SZABÓ SZABOLCS
SZABÓ SZABOLCS
SZABÓ SZABOLCS (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Mielőtt rátérnék arra, amit összeírtam magamnak a törvényjavaslat kapcsán, én is belekapaszkodnék egy félmondatba vagy egy gondolatmenetbe inkább, amit rektor úr mondott még az expozéjában. Szó szerint azt mondta, „ha hiányzik az oktatók lelkesedése”, ez volt a szó szerinti idézet, és utána nagyjából az volt a tartalmi része, hogy majd akkor az milyen jó lesz, ha most a versenyképesség fokozása érdekében konkrét feltételrendszereket írunk elő, és majd ehhez igazítva pontosan mindenki fogja tudni, hogy mit kell neki tenni.
Én amióta egyetemi oktató vagyok, de szerintem ezt a kollégák alá tudják támasztani, pontosan tudtuk mindig, hogy milyen feltételeket várnak el tőlünk, vagy miket várnak el tőlünk, azok valamiért mindig szigorodtak, és ennek ellenére éreztük úgy magunkat, és érzik mai napig is sokan és egyre többen úgy, hogy hát bizony hiányzik belőlük a lelkesedés. És ennek a fő okai inkább ott keresendők, amit Keresztes László Lóránt frakcióvezető úr mondott, de rektor úr is pontosan tudja, hogy milyenek a fizetések. Hát, azért egy tanársegéd, adjunktus, docens fizetése finoman szólva is a béka feneke alatt van, a kis emelés ellenére is, ami az elmúlt években több lépcsőben megvalósult.
És ez még csak az egyik, de ugye, azt pontosan tudjuk, hogy nagyon sokan vannak, akik egyébként minden feltételt már teljesítettek, és ennek ellenére nem lépnek elő az akadémiai ranglistán; egyszerűen azért, mert mondjuk, nincs az egyetemnek pénze arra, hogy adjunktusból docenst csináljon, és mondjuk, három éve ott van egyébként nemzetközileg elismert kutatóként, habilitált adjunktusként. És akkor két lehetősége van: vagy otthagyja az egyetemet, vagy másodállást meg még egy harmadikat is vállal. Ugye, itt kell szerintem elsősorban a lelkesedés hiányát keresni és nem a szerkezeti átalakításban. De ez csak egy ilyen kis megjegyzés volt, ha már rektor úr a magas labdát feladta.
De akkor térjünk rá erre a konkrét törvénymódosításra! Ez egy olyan előterjesztés, a kollégák már több irányból elemezték ezt a törvénymódosítást, ami nagyon sok olyan elemet tartalmaz, amit egyébként az ellenzék meg a szakma nagyon régóta mond. Reagál ezekre, hol jól, hol kevésbé jól, de legalább úgy érzi az ember, hogy valamilyen irányba elindulunk, és akkor foglalkozunk azokkal a problémákkal, amik régóta felmerülnek. És persze vannak benne olyan elemek, amelyek elfogadhatatlanok ebben a formában. Én nagyjából ezeket venném végig.
Egyrészt valóban vannak technikai jellegű módosítások, ezt a kollégák már részletesebben elmondták, ugye, a szakképzési törvény módosítását vezetik át, és akkor így már az egyetemek szakképző iskola fenntartói is lehetnek, ugye, a hallgatói szerződések szabályait módosítják. Mondjuk, én azt kevésbé értem, hogy a törvénymódosítás szövegében az szerepel, idézem: „a képzési programhoz nem kapcsolódóan a felsőoktatási intézmény alaptevékenysége körében felsőoktatási intézményben vagy a felsőoktatási intézmény részvételével működő gazdálkodó szervezetben lehet majd még hallgatói szerződéseket kötni”. Az indokolásban meg az szerepel, hogy a tanulmányi hivatalban lehet majd ezek után dolgozni. Ez a kettő nem illeszkedik. Ott van az igazság, amit Pósán László mondott, hogy a gazdasági társaságokban lehet majd foglalkoztatni - rossz az indokolás igazából, az volt rossz ebben az előterjesztésben.
Én bizonyos értelemben technikai jellegűnek, de előremutató technikai jellegű módosításnak tartom az orvosok PhD-képzésének átalakítását, a hallgatói jogviszony rendszerének a módosítgatását, az anyaintézményben kötelezően előírt kreditszámra vonatkozó szabályok átírását és voltaképpen a nemzetközi együttműködésben megvalósuló képzések szabályozását is. Ezek mind technikai, de jó irányba mutató technikai jellegű szabályozások. Ezzel az égadta világon semmi problémám nincs, ezt önmagában tudnám támogatni.
A következő blokk a pedagógus- vagy tanárképzés. Ez egy tipikusan olyan elem, amit az ellenzék meg a szakma nagyon régóta mond. Ugye, mi mindig onnan szoktuk ezt közelíteni, hogy tanárhiány van, és nagyon kevés a tanárszakos hallgató a felsőoktatásban, nincs utánpótlás. Ugye, több választ próbált már meg adni erre a kormány az elmúlt években, különösebb hatás nélkül. Tehát nem váltották be az érdeklődés terén azt a robbanásszerű hatást, amit ezektől vártak vagy várhattunk volna, és azt gondolom, hogy ezek a most benyújtott módosítások sem fogják ezt megvalósítani.
Mert ugye, ott van például, hogy majd a mesterszakos hallgatók külön felvételi eljárás nélkül felvehetik a tanárszakot. De nem azért nem jelentkeztek tanárszakra, mert külön felvételi eljárás kellett, hanem voltaképpen ez egy formalitás volt ilyen szempontból. Az sem jelent majd nyilván érdemi fordulatot, amiről részletesen szintén Pósán László beszélt, hogy ezt az alkalmassági vizsgálatot majd kiveszik a felvételi eljárásból. Valóban ez egy alibi eljárás volt, tényleg nagyítóval lehetett olyan hallgatót találni, akit emiatt nem vettek volna föl. A képzés során derült az ki igazából, hogy ki alkalmas pedagógusnak, ki nem, illetve nagyon sok esetben még az a rendszer is kialakult, hogy akár az egyébként láthatóan alkalmatlan hallgatót is hagyták, hogy eljusson a diplomaszerzésig, és a záróvizsga-bizottság a papír kiosztása előtt megeskette, hogy soha az életében gyerek közelébe nem megy; letette az esküt, megkapta. Tehát alkalmatlanok is végigmentek a rendszeren, de tudjuk, hogy mi van ennek a hátterében, éppen ezért voltaképpen ennek a tényleg alibi feltételnek a kivétele nem fog ebben semmilyen hatást kiváltani.
(16.40)
Megmondom őszintén, azt elsőre önmagában jó iránynak tartom, hogy ezt a bizonyos két féléves gyakorlatot beépítik a képzésbe, tehát a 11-12 féléves osztatlan tanári képzésbe. Ettől megint csak nem fog nőni a végzősök vagy a pedagógusok száma, maximum egy-két évig technikai okok miatt, merthogy gyorsabb lesz, de a jelentkezők számát ez önmagában nem fogja növelni. De az irányt elfogadhatónak tartom ebben a tekintetben.
Azt nem nagyon tudom értelmezni, hogy miért jó, hogy az általános és a középiskolai tanári képzést kvázi összetoljuk. Én ugyan ezzel együtt tudok élni, csak nem értem. Örülnék, ha rektor úr egy picit jobban kifejtené, hogy aki ezt konkrétan javasolta, mivel indokolta, mert amikor a szakértőkkel erről beszélgettünk, mindig arra lyukadtunk ki, hogy annyira más egy általános iskolai és egy középiskolai pedagógus dolga és feladata, másféle habitust igényel, másféle módszereket, másféle hozzáállást, hogy nem nagyon látjuk ennek az értelmét. De, mondom, nyitott vagyok, ha a rektor úr meg tud győzni. Szívesen venném a részletes indokolást erről.
A harmadik blokk, amit külön kiemelnék, az egyetemek átszervezése. Én onnan indítanék, ahol Brenner Koloman képviselőtársam ezt a blokkot befejezte, hogy nem látja a koncepciót. Hát, én se nagyon látom a koncepciót, mert voltaképpen megint egy újfajta intézményt teszünk bele a rendszerbe. Ez nem a Corvinus-modell, az ugyanis egy egyszemélyes modell. Ebben az átalakításban létrehozzák ezt a hat állami, alapítványi, vagy nem tudom, minek nevezzem, egyetemet, mert ez nem magánegyetem, hanem állami magánegyetem. Itt a fenntartói jogokat nem adja oda a kormány a kuratóriumnak, mint a Corvinusnál, hanem megtartja a miniszter, tehát nem olyan, mint a Corvinus. Itt csak ingatlanvagyont kap, nem ad oda részvényeket, tehát nem olyan, mint a Corvinus. Itt szerződésben kell garanciát vállalnia az egyetemnek, hogy a hallgatók száma hogyan fog alakulni. Zárójelben megjegyzem, én örülnék, ha konkrétan belekerülne, hogy ezen belül hány ösztöndíjas hallgató lesz. Erről talán Arató Gergely beszélt. Ez jó dolog lenne, mert igazából az a lényeg, hogy hány ösztöndíjas hallgatót vesznek fel, mert ez a fontos. Ha ezt még módosításként beleteszik, annak különösen nagyon örülnék.
Látható módon ez nem az a modell, mint a Corvinus, hanem egy újfajta modell, és valamilyen indokkal - azt nem nagyon értjük és tudjuk, hogy miért - most hatot megint kiválasztottak. Most már annyiféle intézmény lesz a magyar felsőoktatásban, hogy az ember nehezen tudja követni: egyházi, magán, ilyen magán, olyan magán, ilyen alapítványi, olyan alapítványi, külföldi, de nem mindegy, hogy EGT-n belüli vagy EGT-n kívüli. Lassan én sem tudnám felsorolni, és valószínűleg most sem soroltam fel mind. Én ebből is azt gondolnám, hogy kevésbé koncepciózus jellegű, hanem inkább valami egyéni megállapodásokon alapuló átalakításról van szó, ami hosszú távon egy ágazat fejlődése szempontjából kevésbé szerencsés; most nagyon eufemisztikusan fogalmaztam.
Azt önmagában, hogy ilyen irányban indulunk el a felsőoktatásban, én nem tartom ördögtől valónak. Voltaképpen ez a fajta modell lehetne egy jó modell, ez ugyanis már nagyon sok olyan garanciális elemet tartalmaz - az előbb erre részben már utaltam -, ami a Corvinusnál kimaradt. Az alapítói jogokról beszéltem, a szerződésről beszéltem, de ott van az, amit már többen is említettek, hogy a fenntartásra adott állami támogatás nevesítetten megjelenik, ott van az, hogy hosszú távra egyfajta keretmegállapodás keretében megállapodik az egyetem és az állam arról, hogy a képzés hogyan, miként alakuljon, s hogy három-öt évre részletes finanszírozási megállapodást kötnek. Ezek mind jó megállapodások, mert a stabilitást, a hosszú távú kiszámíthatóságot növelik.
Én azt nem látom még összességében ebben a rendszerben, hogy hogy lesz több pénz egy ilyen alapítványi egyetemen. Annak örülök, hogy megkapják az ingatlant az egyetemek, szerintem az lenne jó, ha az összes megkapná, ugyanis helyben lehet jól gazdálkodni az ingatlanokkal, legyen az épület, föld vagy akármilyen más ingatlan; nem vagyok jogász, lehet, hogy ezen kívül nincs is más ingatlan. Csak ez az előterjesztés is maximum azt garantálja, hogy nem csökken a támogatás, mert konkrétan az szerepel, hogy az egy garancia, hogy ’22-ben nem kaphat kevesebbet, mint ’21-ben. De önmagában attól, hogy nem kap kevesebbet, mivel ott van az ingatlan, amit már neki kell fenntartani, nem biztos, hogy ez minden esetben azt jelenti, hogy több pénze lesz. Sőt, ha az inflációt is figyelembe vesszük, az is lehet, hogy kevesebb pénze lesz.
A következő ilyen blokk, a negyedik, amely érdekes ebben a javaslatban, az a bizonyos karátszervezés meg -összevonás, ami megvalósul a felsőoktatásban. Abszolút egyet tudok érteni azzal, amit a kollégák közül már többen elmondtak, hogy ez bizonyos értelemben beavatkozás az egyetemi autonómia kérdéskörébe. Már többször megtapasztaltuk az elmúlt években, hogy úgy játszanak - Palkovics úr ebben nagyon kemény játékos - a karok ide-oda csoportosításával, hogy voltaképpen nem az egyetemek szeretnék ezt. Eddig figyeltek arra, hogy legalább a szenátus meg a kari tanácsok az érintett egyetemeken mondjanak valamit. Nagyon nem akarták, mintha a fogukat húzták volna, de azért csak kiadtak valami támogató nyilatkozatot, s akkor Palkovics úr ki tudott állni és tudta mondani, hogy ők kérték. Most már ez sincs. Itt ez a probléma ezzel.
Nem nagyon látom be, miért jó az, hogy egy karnak vagy nyilvánosan, vagy a háttérben, de tiltakoznia kell az ellen, ami megjelenik egy törvényjavaslatban, mert hogy ők nem szeretnék. Biztos, hogy meg lehetne ezt valahogy beszélni az érintettekkel. Tipikus eset a Georgikoné. Nem is tudom mikor, 2016-ban vagy 2017-ben egyszer már át akarták csoportosítani, de akkor volt ott egy tiltakozás és nem valósult meg. Most megint előjön. Elsőre a helyi érintett fideszes képviselő, Ovádi Péter - remélem, jól mondom a keresztnevét - azt mondja, hogy nem szavazza meg, majd bead egy módosítást, de nem azt mondja, hogy ezt vegyék ki, hanem azt javasolja, hogy a BGE zalaegerszegi kara kerüljön át a Pannon Egyetemhez kvázi kárpótlásként, hogy ne csökkenjen a hallgatók száma a Pannon Egyetemen. Hát, rőfre mérjük a dolgot, hogy mit hova csoportosítunk, és kárpótoljuk a Pannon Egyetemet a zalaegerszegi karral, ha elkerül tőle a Georgikon, tehát a keszthelyi kar?
Megmondom őszintén, hogy én ezt nem értem. Ez egy ötletelés, amit nagyon jól mutat az, hogy hogyan reagáltak erre az egészre. Én kevésbé látom azt, hogy ebben megvalósul a fokozatváltás a felsőoktatásban és ez ennek a leképeződése. (Dr. Vinnai Győző: Tárgyalta a bizottság!) Én ezt kapkodásnak érzem ebben a formában. Ezt egyébként a Kaposvári Egyetem példája is nagyon jól mutatja. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Nem látom jól, hát, letelt az időm. Kisebb a tábla, mint a másik teremben, és én ezt már nem tudom elolvasni. Majd egy kétpercesben befejezem. Köszönöm szépen.
