DR. VADAI ÁGNES

Teljes szövegű keresés

DR. VADAI ÁGNES
DR. VADAI ÁGNES (DK): Tisztelt Ház! Mára világossá vált, hogy megint a magyarok fognak a legrosszabbul járni egész Európában, mert csak itt nincs érdemi válságkezelés. Nagyon meg szeretném kérni önöket arra, hogy a válaszukban ne sorolják föl az intézkedéseket, mert mindazt, amit tettek, nem a magyarokért tették, hanem saját magukért, meg olyan családtagokért és haverokért, mint Tiborcz István, Mészáros Lőrinc vagy Garancsi István.
Míg más országokban a kormányok bürokratikus igénylések és pályázatok nélkül kifizetik a cégek helyett a bérek jelentős részét, ezzel munkahelyek százezreit megmentve, nálunk már több mint 400 ezer munkanélküli van, és rabszolgatörvény. Ausztriában 1 milliárd euró pluszjuttatást kapnak az önkormányzatok a helyi ügyekre; önök pedig bosszúból, csak azért, mert elveszítették az őszi önkormányzati választásokat, tönkreteszik az összes ellenzéki önkormányzatot, meg jó néhány kormánypártit is. Németországban 50 milliárd eurós segítséget kapnak a német kultúra képviselői, maguktól meg egy Tankcsapda-rendeletre futotta.
Önök a magyar embereken, családokon, dolgozókon, vállalatokon spórolnak, más ügyekre pedig két kézzel szórják a pénzt. De nem akarok igazságtalan lenni, engedjék meg, hogy felidézzek pár olyan példát az elmúlt évekből, amikor nem voltak szűkmarkúak, sőt teljesítmény nélkül is hajlandók voltak osztogatni az adófizetők pénzét. Önök 4 milliárdot adtak Mészáros Lőrinc horvátországi focicsapatának, az Eszéknek, 8,5 milliárdot a Csíkszereda csapatának, 6,2 milliárdot a Sepsi OSK Fociakadémiának, 3,5 milliárdot egy szlovén, 5 milliárdot egy szlovák, 8,5 milliárdot egy szerb focicsapatnak. Alsó hangon ez 35,7 milliárd forint.
Mexikóban 1986-ban kaptunk hatot, gólt, 2020-ra adtunk kettőt, milliárdot - kettőmilliárdot! - két mexikói templom felújítására. De jutott 136,5 milliárd forint vietnámi projektekre, 7 milliárd forint egy művelődési házra Hanoiban, 320 millió forint egy kongói szemészeti klinikára, és a múlt héten 165 millió forint egy fehérorosz templom felújítására. Idén és jövőre önök 672 millió forintot adnak a határon túli papok fizetésemelésére, hogy csak néhány példát említsek. Ezek együttesen 182 milliárd forintot tesznek ki.
Na, de akkor nézzük meg, hogy kik voltak azok, akik nem kaptak! Július 1-jétől nem kapnak bruttó 500 ezer forint fizetéskiegészítést a gyógyszerészek, a gyógytornászok, a házi segítségnyújtók, az idősotthonok ápolói és a szociális szféra. S nem, nem azért támadjuk Kásler Miklóst, mert ő magyar és hívő, hanem azért támadjuk, mert szívtelen, hazudik, az intézkedései és a mondatai pedig egész egyszerűen ostobák. Nem kaptak támogatást az otthonápolók és az Alkotmánybíróság döntése ellenére a rokkantnyugdíjasok sem. Nem kaptak támogatást a családok. A Demokratikus Koalíció számtalan alkalommal javasolta, hogy emeljék föl a családi pótlékot, azt a családi pótlékot, amit utoljára Gyurcsány Ferenc kormánya idején emeltek.
(13.30)
És nem kaptak támogatást a nyugdíjasok sem, akik mindenkivel együtt azzal szembesülnek a boltokban, hogy az alapvető élelmiszerek mostanra 50 százalékkal drágábbak, mint februárban. Egy kiló, nem túl jó minőségű alma alaphangon 500-600 forintba kerül, drágább, mint a banán. Persze, én megértem, hogy mivel önök nem nagyon járnak emberek között és boltokba, és nyilvánvalóan a karmelita kolostorból, a drága éttermekből, na meg a palotákból és a Louis Vuitton hátizsákok árnyékából ez nem látszik, de azért szembesülni kellene ezzel az áremelkedéssel.
És hadd tegyem hozzá: nem az a baj, hogy Magyarország segít. Szerintünk az normális, hogy egy európai fejlett szolidáris állam segít másokon. Az nem elfogadható, hogy önök éppen azoknak nem segítenek, akik ezeket a pénzeket összeadták a magyar költségvetésbe.
Önök mindig a kereszténységről, a magyarságról meg a nemzetről beszélnek. De azért ez csak egy máz, ez világosan látszik, amivel leöntik a bátor 133 által törvényileg szentesített bűnözést. És magukban annyi betyárbecsület sincsen, hogy amikor baj van, segítsenek, hogy juttassanak vissza a köznek; ráadásul nem is a sajátjukból, hanem abból, amit elloptak.
A múlt héten azt javasoltam önöknek, hogy gyakorolják a bocsánatkérést. Most javaslom, hogy vegyék komolyabban a tízparancsolatot. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzéki pártok padsoraiból. - Közbeszólások a kormánypártok padsoraiból: Köszönjük! - Kiváló!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem