DR. VARGA-DAMM ANDREA

Teljes szövegű keresés

DR. VARGA-DAMM ANDREA
DR. VARGA-DAMM ANDREA (független): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Meglehetősen furcsa az élet, hiszen ennek a törvényjavaslatnak az előterjesztését Völner Pál volt államtitkár úr adta elő, és mily érdekes, hogy ebben a törvényjavaslat-módosításban éppen olyan intézkedések vagy olyan új javaslatok kerülnek elő, amiket, reméljük, hogy vele szemben majd nem kell alkalmazni, hiszen ez a javaslat szól a bűnszervezetről való korlátlan enyhítés kizárásáról és még egyéb olyan szabályokról, amelyek az ilyen súlyos bűncselekményekre vonatkoznak. Azok elbírálása körében, reménykedjünk benne, hogy vele szemben vádemelésre soha nem kerül sor.
Tényleg az élet elég érdekes dolgokat produkál, de az tény, hogy ez a büntetőjogi tárgyú törvénymódosító javaslat 37 törvényt 162 oldalon keresztül taglal, és meg kell mondjam, hogy azért tartom rendkívül felháborítónak a Fidesz-kormány büntetőjogi tárgyú törvényjavaslat-előkészítő munkáját az elmúlt három és fél évben, mert kiszámoltam, négyhavonta érkezett a Házba büntetőjogi tárgyú törvénymódosítójavaslat-csomag; tehát nem egy-egy szabálynak az újragondolása, hanem komplett, átfogó javaslatcsomagok, amelyek totálisan követhetetlenné teszik a büntetőjogi tárgyú törvényeket is, illetőleg az mondható el erről a javaslatról is, és ennek a javaslatnak a módosítandó passzusairól, hogy a nagy része, amit most módosítunk, az az Orbán-kormány ideje alatt keletkezett új rendelkezések újragondolása és a koherenciazavarok felszámolása.
Az a legnagyobb probléma ezzel a jogalkotási folyamattal, amelyben egyébként az Igazságügyi Minisztérium élen jár, hogy ma már a saját maga által teremtett zűrzavarokat próbálja az újabb törvényekkel feloldani, és megpróbálja az alkalmazottak, tehát az igazságügyi alkalmazottak, a bírák, a végrehajtásban dolgozók és mindazon hivatalnokoknak a teremtett zűrzavarát valahogy feloldani, ami egyszerűen elfogadhatatlan egy törvényalkotás folyamatában. Ez a javaslat is egyszerűen olyan zagyvaságtömegeket tartalmaz, már most el tudnám mondani - csak erre nincs idő négy percben -, hogy amit most új koherenciazavar-feloldásokat tesz meg, az majd másfajta intézkedésekkel hogy lesz majd ellentétben, és lehet, hogy majd az új kormány ideje alatt vagy az új parlament ideje alatt majd hozzák be azokat a korrekciós javaslatokat, amelyek az ezáltal teremtett zűrzavarokat fogják feloldani. Egyszerűen egy ördögi kört teremtett az Igazságügyi Minisztérium, és különösen a büntetőjogi tárgyú jogszabályok teremtésében.
Úgyhogy azért szólaltam most föl így a bizottsági módosítók után, mert szeretném megkérni, ha már egy igen régi jogászkolléga - régen is ugyanebben a pozícióban volt az Igazságügyi Minisztériumban -, tegye már meg, hogy ezt az attitűdöt oldják már föl, és ha valamiben elkezdenek jogot alkotni, hatásmechanizmusok, különböző vizsgálatok legyenek az előtt, hogy ideterjesztenek egy javaslatot, hogy majd elkerülhető legyen, hogy 3-4 hónap múlva újra ne kelljen valamilyen új, hasonló tárgyban a parlamentnek törvényjavaslatokat tárgyalni.
Tegyenek már rendet, oldják fel a zűrzavart! Mindannyian tudjuk, hogy káoszteremtés mindig annak a célja, aki bizonytalanságot akar teremteni, és el akarja a lényeget takarni. Répássy Róbert államtitkár úr mint régi-új pozícióban lévő ember, tegye meg, hogy egy új szemléletet igyekezzék az Igazságügyi Minisztériumban e vonatkozásban elültetni. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem