DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT

Teljes szövegű keresés

DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nem meglepetés, hogy én is a jövő évi költségvetésről fogok beszélni, az e heti legfontosabb parlamenti téma lesz a költségvetés vitája. A kormány benyújtotta a jövő évi büdzsé tervezetét, amelynek az a fő állítása, az a fő címe, ahogy Dömötör Csaba államtitkár úr is utalt rá, hogy 2021 a gazdaságvédelem költségvetése. Itt az indoklásban nagyon sokat hallhattunk a munkahelyek védelméről, a munkahelyteremtésről, illetve még utal is rá a kormány, hogy nem megszorításokra van szükség, hanem munkahelyvédelemre. Ha megnézzük a számokat, tehát ha elfelejtjük a kommunikációt, ami a költségvetéshez kapcsolódik, elfelejtjük azt, hogy milyen kinyilatkoztatások vannak az indoklásban, és megnézzük a számokat vagy a számok mögé nézünk, akkor láthatjuk, hogy nem ez történik. Tehát a kormány ismét nem azt teszi, amiről beszél.
A mi meggyőződésünk az, hogy ha a számokat megnézzük, tehát a költségvetés számai mögött lévő valóságot, ez a jövő felélésének a költségvetése, ez a bosszú költségvetése és ez a bizonytalanság költségvetése. Az teljesen világos, hogy nemcsak hazánknak, hanem minden országnak, akár az Európai Unióban, akár globálisan szembe kell nézni azzal a helyzettel, hogy most egy egészen rendkívüli és nagyon mély gazdasági válsággal nézünk szembe, és ennek a hatásait is be kell építenünk abba a gondolatmenetbe, amely mentén az újjáépítést, a gazdaság újrabeindítását meg kell tervezni. Ez egy óriási és nagyon fontos, alapvető gazdaságpolitikai szemléletváltást igényel, erre nem látunk nyomokat a kormány által beterjesztett költségvetésben.
Eleve egy olyan helyzetben nyújtották be, amikor még most bontakozik ki a gazdasági válság, az teljesen világos, hogy még akár hónapokra sem tudunk pontosan előre tervezni, tehát alapvető változásokat kell a költségvetésben eszközölni, vagyis alapvetően fognak a főbb számok is változni, az egészen biztos.
Itt utalt rá Dömötör államtitkár úr is az iménti válaszában, hogy a kommunikáció szintjén a gazdaság védelmét, a munkahelyteremtést helyezik a fókuszba. Erre csak egy példát szeretnék mutatni, amivel azt is alá lehet húzni, hogy igazából önök nem a racionalitást és nem a számokat tették az asztalra, amikor a költségvetést tervezték.
Sokat beszéltünk már a Budapest-Belgrád vasútvonal projektjéről, ugyanakkor azért egészen elképesztő élmény volt vagy fejlemény itt a múlt heti vitában, hogy Banai államtitkár úr, akinek óriási szerepe van a költségvetés kidolgozásában, összeállításában, nem tudott mondani semmiféle elvárást, semmiféle mérőszámot, semmiféle megtérülési garanciát, ami a gigaprojekthez kapcsolódik. Tehát az idei évben 80 milliárdot költenek el már a Budapest-Belgrád vasútvonal projektjére, ezt a hatalmas tételt, ezt a hatalmas beruházást a jövő évi költségvetésben már el is rejtették, a pontos számot már nem is ismerjük, csak azt tudjuk, hogy minimum 100 milliárdot fognak elkölteni. Tehát ha egyéves távlatban tekintjük, és azt mondjuk, hogy ez alatt az egy év alatt vagy másfél év alatt 180 milliárdot költenek el a Budapest-Belgrád projektre, akkor ez az önök számításai szerint azt jelenti, hogy 150 ezer új munkahely megteremtését áldozzák fel azért, hogy ezt a projektet megvalósítsák, miközben semmiféle mutatószám, elvárás, megtérülési garancia, kihasználási garancia nem ismert, mivel önök ezt a projektet tíz évre titkosították.
Ha megnézzük a költségvetést, akkor továbbmegy azon az úton, ami a Fidesz gazdaságpolitikájának a lényege, tehát növeli a kiszolgáltatottságot, alapvetően a nagyhatalmi érdekek mentén egy nagyhatalmi érdekérvényesítéshez kapcsolódva próbál morzsákat lecsipegetve valamiféle gazdaságfejlesztést kialakítani. Olyan gazdaságpolitikát folytatnak továbbra is, amely az összeszerelőüzemekre épül, nem a magas hozzáadott értékű, válságálló munkahelyekre. Annak ellenére teszik ezt, hogy ez az elmúlt két válság alatt, most is láthatjuk, bebizonyosodott, hogy az ilyen jellegű munkahelyek vesznek el legelőször, amikor egy gazdasági bizonytalanság, egy gazdasági válság eléri hazánkat.
Lehetetlenné teszik a befektetésösztönzést, a helyi gazdaság, az erős helyi gazdaság felépítését azokkal a nagyon kemény megszorításokkal, amelyek az önkormányzatokat érintik, de amivel közvetlenül a magyar embereket károsítják meg. Ez is egy válságálló gazdaság, egy önellátó, patrióta gazdaság felépítése ellen való.
Szintén nem néznek szembe azzal az óriási problémarendszerrel, ami az infrastruktúra és a közszolgálati rendszerek összeomláskörüli helyzetével kapcsolatos, sőt ezzel ellentétesen egy vasútromboló politikát folytatnak. Ha Dömötör Csaba államtitkár úr a Demszky-korszakot említette, akkor én azt gondolom, hogy Bajnai Gordon, illetve Kóka miniszter úr neve is mindenképpen említésre méltó, mint egy olyan példa, amit önök nagy ügybuzgalommal folytatnak a költségvetés összeállításakor és a gazdaságpolitikájuk érvényesítésekor.
(13.20)
Mi azt gondoljuk ezzel szemben, hogy egy olyan gazdaságot kell felépíteni, ami sokkal válságállóbb, önellátóbb, tehát az alapvető szükségletek kielégítését helyi vagy regionális együttműködésben próbálja kialakítani. Olyan munkahelyekre van szükség, amelyek megbirkóznak egy ilyen rendkívüli helyzettel. Erőteljes gazdaságot, erőteljes helyi gazdaságot kell kiépíteni, egy valódi patrióta, zöld gazdaságpolitikát kell érvényesíteni. Erre alapvetően ott vannak a lehetőségek, ott vannak a számok, ott vannak a költségvetési tételek, amelyek módosításával már egy ilyen irányba lehetne terelni a jövő évi költségvetés tervezetét. Ezért az LMP frakciója ilyen szellemben egy patrióta, zöld új gazdaság megteremtését fogja célozni a módosító javaslataival, amelyeket benyújtunk a vita során. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem