DR. SALACZ LÁSZLÓ,

Teljes szövegű keresés

DR. SALACZ LÁSZLÓ,
DR. SALACZ LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2021. de-cember 9-én tartott ülésén megtárgyalta az egyes képzéseket és a foglalkoztatást érintő törvények módosításáról szóló T/17440. számú törvényjavaslatot. Az összegző módosító javaslatot és az összegző jelentést a bizottság a házszabály 46. §-a alapján 25 igen szavazattal, 6 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat célja, hogy a felsőoktatást érintő egyes jogszabályokat módosítsa a kohézió megteremtése érdekében, valamint a modellváltás során szükségessé vált jogszabályi módosításokat végrehajtsa a jogszabályi környezet tisztázása érdekében. Az előterjesztés további célja az is, hogy az új típusú szakképzés rendszerét megerősítse, lehetőségeinek hatékonyabb kihasználását segítse. A tervezet a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény módosításával megteremti az állami felsőoktatási intézményekben is a rugalmasabb bérezés lehetőségét.
A nemzeti felsőoktatásról szóló törvény szakmai módosításai közül kiemelendő, hogy a hallgatók a mesterképzés során a doktori képzéshez tartozó krediteket vegyenek fel. Rugalmasabbá válik a részismereti képzés szabályozása is, hiszen egyes felsőoktatási modulokat, kurzusokat bárki felvehet majd. Ezenfelül a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény rögzíti a Testnevelési Egyetem névmódosulását. A módosítást követően az intézmény neve Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem lesz.
Tisztelt Országgyűlés! A javaslat a szakképzés vonatkozásában színvonalasabbá teszi a programkövetelményeken alapuló szakmai képzések rendszerét azáltal, hogy hatósági eljárás keretébe vonja a programkövetelmények nyilvántartásba vételét. A képzési hitel szabályainak módosítása a folyamatos továbbtanulást segítheti. Kivezetésre kerülne a képzési hitelek rendszeréből a szabad felhasználású képzési hitel igénybevételének lehetősége. A jogosultsági feltételek szigorítása során törvényi szinten kerülne rögzítésre, hogy a képzési hitel csak azon képzések esetén igényelhető, amelyeknél bemeneti feltételként legalább középfokú végzettség van előírva, valamint követelményként kerül rögzítésre a legalább egyéves folyamatos társadalombiztosítási jogviszony megléte és annak igazolása, valamint a képzési díj legalább 20 százalékát kitevő önrész megfizetése a képzési hitel igénylése előtt.
Az önök előtt lévő tervezet a felnőttképzést érintő módosításokat is tartalmaz. Ezek közül az egyik legfontosabb az állami forrásból megvalósuló képzések ellenőrzése során alkalmazható szankciók szigorítása, amelyekre az állami támogatással való visszaélések elkerülése érdekében van szükség.
(20.10)
A törvény felhatalmazó rendelkezései kiegészülnek a felnőttképző és a diákhitel-szervezet között létrejövő együttműködési megállapodás megkötése és felmondása részletes szabályainak meghatározásával, emellett átalakításra kerülnek a felnőttképzési szakértői nyilvántartásba vételhez szükséges feltételek is.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az önök előtt lévő törvényjavaslat elfogadásával lehetőség nyílik arra, hogy a felsőoktatás, a szakképzés és a felnőttképzés megújult, magas színvonalú rendszere továbbra is megfelelő válaszokat tudjon adni a folyton változó gazdasági környezet kihívásaira. Kérem a tisztelt Házat, hogy támogassa a javaslatot. Köszönöm, hogy meghallgattak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem