NYITRAI ZSOLT

Teljes szövegű keresés

NYITRAI ZSOLT
NYITRAI ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! 2010 óta - a közös erőfeszítéseinknek hála - a magyar gazdaság jobban teljesít, sok tekintetben sereghajtóból éllovassá válunk Európában.
A növekedés közös magyar siker, ezért mindenkinek részesülnie kell belőle. 2010-ben, amikor megkaptuk a kormányzás felelősségét, az egyik legfontosabb vállalásunk az volt, hogy létrehozzuk a munkaalapú gazdaságot. Alapelvünk az, hogy ha munka van, akkor minden van.
Napjainkban rekordmennyiségű honfitársunk dolgozik. 2010 óta folyamatosan csökkentjük a munkát terhelő adókat; 2010 óta negyedével csökkent a munkát terhelő adók mértéke Magyarországon. Azt az elvet követjük, hogy segély helyett munkát adjunk, kínáljunk az embereknek.
Az elmúlt 11-12 évben 172 százalékos volt a minimálbér növekedése. A közelmúltban megkötött bérmegállapodás következtében 260 ezer forint lesz a garantált bérminimum, a minimálbér pedig 200 ezer forintra emelkedik. Minimálbérért 300 ezer ember dolgozik Magyarországon, a szakmunkás-bérminimum pedig 800 ezer honfitársunkat érinti.
(18.00)
Ugyanakkor csökkentettük a munkáltatókat terhelő adókat és járulékokat, mivel ez egy összetett rendszer, és fenn kell tartani az egyensúlyt.
Tisztelt Országgyűlés! Míg az egyik oldalon egy nagyon komoly minimálbér-emelkedésre kerül sor, addig a másik oldalon, a baloldalon Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltje nem tartja szükségesnek a minimálbért, több százezer embert létbizonytalanságba taszítva ezzel. Elég furcsa kijelentésnek tartom ezt, amit a baloldal miniszterelnök-jelöltje tett. Még egyszer mondom, míg az egyik oldalon, a Fidesz-KDNP részéről a garantált bérminimum emelkedése és egy megemelt minimálbér, addig a másik oldalon, a baloldal részéről a minimálbér eltörlése az ajánlat. Tessék választani! Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem