DR. RÉTVÁRI BENCE,

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselők! Tisztelt Ház! Tisztelt gúnyolódó Jobbikos Képviselők! Nincs az az összeg és nincs az a zsarolás, amiért bárki a saját gyerekével kapcsolatban bármilyen elvtelen dologba belemenne, így a magyar kormány sem fogja elfogadni azt, hogy megzsaroljanak minket, és azt mondják, hogy azok a forintok, amikért a magyar emberek megdolgoztak, amik a magyar embereknek járnak, vagy az a hitelkeret, amit az Európai Unió közösen vesz föl, csak és kizárólag akkor vehető igénybe Magyarország által, a magyar cégek, a magyar munkavállalók, a magyar emberek által, hogyha az óvodákba és az általános iskolákba az LMBT-szervezeteket kontroll nélkül és a szülők tudta nélkül beengedi a magyar kormány.
(15.40)
Nagyon riasztó, hogy - kis túlzással - úgy látszik, két mércéje van a demokráciának Brüsszelből nézve, hogy mennyi egy országban a befogadott migráns, és mennyi az elvégzett, tb-támogatott, nemátalakító műtétek száma. Ahol ez magas, az jó demokrácia, ahol pedig ez alacsony, az nem demokrácia.
Nem Brüsszelben kezdték az ilyesfajta gondolkodást, hiszen már másfél évszázaddal ezelőtt Marx is elmondta, hogy az otthoni nevelés helyébe a társadalmit tesszük. Engels is elmondta, hogy a gyermekek gondozása és nevelése közüggyé válik; és még Buharin is rátette a pontot az i-re, hogy a gyermek nem a szülőké, hanem a társadalom tulajdona, amelybe született, így tehát akkor a társadalom nevelje a gyereket, és nem a család. Mi a családokat megerősítettük, megvédtük, bármennyire is nem számíthattunk ebben az ellenzékre, a baloldalra, hiszen sem az anyagi jellegű, sem a szimbolikus támogatásokat, újdonságokat nem támogatták, és most is cinikusan azt mondják, hogy ezzel a népszavazással nem kell foglalkozni, márpedig sehol máshol Európában sem a migrációról, sem az LMBT-propagandáról az embereket nem kérdezték meg, hanem a politikai elitek eldöntötték maguk, hogy az ottani emberek kikkel fognak együtt élni, és a gyereküket hogyan fogják, adott esetben akár átnevelni.
Hogy ez mennyire szélsőségbe tud hajlani, azt a múlt héten az egyik Soros-szervezet plakátjaiból láthattuk is, akik teljesen, még a baloldaliakat is meghökkentő módon buzdítottak mindenkit, hogy legyenek homoszexuálisak, hogy szépen fogalmazzak - ez azért még a túloldalon is sokakat meglepett.
Mit mondott a baloldal miniszterelnök-jelöltje? Egyből el fogjuk törölni ezt a borzasztó törvényt; szét fogja tépni a szavazólapot. Tehát körülbelül, mint Bangóné Borbély Ildikó, aki a családok támogatásáról szóló nemzeti konzultációnak a szavazólapját vagy visszaküldendő levelét tépte itt szét, úgy tépi szét a demokrácia nagyobb örömére a baloldal miniszterelnök-jelöltje a szavazólapot. Ujhelyi István szerint ez hülyeség. Ismét mások a demokrácia megcsúfolásának, a hazugság napjának, rossz színdarabnak tartják. Tordai Bence szerint megkérdezni a magyar embereket, hogy a szülők akarata ellenére át lehet-e nevelni a gyereket az iskolában és az óvodában, azt mondja, hogy ez bornírt baromság. Csárdi Antal szerint pedig nincs a tízezer legfontosabb ügy között ma ez Magyarországon. Fekete-Győr András szerint pedig igenis helye van a transzszexuálisoknak, hogy szexuális felvilágosító órákat tartsanak az óvodákban, úgy, hogy ez már kormányprogram szintjére is emelkedett. Azt látjuk, hogy akik ezzel nemzetközi téren influenszerként, különleges nagykövetként vagy másként foglalkoznak, mint például Riccardo Simonetti, ők mással sem foglalkoznak, mint a keresztények folyamatos támadásával, a keresztények szimbólumainak a megtámadásával; ő például Szűz Máriának öltözött be. Nem tudom, hogy ezzel mennyivel van előrébb bármilyen homoszexuális ember, de hogy egyébként a világon százmilliókat megsértett ezzel, akik számára ez egy szent kép, de azoknak, akiknek a nevében elvileg szól, nem segít, a keresztényeket viszont támadja. (Szi-lágyi György közbeszól.)
Láthatjuk, hogy mi történik más országokban. Angliában alsó tagozaton kisfiúknak kell szerelmes levelet írni, kislányoknak meg kislányoknak kell ezt megtenni. Svédországban 18-szor több kiskorú kéri a nemi átalakítását az elmúlt 5 évben, mióta ez a propaganda beindult. Belgiumban, igaz, hogy félig-meddig leállt az egészségügyi ellátásuk a járvány alatt, de 400 nemátalakító műtétre volt kapacitás. Norvégiában a Mikulás az apukával kerül szoros kapcsolatba, de igazából (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) mindegy, hogy apuka vagy anyuka, ez a Mikulás, őt nem kell ilyen helyzetbe hozni.
A magyar emberek tehát dönthetnek erről a józan ész talaján állva. Bízunk benne, hogy sokan jönnek el, és döntenek a magyar családok védelme mellett, mert a gyermeket család neveli, nem pedig ezek a szervezetek. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem