Z. KÁRPÁT DÁNIEL,
Z. KÁRPÁT DÁNIEL,
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A felszólalásomat eredetileg némi szabadkozással kezdtem volna, hiszen rettenetesen nehéz helyzetbe hoz minket nem az MNB, inkább az Országgyűlés működési rendje, ugyanis itt egy 2020-as csomagot, paksamétát tárgyalnánk elvileg, de Matolcsy elnök úr önmagában kitért ez elől, és jelezte, hogy a legújabb kori, jelenkori folyamatok elemzésére is kitér az ő felszólalásában, ezért nyilván nálam sem érheti szó a Ház elejét, hogyha nemcsak egy lezárt terminusban gondolkodunk, hanem egy folyamatábrát vizsgálunk.
Szeretném kifejezni egyébként elismerésemet elnök úr irányába, ő az, aki talán a legmagasabb szinten meri nagyon masszívan kritizálni az Orbán-kormány működését, innen is lélekbátorságot kívánunk neki ehhez a továbbiakban. Vélelmezem, hogy ő elment a falig ebben a kérdésben, tehát nyilván azért valamifajta megegyezéses üzemmód dolgozik abban, hogy Matolcsy elnök úr meddig mehet el a kritikával, de az ő kritikája részint találkozik a mi rendszerkritikánkkal is. Még jobban melengetné a szívünket, ha elnök úr egyszer itt maradna és részt venne a vitában. Nyilván nagyon tiszteljük az alelnökeit, helyetteseit, nagyra tartjuk szakmai munkájukat, de azért elnök úr bizonyos kérdéskörökben helyettesíthetetlen, még akkor is, ha más kérdésekben nagyon-nagyon nem értünk egyet vele.
(15.00)
Nyilván a jelentés 2020-ra vonatkozó 3 százalékos inflációs adatait most már ilyen történelmi mámorral szemlélhetjük, és teljesen egyértelmű, hogy majdhogynem fölösleges ennek az elemzését a jelenkor mutatóinak ismeretében elvégezni, de azt is látjuk, hogy a legérdekesebb ebben az egész történetben az Orbán Viktor két nagyon fontos embere között kibontakozó vita. Nyilván, amikor Varga Mihály és Matolcsy elnök úr egymást kritizálják, és nyilvánosan üzengetnek a sajtóban, akkor azért némi rendszerhibával találkozhatunk, hiszen teljesen megszokottnak nem mondható a Fidesz-KDNP üzemmódjában az, hogy felsővezetők a nyilvánosság előtt fogalmaznak meg kritikát, perlekednek, egyfajta cicaharcot folytatnak. Aki ismeri a Fidesz-KDNP világát, tökéletesen tudja, hogy egy nagyon jól összehangolt, mindig egyet fújó bolsevik hazugsággyár keveredik a vidék Magyarországának a teljes mértékben feudális felépítményével és kiszolgáltatottsági rendszerével. Nagyon furcsa tehát nekünk, ellenzékieknek ezen keretrendszeren belül ezeket a hangokat hallani.
De amikor azt javasolja a kormánynak Matolcsy György jegybankelnök, hogy fújja le a fölösleges gigaberuházásokat, akkor teljes mértékben találkozik azokkal az észrevételekkel, amelyeket mi is rendszerint meg szoktunk tenni. Szeretnék az MNB-nek annyit címezni, hogy akár önök maguk is segíthetnének a gigaberuházások leállításában: az MNB-székház 55 milliárdos felújítása, renoválása nem feltétlenül tartozik talán most az azonnal ellátandó feladatok közé. Nyilvánvaló módon ez vitaképes. Az MNB-nek, feltételezem, megvannak a maga érvei amellett, hogy erre miért van szükség most, de azért devizahiteleseknek ezt ne mondják el egy nyilvános, sokrésztvevős fórumon, hiszen az MNB-vel szemben folytatólagosan fogalmazunk meg kritikákat, egészen onnantól kezdve, hogy a devizahiteles krízis elhárításában megpróbált részt venni, pontosabban, amit tett a későbbiekben, az is azért megér majd egy ódát.
Azt is el kell mondanunk, hogy azért itt van egy évek óta visszaköszönő kérdés, és nem is feltétlenül kizárólag az MNB-nek lenne korrekt ezt címezni. Az egész devizahiteles úgynevezett válságkezelés, ma már két napirendnél kétszer hallhattuk, hogy itt milyen jól helytállt a kormány, mennyit segített. Itt a „segített”-re azért egy nagy idézőjelet tessék képzelni, a dolognak ugyanis a következő a logikája. Magyarország Kormánya tökéletesen meghunyászkodott a bankrendszer előtt, amikor a környező országok gyakorlataitól eltérően nem a felvételkori árfolyamra váltotta át ezeket az úgynevezett hiteleket, hanem lényegében piaci árfolyamon forintosított. Az MNB, ugye, ehhez nyújtott segítő kezet. Ezen folyamatábra éveiben nagyon komoly hasznot, profitot realizált a devizahiteles átváltással magukon a devizahiteleseken, s mi ekkor azt javasoltuk önöknek, hogy hozzanak létre egy kártérítési alapot, ahová az MNB ezt a profitként jelentkezett óriási vagyontömeget becsorgatja, és innen lehet adott esetben a legnehezebb helyzetbe került devizásokat megsegíteni.
Nagyon örültem az utóbbi években, amikor többször is osztalék gyanánt befizetésre került a közösbe az az idézőjeles nyereség, amit az MNB elért. Egy korábbi német gyakorlat nekünk nagyon szimpatikus, tehát ne szelektív és ne opcionális legyen mindez, hanem legyen kötelező minden évben. Nyilvánvaló módon ez nem az MNB felelőssége, nem ő hoz saját magáról törvényt, ezt én a kormánynak címzem, de a teljes kép érdekében meg kell osztanunk ezt önökkel.
Azt viszont láttuk, hogy a kormány a piaci forintosítással tökéletesen meghunyászkodott az érintett bankok előtt. Aki 160-165 forinton vette fel a hitelét, annak nem szabadott volna 256 forinton forintosítani, főleg annak fényében nem, hogy a kormány ezt gyáva módon megpróbálta a Kúriára fogni. Mit mondtak itt képviselőtársaink az indoklás során? Hogy a Kúria adta, ha nem is parancsba önöknek, de ő jelölte ki azokat a kereteket, amelyeken belül a forintosítást le kell folytatni. Ezzel két probléma adódik. A Kúria jogegységijében a forintosítás árfolyamáról nem hangzott el ilyesmi - ha mégis, akkor cáfoljanak meg -, a másik probléma pedig egyértelműen az, hogy a végtörlesztéssel önök kimozdultak ezen saját maguk által alkotott keretrendszerből. Tehát, amikor szelektíven, egyes magyar állampolgároknak 180 forinton tették lehetővé az átváltást, másoknak, a nem olyan szerencsés helyzetűeknek pedig maradt a 256 forint, akkor egyrészt kimozdultak a vélelmezett keretrendszerből, másrészt igazságtalanul szelektáltak magyar állampolgár és magyar állampolgár között.
Az MNB felelősségét itt abban látjuk, hogy ez a devizásokon képzett haszon nála azért landolt jó nagy mértékben, ennek a visszacsatornázása ugyanakkor nem történt meg, ennek nyomait sem látjuk. Ezt minden évben el fogjuk mondani, amikor csak az MNB-t érintő jelentésviták lesznek. Tudom, hogy azóta sokszor az alelnökök személye is változott, a munkatársaké is, de ez rendszerkritika, ettől nem tudunk eltekinteni, és nem is szeretnénk.
Ugyanakkor a mostani kritikájukkal kapcsolatban továbbra is várjuk az MNB-t, hogy sorolja fel, konkrétan mely beruházások elhalasztását, illetve melyek leállítását javasolná. Tehát nagyon szeretnénk azt, ha valamilyen fórumon a nap folyamán választ kaphatnák arra, hogy a teljesen jogos Matolcsy-kritika mely beruházásoknak szólt, mi az, amit leállítanának, mi az, amit átütemeznének. Nyilván ideértjük adott esetben még az MNB-székház renoválását is, hiszen talán ez is a vitaképes körbe tartozhat.
Azt látjuk, hogy megint csak korszakok vitatkoznak és találkoznak itt a parlamentben is. Amikor Nacsa képviselőtársam szólalt fel az előző napirendeknél, akkor nagyjából a Rákosi-korszak került felidézésre, hiszen az „aki nincs velünk, az ellenünk van” retorika jelenik meg nála folyamatosan. Ebben azért partnere nagyon sok fideszes képviselő, de hozzám közelebb áll az a Róna Péter-i meglátás, miszerint egy normális világban teljesen természetes, hogy a jegybank és a Pénzügyminisztérium között ellentét van. Ugye, ez jellemzően abból adódik, hogy teljesen más feladata van ezeknek a szervezeteknek, és igenis előreviheti a fejlődést az, ha ezeket a termékeny vitákat lefolytatják. Ezért bátorítom én Matolcsy elnök urat arra, hogy vitázzon Varga Mihállyal, kerekítsék le ezt az egész történetet, állapítsák meg, hogy hol vannak most a magyar gazdasági fejlődést visszafogó fékek, és még jobban szeretném, ha megállapítanák azt, hogy hol lehet elkezdeni visszaszőni azt a szociális védőhálót, amit egy vegytisztán kegyetlen gazdaságpolitika mentén az elmúlt tíz évben még tovább bontottak le. Nemcsak önöké a felelősség, az előtte lévő korszakokban is ez tetten érhető volt, de azért ne vitassuk el, hogy mondjuk, a tízezres nagyságrendű kilakoltatások ennek a kormánynak a számlájára írhatók. Még nagyobb szégyen ez egy KDNP-s képviselőre nézve, aki ebben részt kellett vegyen, és asszisztálnia kellett ehhez az egész folyamathoz. Nem lehet jó érzés így aludni.
Még egyszer mondom, egy normális világban ezek a viták teljesen természetesek. Ami minket sokkal jobban bánt, az az, hogy ezek a gazdasági számokat érintő termelési jelentések egyrészt értelmesek, másrészt nem. Nyilván dinamikát képesek kifejezni gazdasági fejlődést illetően, de nagyon sok mindent nem lehet mérni, nem lehet fetisizálni a GDP-t sem, hiszen ezek a mutatószámok nem mérik minden esetben a korrupció fokát, a sajtó- és szólásszabadság fokát. Ha megnézik képviselőtársaim, Magyarország itt egészen egzotikus országok mögé került a sajtószabadsági listán is. A századik hely környékén tanyázunk egészen durva módon, és az, amit önök itt közmédiának neveznek, és pénzelnek az adófizetők pénzéből, mindent csinál, csak a köz tájékoztatását nem látja el. Egy igazi bolsevik, komcsi hazugsággyár, amellyel szemben több száz pert nyertünk meg, miközben az ellenoldalon vesztes pereink messze nincsenek ilyen számban. Ez egyáltalán nem véletlen.
Azt is látjuk, hogy az MNB feladata az lenne, amit nagyon sokszor számonkérünk a kormányon, és nagyon vicces nekem hallani, amikor a kormány kijelenti, hogy neki nincsen árfolyamcélja, s a forint tudatos és közös rontása igazából egy ilyen rajta kívül álló valami, de a kormány alkotja meg az MNB-re vonatkozó szabályokat. Itt azt látjuk, hogy az árstabilitás megőrzése és megtartása egyértelmű célként deklarált. Tehát ezt lehet számonkérni a Magyar Nemzeti Bankon.
Az alapkamatot érintő beavatkozásoknál azt látjuk, hogy folyamatossá váltak a beavatkozások. El is mondta elnök úr, hogy ezek mindaddig tartanak, amíg a kívánt sávba az infláció vissza nem tér. Viszont az infláció elszabadulását nem sikerült jelen állás szerint megfogni ezekkel, ugyanakkor a törlesztőrészletek, a hitelkárosultak terhei már ebben a szakaszban is elszálltak. Volt olyan hitelfajta, ahol novemberről decemberre 17 százalékos tehernövekedés is előfordulhat a törlesztőrészleteket illetően. Nagyon hiányolom azt a szociális érzékenységet, hogy akár Matolcsy elnök úr, akár a kormányzó pártok képviselői álljanak fel, detektálják ezt a problémát, ismerjék el, hogy van egyáltalán, és gondolkozzunk közös megoldásokban azt illetően, hogy hogyan lehet megvédeni ezeket az embereket azoktól a káros mellékhatásoktól, amelyek nyilván nem a vágyaink tárgyát képezik, hiszen magas inflációt senki nem akar, de az biztos, hogy a Magyar Nemzeti Bank beavatkozása nem lehetett tökéletes, ha ezeknek a folyamatoknak nem tudott gátat vetni.
(15.10)
Azt is látjuk, hogy persze a gigaberuházások lefújása egy kívánatos út lehet, és én egész biztos vagyok abban, hogy ha megnevezi végre az MNB vagy Matolcsy elnök úr, hogy mire gondolt akkor, akkor ezekből komoly viták lehetnek, és talán termékeny viták is.
Az, amit az MNB művel és a kormány művel egyrészt a kamatszintet érintő beavatkozással, másrészt a teljesen ellenirányú állampapír-vásárlással, annak önmagában én nem vagyok kritikusa, de azt látom, hogy egymással ellentmondó folyamatok történnek. Egyrészt megszüntette először az MNB a saját maga által szabott 3000 milliárdos plafont, ami a vásárolható állampapír-mennyiségre vonatkozott, most egy viszonylag újabb hír, hogy majd szépen lassan megszűnik ez az állampapír-vásárlási folyamat, vagy a folyamatábra véget ér. Egyiket sem akarom önmagában kritizálni, mert - még egyszer mondom - ezek legitim vitaalapot képező témák. Azt látom, hogy a két folyamat együtt ellentétes irányú, ellentétes előjelű, és talán ez okozhatott egy olyan piaci típusú bizalmatlanságot, amit - finoman az Orbán-kormánynak címezve - úgy foglalhatnánk össze, hogy nem hisz önöknek a piac.
Nem bízik önökben a piac, és a helyzet az, hogy a forint tudatos árfolyamrontását már beárazta a piac. És ha több mint tíz éve tart ez a tudatos árfolyamrontás, akkor miért ne gondolnák azt a piaci szereplők, hogy a következő egy meg kettő, meg három, meg négy évben is ez ugyanúgy tartani fog? És azt látjuk, hogy amikor 265 forint/euró körül átvették a stafétabotot, és ez 370 fölé megy, nagyon nehéz nem tudatosnak tartani.
Tökéletesen látjuk, hogy Magyarország Kormánya itthon eljátszik egy jobboldalinak tűnő, nemzetinek tűnő retorikát, eközben vazallus módon megalázkodik a bankok és multicégek érdekei előtt. Alacsonyan tartja a magyar béreket, vissza nem térítendő támogatással dotál olyan multicégeket, akik bejelentik, hogy erre nem tartanak igényt, és az olcsón tartott bérszínvonallal igyekszik minél több működő tőkét idecsábítani, miközben, ha a GDP-adatokból levonjuk a multicégek itteni teljesítményét, akkor egy nagyon-nagyon sivár, kilátástalan képet látunk.
A Matolcsy-kritika még egy pontjával egyet kell értenünk: tökéletesen látható és látványos az is, hogy a forrásbő időszak véget ér. Az európai uniós források elképesztő tömegei egyre kisebb mértékben állnak majd rendelkezésre, márpedig az Orbán-kormányok az elmúlt, nagyjából hároméves időszakban hitelből fűtötték a gazdaságot. Ebből olyan beruházásokat valósítottak meg viszont, amelyek nagyobb hitelfelvételbe kerültek, mint amennyi hozzáadott értékkel járnak. Itt Róna Péter egy 1,18-as szorzóval számol, miszerint 100 forintnyi előrejutáshoz 118 forintnyi hitelt kellett felvenni. Szerintem ez is vitaképes, de azért az arányokat és az irányokat is egészen jól jelképezi. Az biztos, hogy a következő időszakban a forrásbő éveket a termelékenység javításának évei kellene hogy felváltsák, csak erre tudnánk elindulni. A termelékenység javításának viszont alappillére az emberi erőforrás, az oktatás, az egészségügy és azon területek rendbetétele, ahol folyamatosan ront Magyarország a mutatókon; folyamatosan csúszik vissza.
Látszik tehát, hogy hitelből igyekezett felfűteni a gazdaságot az Orbán-kormány, ebből igyekezett olyan betonberuházásokat megvalósítani, amelyek nem feltétlen járnak olyan típusú multiplikátorhatással, amire egyébként a gazdaságnak szüksége lenne. Most pedig, amikor a termelékenységi versenybe kell majd jobban beszállni az emberi erőforrás támogatásában sokkal hátrébb tartó Orbán-kormánynak, mint a régió akármelyik országa… - éppen ezért erősek az aggodalmaink, és akkor tudnánk elfogadni az MNB bármilyen típusú jelentését, ha mind a szociális érzékenység megjelenne az MNB és a kormány viszonylatában is, mind pedig ezeket a kritikákat sokkal erősebben artikulálnák, és az el is jutna a címzetthez. Köszönöm szépen a figyelmet.
