DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT

Teljes szövegű keresés

DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. E késői órán otthonomról, Pécsről szeretnék beszélni, illetve egy konkrét együttműködési szándékot szeretnék bejelenteni itt az Országgyűlés plenáris ülésének lezártát követően.
Tudjuk azt, hogy ebben a nehéz helyzetben a legfontosabb a járvány elleni védekezés, a legfontosabb az emberi élet és az egészség védelme, és szintén óriási kiemelt feladat a kibontakozó gazdasági válság hatásaival való szembenézés és küzdelem és a nehéz helyzetbe került emberek és családok támogatása. Tudjuk azt is, és rengetegszer beszéltünk a mai ülésen is arról, hogy ebben óriási feladata és felelőssége van a magyar önkormányzatoknak, mondhatjuk, hogy a védekezés első számú bástyái az önkormányzatok. E tekintetben óriási feladatokkal szembesülnek azok a települések és azok a városok is, amelyek a járványtól és a gazdasági válságtól függetlenül is nagyon nehéz helyzetben vannak.
Ilyen helyzetben van lakóhelyem, Pécs városa is. Tudjuk azt, hogy az elmúlt években gyakorlatilag a csőd szélére, a gazdasági összeomlás helyzetébe került a város. Ennek vannak helyi politikai összefüggései, illetve vannak az országos szabályozásokkal kapcsolatos összefüggései is. Tudjuk, hogy tíz évig kormánypárti vezetése volt városunknak, októberben változott ez a helyzet. Ilyen helyzetben érték Pécset a kormányzat megszorító intézkedései. Még messze-messze a járvány előtt történt meg az az intézkedés, amely gyakorlatilag megszüntette a helyi közösségi közlekedés állami támogatását, ennek állami kiegészítését, ami önmagában egy óriási érvágás egyébként nemcsak városomnak, Pécsnek, hanem minden olyan városnak, amely maga kell hogy ezt az egyik legfontosabb közszolgáltatást fenntartsa. S már a járványügyi helyzetben a sokat vitatott, önkormányzatokat érintő megszorítás is kifejezetten súlyosan érintette Pécs városát, amely igen nehezen tudja a költségvetési egyensúlyt amúgy is, ilyen megszorító intézkedések nélkül is megtartani. Konkrétan Pécs városától ez a kormányzati intézkedés 480 millió forintot vont el. Ez súlyosan nehezíti a városnak nemcsak a gazdálkodását, de egyébként a járvány elleni védekezését is. Ez óriási felelőtlenség volt a kormányzat részéről.
Hasonlóképpen nagyon súlyos és távolba mutató, de már a jelenben is jelentkező probléma az, hogy nem kaptak haladékot a víziközműcégek a közműadó befizetése tekintetében, és nem kapnak támogatást az alapvető karbantartási és pótlási munkák elvégzésére. Egy számot mondok, ami megdöbbentő, Pécs esetében 15 éves távlatban a most meglévő forrásokon túl 20 milliárd forintot kellene valahonnét megteremteni ahhoz, hogy a legfontosabb közszolgáltatás, az ivóvízellátás és a szennyvíz elvezetése megoldható legyen.
Egészen döbbentes mértékűvé fajult az a vita a pécsi városvezetés és a kormány között, ami a nagyszerű pécsi kulturális intézmények fenntartásával kapcsolatos. Tudjuk azt, hogy két évvel ezelőtt egy tízéves megállapodást kötött Pécs városa, akkor még a fideszes városvezetés a kormányzattal a tekintetben, hogy a kormány jelentős részt vállal a pécsi kulturális intézmények fenntartásából. Az idei év elején viszont tapasztalhattuk azt, hogy a soron következő technikai szerződést nem volt hajlandó megkötni a kormány, nem érkeztek meg a források, és tulajdonképpen veszélybe került még a munkavállalók bérfizetése is. Szerencsére ez megoldódott, tehát áthidaló megoldás született, ugyanakkor a hosszú távú megoldás még nem jelent meg. Látjuk azt is, hogy ez egy kimondott szándék volt Hoppál Péter pécsi fideszes képviselő részéről, hogy ők államosítani kívánnak egy nagyon-nagyon fontos pécsi kulturális intézményt. Ezt mi elfogadhatatlannak tartjuk.
Most egy újabb veszélyforrás jelent meg, láthatjuk azt, hogy a kormány már nemcsak az önkormányzatokat akarja megszorítással sújtani a járványügyi helyzetben, hanem az egyetemeket is.
(23.00)
Több egyetemtől milliárdos nagyságrendben kívánnak megvonni korábban odaítélt, a fenntartáshoz alapvetően fontos forrásokat, és a hírek szerint a pécsi egyetemtől több mint 3,5 milliárd forintot kívánnak elvonni. El tudom mondani, hogy ezt gyakorlatilag a pécsi egyetem - ami város a városban - nem fogja tudni kigazdálkodni, és egészen biztos, hogy ilyen formában nem fog tudni tovább működni, tehát ilyen nagy, jelentős vidéki egyetemként, és óriási elbocsátásokra lehet számítani. Ez óriási érvágás nemcsak önagában az egyetemnek, hanem a városnak is. Tudjuk, hogy a város legnagyobb, messze legnagyobb munkáltatója az egyetem, és alapvetően a városi gazdaság, a kulturális élet és az innováció fontos szereplői az egyetemi hallgatók is és az egyetem jelenléte is. Ez rendkívül súlyos és beláthatatlan következményekkel jár.
Sokat beszélnek fideszes képviselőtársaim arról, hogy egy ilyen nehéz helyzetben a legfontosabb az együttműködés. Hohn Krisztina képviselőtársammal egy javaslattal fogunk élni kormánypárti és ellenzéki, pécsi, Pécsen élő és Pécshez kötődő országgyűlési képviselők felé, és mi arra fogjuk őket felszólítani és arra fogjuk őket felkérni, hogy Pécs városa és a pécsi emberek érdekében egy közös nyilatkozattal forduljunk a kormányzathoz, mindenféle pártpolitikát félretéve, annak érdekében, hogy ne a pécsi embereket és ne Pécs városát büntesse a kormány megszorító intézkedésekkel.
Nagyon bízom benne, hogy a pécsi kormánypárti és ellenzéki képviselők mindegyike csatlakozni fog ehhez a közös nyilatkozathoz, és közösen tudjuk a kormány felé érvényesíteni Pécs város és az ott élők érdekeit. Köszönöm a türelmet, elnök úr. (Szórványos taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem