DR. BŐSZ ANETT
DR. BŐSZ ANETT
DR. BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Alelnök Úr! Elnök úr azzal kezdte expozéját, hogy amikor a jegybank részt vett a válságkezelésben, akkor sikeres volt a válságból való kilábalás, amikor azonban nem, akkor ennek az ellenkezője történt. Passzív jegybank példájáról beszélt és aktív jegybank példájáról. Bár a rendszerváltás utáni tranzíciós válságból való kilábalást kihagyta elnök úr, én azért szeretném, ha beemelnénk a pozitív példák közé, mint a kormány, illetve a Pénzügyminisztérium, valamint a jegybank közös, sikeres válságkezelése és gazdasági mentőcsomagja. Ezt azért fontosnak tartottam megjegyezni.
Elnök úr arról beszélt, hogy a bankrendszer, a pénzügyi szektor és a Pénzügyminisztérium olyan módon tudott együttműködni, hogy az pénzügyi válságot nem teremtett a gazdasági válság mellé. Elnök úr azokkal a gazdaságtörténeti pillanatokkal foglalkozott pusztán, amikor vagy passzív, vagy aktív jegybankot tudtunk megnevezni, azonban azokról a speciális helyzetekről nem beszélt, amikor adott esetben a Pénzügyminisztérium vezetése és a jegybank vezetése bizonyos gazdaságstratégiai kérdésekben megütközik egymással, és én szeretném ebben a felszólalásban ezt a néhány pontot kiemelni ebből a néhány évből, ugyanis én a jegybankelnökkel néhány ponton egyet tudok érteni azokban a kritikákban, amelyeket megfogalmazott a jelenlegi fiskális politikával és a gazdaságstratégiai tervezéssel szemben is. Én tényleg sajnálom, hogy elnök úr már nincs itt, de ha alelnök úr reagál ezekre, azt előre is köszönöm.
(Az elnöki széket dr. Latorcai János,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
A versenyképességi ugrás elmaradásának kritikájával magam is mélységesen egyetértek, egyetértek továbbá azzal, hogy az elmúlt évtizedet a régiós versenytársaink gazdasági szerkezetváltásra fordították, mi azonban ezzel a lehetőséggel még a kedvező nemzetközi gazdasági környezet ellenére sem tudtunk élni. Egyetértek továbbá azzal, hogy az egyik MNB-tanulmány még egyébként a koronavírus-járvány kitörése előtt megnevezte egyik legsúlyosabb gazdasági problémaként a magyar nemzetgazdaság versenyképességi lemaradását. Én azt gondolom, hogy ezek jó irányok, amiket a jegybankelnök megfogalmaz; jó lenne, ha a kormánynak lenne itt a jelen vitában egy képviselője, és akkor tudna esetleg reagálni ezekre a felvetésekre, de sajnos azt kell mondjam, hogy olyan, mintha teljes érdektelenségbe fulladt volna, figyelembe véve, hogy a kétharmad képviselői közül a jegyző úron kívül senkit sem látok a teremben.
Folytatnám azért a sikeres válságkezelés egyik alapjával, azzal például, amit európai uniós társaink megvalósítanak a Next Generation EU csomagon keresztül, ugyanis ez a csomag azokba a szektorokba irányítja a pénzt - jellemzően az oktatásba, a fenntartható fejlődésbe, illetve az egészségügyi rendszerbe -, amelyeken keresztül egészségesebb polgárokat egészségesebb természeti és gazdasági környezetben találunk, olyanokat, akiknek a jövőbeli hozzáadott értéke munkaerőként magasabb lehet. Ilyen módon tehát a jelenlegi gazdasági válság kezelésére felhasznált hitelek visszafizetésekor egy jobb állapotban fogjuk találni azokat a társadalmakat, amelyek ezekbe a szektorokba irányítják át a pénzt. Vagyis mondhatjuk, hogy azok a generációk, akik lényegében kimentenek bennünket a jelenlegi gazdasági válságból, azok már egy jobb életminőségből teszik ezt, és ilyen módon, ha mi befektetünk az ő jövőjükbe, az ő felnőttkorukba, akkor azt hiszem, hogy kérhetünk is talán tőlük.
A gyors kilábalásról beszélt elnök úr, én azonban azt mondom, hogy ez egy látszólagos kilábalás.
(16.00)
Egy extenzív növekedésnek vagyunk a tanúi, amitől általában a gazdaságstratégiai tervezők jó távol szokták magukat tartani. Az expanzív növekedési pálya ugyan rövid távon nem kecsegtet jól kommunikálható és nagyon gyorsan széppé varázsolt makroszámokkal, ugyanakkor hosszú távon egy kifizetődő stratégia, és közelebb vihetne bennünket ahhoz is, amit a „Next Generation EU” programon keresztül megvalósítani igyekszik az Európai Gazdasági Közösség. Ez az, amit nem láttam sem a fiskális politikai tervezők, sem pedig a kormány más pozicionáriusai szándékaiban megjelenni, gondolok itt akár az Információs és Technológiai Minisztériumra, elsősorban a szakképzésre és arra, hogy a gazdaságstratégiai tervezésben ennek igen fontos szerepe van, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumára, amely nemcsak az egészségügyért, de az oktatásért is felelős. Persze, nem szeretném annyira zavarba hozni alelnök urat, hogy kizárólag a fiskális politikáról beszélek, mert akkor olyan, mintha nem lennék azzal tisztában, hogy a jegybankelnök beszámolóját és a jegybank beszámolóját vitatjuk itt meg a tisztelt Ház előtt.
De beszélnék arról is, amit elnök úr említett, az infláció külső és belső okairól tett említést Matolcsy György. Én itt nem tudok egyetérteni elnök úrral abban, hogy a monetáris politika sikeres lett volna. Nem tettem felelőssé a kormányt a koronavírus-járvány okozta gazdasági-társadalmi válság externális sokkhatásaiért, mert mindig igazságtalannak tartottam volna ezt, ugyanakkor az elhibázott fiskális politikai lépésekért és a gazdaságstratégiai tervezésért már igen. Ugyanilyen módon nem teszem felelőssé száz százalékban a jegybankot az elszabadult inflációért és a forint/euró árfolyam történelmi mélypontjáért, de a felelősségük tagadhatatlan.
Abban a székben is ült egy vezető közgazdász, amelyben jelen pillanatban Matolcsy György, aki nemrég megjelentetett egy tanulmányt, amely arról szólt, hogy a jelenlegi fiskális és monetáris politika együtt, egymást erősítve fűti az inflációt. Én úgy gondolom, alelnök úr, hogy fontos lenne figyelni ezekre a jelzésekre, és fontos lenne figyelni azokra a vezető gazdasági szakemberekre, akik meglehet, hogy nem ugyanabból a politikai értékközösségből érkeznek, mint, mondjuk, a jelenlegi magyar kormány, ugyanakkor egy ilyen járványkezelés és egy ilyen válságkezelés nem érkezhet kizárólag egyetlen, akár politikai, akár fiskális és monetáris politikai meggyőződésből, mert amire sokszor fel szoktam hívni a figyelmet: a demokrácia egyik előnye a diktatúrával szemben az, hogy a közjó is vitákban dől el. Jó lenne, ha a jelenlegi helyzettől eltérően itt is komolyan vennénk ezt, és hosszasan tudnánk vitát folytatni arról, hogy vajon mi lenne a kívánatos akár monetáris politikát, akár fiskális politikát illetően.
Tehát, mint említettem, nem száz százalékban teszem felelőssé a jegybankot a kialakult helyzetért. Ami azonban a jegybank felelősségét illeti: kritizálom, hogy nincsen árfolyamcél. Kritizálom azt, hogy a regionális valuták mindegyikével összehasonlítva a forint hosszú távú trendvonala már a koronavírus-válság előtt is folyamatosan romlott. Egyszer nem találtuk akár a lengyel złotyt vagy a cseh koronát olyan rossz helyzetben, mint a forintot; és erre a Költségvetési bizottság tagjaival rendre felhívtuk a figyelmet akár a költségvetési törvények tervezésekor már akkor is, amikor még azt sem tudtuk, hogy létezik a koronavírus.
Nem tehet arról például a Magyar Nemzeti Bank, hogy az euróval szemben a dollár erősödik, ami értelemszerűen hat a forintra. Arról már igen, hogy árfolyamcél hiányában nem, vagy csak megkésve, vagy alig érezhető hatással interveniál, egyúttal mintegy megüzenve a nemzetközi pénzpiacnak - és erről Varju László képviselőtársam, a Költségvetési bizottság elnöke tett is említést, hogy reméli, nem üzenetet fogalmazott meg Matolcsy György az expozéjában az imént a nemzetközi befektetőknek, mert akkor nagy bajban lennénk.
Szóval, az a helyzet, hogy ezzel a típusú monetáris politikával, ami itt az elmúlt években megvalósult, sajnos az MNB azt üzeni a nemzetközi pénzpiacnak, hogy ha a magyar nemzetgazdaság bármilyen okból bizonytalanná válik, akkor tessék azonnal megvonni tőle a bizalmat, mert az MNB bizony nem képez védőhálót a forintnak. Ennek eredményeképpen találtuk a 372 forintos eurót nem olyan régen. Ez egy nehezen védhető monetáris politikai magatartás, tisztelt alelnök úr, figyelembe véve azokat a kihívásokat, amivel egyébként az egész világgazdaságban szembetalálják magukat a gazdasági szakemberek.
Szokták mondani nálam tapasztaltabb politikustársak, hogy ha a ’94-es választási kampány még két hétig tart, akkor a Fidesz kiszorul a magyar parlamentből. Én azzal szeretném zárni ezt a felszólalást, ha az MNB-nek lehetősége lett volna két héttel ezelőtt beszámolni a magyar Országgyűlés előtt, akkor meglehet, hogy nem kellett volna magyarázatot adniuk arra, hogy miért érte el a forint euróval szembeni történelmi mélypontját a minap, de így azonban kötelességükké vált, és ezt én igen-igen hiányoltam Matolcsy György felvezetőjéből. Tisztelettel kérem alelnök urat, hogy térjen ki erre is. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki padsorokból.)
