Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Eddig tartott a kegyelmi óra, fideszes képviselőtársam felszólalásáig. Egyébként egy olyan javaslat fekszik előttünk, ahol mind a minimálbér emelkedését, mind adott esetben a munkáltatói terhek csökkentését mi támogatni tudjuk, ebben nincsen vita közöttünk.
Az már egy kicsit frusztráló, amikor Európa egyik legalacsonyabb, iszonyatosan alacsony minimálbérével kampányol Orbán Viktor és csapata, és tizenkét év után előállni a dobogós, hátulról top háromban helyet foglaló minimálbér-ajánlattal, ennek az ígéretével, ez azért önmagában szegénységi bizonyítvány. E tekintetben tehát Nyitrai képviselőtársamat is visszafogottságra inteném, hiszen sajnálatos módon, ha 2010 óta megvizsgáljuk a régió országait, nem nagyon találunk olyan országot, ahol ne nőttek volna nagyobb mértékben a bérek, mint Magyarországon. Tehát értem én, hogy inflációval lehet súlyozni és kell is, ebben megint csak nincs vita közöttünk, de a régió országaihoz képest is elmaradt a magyar bérek növekedése. Nem akarom az elcsépelt, a román minimálbérrel kapcsolatos példát idehozni, de bizony, bizonyos időszakokban az is elhúz a magyar mellett.
Azt is látni kell, hogy az önök tudatosan forintgyengítő politikája miatt, ha euróban vizsgáljuk a magyar béreket, márpedig nagyon sok cikket a nemzetgazdaság is euróért szerez be, akkor volt olyan időszak az elmúlt öt évben, amikor euróban mérve még csökkent is a magyarok bére, az itthoni nominális bérnövekmény ellenére. Ez a helyzet, képviselőtársam, mert a teljes képhez bizony ez is hozzátartozik.
Kihasználom, hogy államtitkár úr itt van, és elnök úr után megyek, amikor önhöz fordulok, hiszen itt vélhető módon lesz egy zárszó vagy egy válasz. Beszélgessünk konstruktív dolgokról! Van egy viszonylag olcsó, a közgazdászszakma által olcsónak tartott megoldása annak, ha az alacsony keresetűeket kedvezményezni szeretnénk, és én szeretném. Mi a véleménye államtitkár úrnak az adójóváírás intézményének visszavezetéséről legalább a minimálbéresek tekintetében? Beszélhetünk a kockázatairól, kétségtelen, hogy minden beavatkozásnak van, létezik kockázata, de én azt látom, hogy az általam nem annyira rajongott gazdaságpolitikai korszakokban is előfordult, hogy a minimálbér nem adózott, most pedig adózik. Azt látjuk, hogy ez igazán komoly különbséget jelent a legnehezebb sorban élők számára. Nem akarok olcsó aktuálpolitikai irányokba elmenni, a Völner-ügy kapcsán is megjegyezhetjük, hogy azért ez a kormány megsarcolta a végrehajtói letiltásokkal a legnehezebb helyzetűeket a járvány alatt is, de a minimálbér rendezéséről talán ennyit nem beszélt, most az utóbbi egy-két hónapban igen, amikor még mindig egy ilyen dobogós, hátulról második, harmadik minimálbér ígéretével kampányol, még egyszer mondom, tizenkét év után.
Azt is szeretném hangsúlyozni, hogy a minimálbér emelését és a munkáltatói vagy munkavállalói terhek csökkentését én minden körülmények között támogatni fogom. Viszont itt ül egy felelős államtitkár, aki egy kormány nevében azért is felel, hogy fenntarthatósági válaszokat adjon, megmondja nekünk például, hogy a szocho csökkentése kapcsán, ami egyébként egy vitaképes, legitim álláspont, azt a 700 milliárdos lyukat, ami a költségvetésben nyugdíjjellegű kiadások kapcsán keletkezett, hogyan kívánja pótolni, megoldani, betömni Magyarország Kormánya, hiszen itt nagyjából kétszer 300-350 milliárdról beszélünk. Az egyik a szocho elengedése miatt, a másik pedig a 13. havi nyugdíj körüli bevezetési trendek kapcsán alakult ki, de azt túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy a nyugdíjkassza már nem fenntartható, a magyar költségvetésnek rendre és jellemzően ki kell ezt pótolni a jövőben.
Államtitkár úr, az a kérdés, hogy ennek várhatóan növekvő mértékét miből és hogyan tudja kidolgozni, miből és hogyan akarja kidolgozni Magyarország Kormánya. Mert az, ugye, nem megy, hogy egy katasztrofális demográfiai adatokat hozó - a maiak is sajnos kiábrándítóak, és bárcsak ne így lenne - országban, ahol egy idősödő társadalomban azt várhatjuk, hogy a nyugdíjat vagy nyugdíjjellegű juttatást kapók száma folyamatosan növekedni fog, a járulékfizetők oldaláról meg kell tudnunk mondani, hogy ezt miből fogjuk kifizetni.
Nekem lenne egy válaszom erre, a béruniós koncepciónk alkalmas arra, hogy a folyamatosan növekvő bérekből százalékos arányban folyamatosan nőnek majd a szociális, nyugdíjjellegű befizetések, ebből lehetne nyugdíjat emelni. Az önök oldalán nem látom ezt a választ, nem látom ezt a víziót. Azért az önkormányzatokat is megemlíthetnénk, hogy az ő kompenzációjuk mikor milyen formában kerül majd elő, de azt látom, hogy az európai uniós rekorder áfa országában, a rekorder infláció országában, ott, ahol az alapvető élelmiszerek, zöldség-gyümölcsök ára egy brutális robbanáson ment keresztül, és sajnos jövőre ennek fokozódása várható, ezekre a fenntarthatósági kérdésekre kell tudni választ adni. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, én egyébként az adójóváírást is egy jó eszköznek tartanám, lehet róla vitát folytatni, de akkor folytassuk le ezt a vitát.
Ugyanakkor legalább ilyen erővel hozzá lehetne nyúlni az áfarendszerhez, minimum az alapvető élelmiszerek, a gyermeknevelési cikkek tekintetében. Soltész államtitkár úrral is rendszeresek voltak a demográfiai típusú vitáink. Nagyon örülnék, ha a mutatók végre javulnának, de azt látom, hogy egész Európában itt adóztatják a gyermekneveléshez szükséges cikkeket a legbrutálisabb, 27 százalékos adóval. A 27 százalékkal adózó pelenka és bébiétel országában nagyon nehéz azt várni, hogy a magyar családok könnyen kitermelik majd ezeket a költségeket. Lenne tehát annak is helye, hogy az áfarendszerbe belenyúlva szelektíven ezeket a termékeket egy kicsit kisebb terhelés alá vegyük.
Nyilvánvaló módon az inflációval szembeni küzdelmet is elveszteni látszik Magyarország. Azt látjuk, hogy az MNB folyamatos beavatkozásai a hitelkárosultak terheit növelik, tehát a bankhitelesek folyamatosan többet fizetnek, nőnek a törlesztőrészletek, az a fránya infláció viszont, úgy látszik, nem áll meg. Mondják azt, hogy a gazdasági növekedéssel párhuzamosan nő az infláció is. A helyzet az, hogy ez az elmúlt két évben nem mindig volt így. Amikor bezuhant a gazdaság, az infláció nem vett fel egy ilyen mínuszos alakot. A helyzet az, hogy két év alatt, ha átlagolunk, nagyjából 1, illetve még 1 százalékkal nőtt a gazdaság a zuhanás utáni visszapattanás időszakában, az infláció viszont folyamatosan sújtotta és szorongatta a magyar embereket, az utóbbi hónapokban különösképpen.
Azt látjuk tehát, hogy a szorítás többirányú. Ez a javaslat némi könnyebbséget igyekszik nyújtani az egyik oldalon, de nem válaszol fenntarthatósági kérdésekre, és más frontokon nem kíván a kormány beavatkozni a magyar emberek érdekében. Éppen ezért ezekre a kérdésekre akkor is választ kell kapni, ha az alapelveket, tehát a minimálbér növelését és a munkáltatói terhek csökkentését értelemszerűen támogatja az ember. Köszönöm a figyelmet, elnök úr. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
