SZOLGA JÓZSEF,

Teljes szövegű keresés

SZOLGA JÓZSEF,
SZOLGA JÓZSEF, a Magyarországi nemzetiségek bizottságának előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Poštovani Gospodine Predsjedniče! Tisztelt Ház! Poštovani Dome! Tisztelt Államtitkár Úr! Poštovani gospodine državni tajniče!
A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2021. december 7-ei ülésén a veszélyhelyzettel összefüggő egyes szabályozási kérdésekről szóló 2021. évi T/17671. számú törvénytervezet egészére vonatkozóan lefolytatta a részletes vitát. Kapcsolódó bizottságként a határozati házszabály 44. és 45. §-ában foglaltakra tekintettel az alábbiakat fogalmazta meg: a benyújtott módosító javaslatokról az eddigi gyakorlatnak megfelelően nem foglal állást, illetve részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslatot ez esetben nem terjeszt elő.
A bizottsági vélemény benyújtásra került. A napirendi pont tárgyalása során kisebbségi vélemény nem került megfogalmazásra, így bizottságunk felkért álláspontjának ismertetésére.
Tisztelt Államtitkár Úr! A törvényjavaslat benyújtása óta eltelt időszakról elmondhatjuk, hogy a magyar egészségügy a koronavírus-járvány megjelenése óta egyik legnehezebb időszakát éli át a védekezés szempontjából. Az esetszámok, valamint az előre nem látott, de már egyes szakemberek által beharangozott további fertőzéshullámok megkövetelik a veszélyhelyzet további meghosszabbítását 2022. január 1-jei hatállyal. Az állampolgárok egészségének megvédése, a magyar gazdaság működőképességének fenntartása, a károk enyhítése érdekében támogatjuk a különleges jogrend fenntartását.
Az általános vita során - egyetértve a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes véleményével - felvetettük, hogy szükség lenne a kistelepüléseken és a leghátrányosabb helyzetű térségekben oltópontok felállítására, illetve oltóbuszok kirendelésére az esélyegyenlőség elérése érdekében. Örömmel vettük a hírt, hogy az oltás tömeges hozzáférhetősége érdekében a kormány időközben intézkedett, így várhatóan minden településen elérhetővé válik a védelmet nyújtó vakcina.
Nemzetiségi közösségeink továbbra is problémásnak tartják az 598. és 599. kormányrendeletet, amely 2021. X. hó 28-án jelent meg. A végrehajtással kapcsolatban probléma merül fel a nemzetiségi feladatot ellátó állami és önkormányzati intézményekben, valamint annak értelmezésében a nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott köznevelési és kulturális szervezeteknél - ez a munkáltatóknál a kötelező oltás elrendelésére vonatkozik -, így az előterjesztői zárszóban ígéretet kaptunk az esetleges felmerülő anomáliák kezelésére. Javasoljuk, hogy ezzel kapcsolatban továbbra is kerüljön sor egyeztetésekre.
Tisztelt Országgyűlés! A jelenleg tárgyalt törvénytervezet „A veszélyhelyzettel összefüggő átmeneti szabályok” című fejezetében megfogalmazottak közül kiemelésre érdemes, hogy az időszakban sikeres záróvizsgát tett hallgatók mentesülnek az előírt nyelvvizsga letétele alól. A szabályozás következtében a közösségeinkhez tartozó fiatal az így megszerzett diplomájával elhelyezkedhet a szakemberhiánnyal küszködő nemzetiségi intézményeknél.
Továbbá egyetértünk „A támogatott tevékenység határidejének meghosszabbítása” rendelkezésekkel is. Így önkormányzatainkat, intézményeinket, valamint civil szervezeteinket segítheti ez a rendelkezés, hogy a költségvetési támogatásban megvalósuló programok, projektek megvalósítási határideje szabályozott módon meghosszabbodik.
Nemzetiségi önkormányzatainkat is érinti a választási eljárással kapcsolatos átmeneti szabályok előírásainak további fenntartása. Az időközi választásra vonatkozó moratórium eddig nem veszélyeztette közösségeink önigazgatását az eddigi visszajelzések alapján. Természetesen egyetértünk a törvénytervezetben foglaltakkal, hogy a veszélyhelyzet további meghosszabbítása alatt az országgyűlési választásokra zavartalanul sor kerülhet, hiszen az országos nemzetiségi önkormányzatok nagy része már a lista felállításáról döntött.
Ezen törvény hatálybalépésének időszakában továbbra is vizsgálnunk kell a testületek működését, illetve a hatályosulási időszakban a veszélyhelyzet alakulására tekintettel lehet, hogy újra kell szabályozni a kötelezően megtartandó képviselő-testületi ülések számát, ahogy ez a 2021. évben bizottságunk kezdeményezésére meg is történt.
A javaslat egyes törvényeket módosító rendelkezések szabályai közül megemlítjük a távmunkavégzésre vonatkozó szakaszokat. Fontos, hogy a járvány legveszélyesebb időszakában az országos nemzetiségi önkormányzatok hivatalában, az intézményekben és a gazdálkodási tevékenységet ellátó szervezeteknél az alkalmazottak egészségének megóvása érdekében biztosíthatóvá válik a távmunka lehetősége, mely munkavégzési forma segítheti a nemzetiségi közfeladatok zavartalan ellátását, illetve az adózási szabályok garantálják az ezzel kapcsolatos működési költségek megtérítését az adómentességen keresztül.
Támogatjuk, hogy fennmaradjanak a veszélyhelyzet ideje alatt az egyes kultúrfinanszírozási szabályok is. Nemzetiségi szervezeteink számára is fontos, hogy a Nemzeti Kulturális Alapnál keletkezett maradvány összege felhasználható a kulturális ágazatot érintő hátrányos következmények enyhítésére.
Továbbra is javasoljuk az ideiglenes szakmai kollégiumok működésébe bevonni a nemzetiségek képviselőit.
Tisztelt Ház! A Magyarországi nemzetiségek bizottsága a pandémiás helyzet kilátástalan alakulására tekintettel egyetért a veszélyhelyzet törvényi szabályokon alapuló, 2022. június 1-jéig történő meghosszabbításával.
Természetesen tudjuk, hogy az egészségügyi dolgozók és a szociális dolgozók, valamint a közfeladatot ellátó személyek munkavégzésére (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) továbbra is szükség van, ezért hálával és köszönettel tartozunk nekik, és mindenkit felhívunk, hogy segítse az oltást.
Bizottságunk nevében mindenkinek reményteljes adventet és boldog, egészségben telt ünnepeket kívánok. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. Hvala na pozornosti! Köszönöm a megértést. (Taps a kormánypártok és a szószólók soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem