MOLNÁR GYULA,
MOLNÁR GYULA,
MOLNÁR GYULA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Nagy kő esett le most a szívemről, hogy támogatják a törvényjavaslatot. Az a dilemma és az a mérlegelés van itt mindig bennem, hogy itt vagyunk hatvanvalahány napja abban, hogy vészhelyzeti kormányzás van, hihetetlen energiákat fektettek abba, hogy bebizonyítsák, hogy miért van szükség erre a korlátlan felhatalmazásra korlátlan ideig, és akkor egyszer csak azt látjuk, hogy ebben a menetben beérkezik egy ilyen típusú törvény, és nem világos, hogy ez honnan és miért. Ha majd esetlegesen államtitkár úr vagy bárki itt általában fog válaszolni, akkor, ha belefér az életükbe, én tényleg kíváncsi vagyok arra, hogy egyébként ez… Hallgattam Hadházy képviselő úr nagyon kínos próbálkozását arra, hogy bebizonyítsa azt, hogy ez hogyan, miképpen illeszkedik ebbe az egész járványügyi helyzetbe. Fájó szívvel mondom, ennek semmi, de semmi köze nincs ehhez. Egyébként csak úgy zárójelben kérdezem meg: nem babonásak, hogy pont 13 törvényhez nyúlnak hozzá? Még egyet igazán hozzácsaphattak volna, ez nem okozhat olyan nagyon nagy problémát önöknek, hogy még kerestek volna valamit!
Na, én most úgy tekintek erre a 13-as halmazra, mint egy svédasztalra. Ha megtehetem, mazsolázgatok ezek közül. Hadd mondjam el, hogy nagyon feltűnő egy dolog. Amik ilyen nagyon triviális változtatások, amik úgy egyébként teljesen egyértelműek - az időzítés továbbra sem, de mondjuk, az, hogy taxis ne legyen büntetett előéletű, az, hogy egyébként a vízi jártassági kiadásához milyen szabályok vannak, ezek nagyon triviális dolgoknak tűnnek -, azért elképesztő indoklás van, tehát egy nagyon hosszú, alapos, hogy a jogszabályok, az EU-harmonizáció, a szakmai szervezetek, egészen ilyen alapos és nagyon bő indoklás van. Ami azonban az igazán izgalmas ebben a 13-as dologban - erről még fogunk beszélni, de a jobbikos képviselőtársam erre hosszasan kitért -, ott pedig nagyon elegáns, hogy úgy tűnik, a szabályozás szükségessége indokolja a változtatást, tehát ilyen nagyon-nagyon veretes, de egyébként semmitmondó általános mondatok vannak. Csak azt akarom önöknek mondani, hogy azért ezek mindig magukért beszélnek, ezek azért mindig azt mutatják, hogy e mögött azért talán lehet valami.
Az előttem szóló ellenzéki képviselőtársam azt mondta, hogy önöknek már minden okuk megvan arra, hogy magyarázkodjanak. Egyébként én osztom ezt a véleményt, de én mondok egy másikfajta megközelítést is, hogy milyen helyzetbe fognak lassan kerülni. A klasszikus eset, amikor a feleség korábban hazamegy, in flagranti éri a férjét, aki azt mondja: „Drágám, te engem megcsalsz?” És azt mondja, hogy nem. „De hát látom. - De kinek hiszel, nekem vagy a szemednek?” Abba a helyzetbe fognak kerülni lassacskán, hogy tényleg mindenki tud már mindent, minden látszódik, már szinte le se oltják a villanyt, de még mindig próbálják elmagyarázni azt, hogy tulajdonképpen itt nincs semmi, közben pedig egész nap olyan törvényeket tárgyalunk, vagy hetek-hónapok óta, amikor nagyon világosan látszik, hogy valami van, valamit mi sejtünk, aztán egy idő után pedig ez ténylegesen be is következik, vagy annak valamilyen része bekövetkezik.
Rendben van - először próbálok könnyebbel kezdeni. Az egy nagyon pikáns és érdekes dolog, hogy miközben csökkentik az önkormányzatok támogatását, miközben egyébként jól láthatóan hatásköröket próbálnak meg korlátozni, folyamatosan elvonni, és nem csak a különleges jogállás, különleges szabályok esetére, aközben így elegánsan egy ilyen salátatörvényben odapattintanak nekik olyan feladatokat, amik egyébként, azt mondom, hogy a módosabb önkormányzatok számára nem okoznak semmi gondot, hogy mondjuk, például a buszmegálló környékét rendben tartsák, de azért el tudok képzelni olyan települési önkormányzatot, aki eddig úgy gondolta, hogy talán az üzemeltető, talán az, aki ott a közútkezelő, ezt jobban meg tudná csinálni, és jobban beleférne a milliárdos közbeszerzésekbe, az most hirtelen azért eléggé nehéz helyzetbe fog kerülni.
Ugye, azt tudja a teremben ülő nagyszámú közönség, hogy én adott időben a főváros legnagyobb kerületének voltam a polgármestere, azért ott egészen elképesztő helyzeteket tud az teremteni, hogy van egy főút, ahol megy a BKV, van tömegközlekedés, a főút adott esetben a fővárosé, és egyébként pedig abba bemegy egy kerületi kis út, és ott van, mondjuk, egy buszmegálló.
(15.10)
Hogy ott milyen kusza tud lenni az, hogy ki takarítja és ki tartja karban, erről egy fővárosi polgármester vagy fővárosi önkormányzati ember hosszasan tud beszélni. Még egyszer mondom, ez egy picit nekem furcsa, de hát lelkük rajta.
A két igazán izgalmas történet, de akkor én is ezt szeretném itt a frakcióm nevében elmondani, a 2006. évi LIII. törvénnyel kapcsolatos módosítás, amiben azt mondják, hogy tulajdonképpen, hogy ha egy ilyen kiemelt beruházás van, akkor nem kell arra figyelni, hogy a településkép védelmében vagy a településen lévő szabályozásoknak az mennyire felel meg.
Tehát ergo az, ami egyébként szerintem az egész önkormányzati dolognak az egyik nagyon fontos eleme, hogy valamennyire a települések a saját maguk prioritásait meg tudják határozni, meg tudják azt mondani, hogy mi a fontos, azt egy ilyen kvázi kiemelt beruházással vagy valamilyen olyan állami befolyásolással gyakorlatilag fölül lehet írni. Ezt nagyon-nagyon kényesnek és kínosnak tartom, és higgyék el, hogy ezek nem szülnek jó dolgokat végeredményében.
Ezt nem akarom én sem hosszasan ragozni. Utána a nemzeti vagyonról szóló törvény módosítása van, ami gyakorlatilag lehetővé teszi azt, hogy koncessziós szerződés nélkül, különböző kiírások nélkül lehessen itt bizonyos lépéseket tenni. Higgyék el, hogy nem nagyon elegáns ez. Tehát nem elegáns az, hogy egy látszólag szakmai törvénynél beküldenek egy kifejezetten jó szakember államtitkárt, aki jól láthatóan, vagy gondolom, nyilván nem fog itt politikai meccsekbe belemenni, megpróbáljuk azt elhitetni itt mindenkivel, hogy valójában a járvánnyal kapcsolatban olyan szabályokat próbálunk meg változtatni, amik itt hihetetlen huszárossá fogják tenni a következő időszakban a közlekedési fejlesztéseket, és ebbe a törvénybe itt szépen, elegánsan pedig beletoljuk azt, hogy a nemzeti vagyont hogyan, miképpen lehet tovább darabolni, még akkor is, ha képviselőtársaim ezeket mindig szokták tagadni.
Nos, tisztelt képviselőtársaim, fájó szívvel mondom, hogy bár nagyon meghatóak voltak az expozék, amiket hallottunk, de a magunk részéről a mostani tudásunk szerint, ha erre megnyugtató választ nem fogunk kapni, ezt a törvényt nem fogjuk támogatni. Köszönöm szépen.
