DR. SIMICSKÓ ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SIMICSKÓ ISTVÁN
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Ismételten köszönöm szépen, elnök úr, a szót, és köszönöm államtitkár úr válaszát.
Itt elsősorban az ott élő emberek a teherforgalom bővülése, növekedése miatt aggódnak. Szerintem ez egy jogos aggodalom. Nagyon nagy tisztelettel kérem, hogy vegyék mindezt figyelembe.
(16.30)
Természetesen várjuk a V0-s megépítését is, hiszen ez gyakorlatilag kivezetné a teherforgalom legalábbis jelentős részét Újbudáról. Azt is köszönöm, hogy több körben tudtunk egyeztetni az ITM vezetőjével, akár Mosóczi államtitkár úrral, aki a közlekedésért felel, akár Schanda Tamás miniszterhelyettes úrral is. Kérném önöket, hogy a civil szervezetekkel is egyeztessenek, vegyék figyelembe a véleményüket, de mindenképpen a fejlődés mellett állunk, csak azt úgy tegyük meg, hogy az emberek életkörülményeit javítsuk, és figyeljünk az ő véleményükre is. Nagyon szépen köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem