DR. BUDAI GYULA

Teljes szövegű keresés

DR. BUDAI GYULA
DR. BUDAI GYULA (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Elnök Úr! A Városháza után nézzük meg Cseh Katalin viselt dolgait. A Cseh Katalin európai parlamenti képviselőhöz köthető cégháló az európai uniós pénzek visszaélésszerű felhasználásával került összefüggésbe.
Cseh Katalin több hónapja hallgat, semmit nem hajlandó nyilatkozni az ügyben, holott a cége és a céghálójának a tagjai az utóbbi években csaknem 4,8 milliárd forint európai uniós támogatást tüntettek el.
A NAV nyomozói már házkutatást tartottak a Cseh Katalinhoz köthető cégek váci telephelyén.
A Gazdasági Versenyhivatal is feljelentést tett költségvetési csalás bűncselekménye miatt a Cseh Katalin által vezetett Pannónia Nyomda Kft. ellen a NAV Bűnügyi Főigazgatóságánál.
A Pannónia Nyomda Kft. 2013 és 2018 között Cseh Katalin irányítása alatt állt. A társaság olyan cégekkel indult a közbeszerzéseken, amelyek a Cseh Katalinhoz és a családjához köthető céghálóban megtalálhatók.
A Cseh Katalinhoz köthető cégek egymásra licitálva, kijátszva a közbeszerzési szabályokat nyertek el milliárdos pályázatokat.
A feljelentésen túl a Gazdasági Versenyhivatal a Közbeszerzési Hatósághoz fordult, illetőleg az Európai Csalás Elleni Hivatalt is tájékoztatta a feltárt bűncselekményről.
A magát a csalás elleni küzdelem baloldali élharcosaként feltüntető Cseh Katalinról tehát kiderült, hogy az általa vezetett cég és a családi cégük üzleti köre a hazai fejlesztési forrásokat, illetve az uniós támogatásokat megcsapoló céghálózatként működnek.
(16.20)
Tisztelt Államtitkár Úr! Kérdezem, számíthatunk-e arra, hogy az OLAF érdeklődését is felkelti a baloldali visszaélés. Lesz-e végre következménye a baloldalon a korrupciónak? Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem