáció alakul ki, ez a Corvinusnál is így volt, hogy nem állami egyetemeken nincs garancia az államilag finanszírozott helyekre. Ebből az következik, és én még nem is vitatom azt, hogy valóban az a szándék, hogy ezeken a nem állami egyetemeken majd legyenek ösztöndíjas helyek. Csak ha majd jönnek a gazdasági nehézségek, akkor nem fog rá telni. Értjük, hogy azért ennek nagyon-nagyon komoly kockázatai vannak a magyar felsőoktatás szempontjából, a hallgatók esélye szempontjából. Az is érthető, hogy az érintett települések, talán Keszthelyt nem is említettem még, amit megint csak átraknak, megint csak egy hosszú helykeresés után alakul ki a jelenlegi helyzet, és kerül nyugvópontjára az a vita, ami a Georgikon vagy a Pannon Agrár Központ szerepével volt kapcsolatos, most ott is fölszakadnak a sebek, ott is átkerül az intézmény, anélkül, hogy emögött egyébként helyben érdemi támogatás lenne.
Persze eloszlathatnánk ezeket a kételyeket, hogyha bemutatnák azt, hogy a Corvinus Egyetem hogyan működik sikeresen, de ez nem történt meg, így sajnálatos módon összességében azt kell mondanom, hogy az agrár-felsőoktatásra, az intézmények átszervezésére és a privatizálásra vonatkozó elképzelések miatt ezt a javaslatot nem tudjuk támogatni. Köszönöm szépen.
