DR. VARGA-DAMM ANDREA

Teljes szövegű keresés

DR. VARGA-DAMM ANDREA
DR. VARGA-DAMM ANDREA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A T/17669-es törvényjavaslat valóban egy olyan salátatörvény, ami ellen az ellenzéki képviselők általában erőteljesen tiltakoznak.
Miért mondom én ezt? Azért, mert akkor talán már lassan fejet hajtunk a salátatörvények előtt, amikor aránylag hasonló tárgyú törvényjavaslatok módosítását egy törvénycsomagban nyújtja be a kormány. De ennél a kulturális tárgyú törvények módosítását tartalmazó - vagy legalábbis címében azt jelentő - javaslatnál megszámoltam, nyolc olyan területet vezet be törvénymódosító javaslatként ez a javaslat, ami egyszerűen semmilyen módon nem tartozik a kulturális tárgyhoz.
A javaslat mindjárt azzal kezdődik, hogy a helyiségek bérletére és elidegenítésére vonatkozó törvényt módosítaná, aztán a személyi azonosító jelét, aztán két darab egészségügyitörvény-módosító javaslat van benne, és aztán az ötödiknél már a kulturális örökség védelméhez is elérkezünk. Aztán még van előadó-művészeti szervezetekre és az MMA-ra vonatkozó törvénymódosító javaslat, aztán van önkormányzat, felsőoktatás, Országgyűlés, Állatorvosi Kamara, rendvédelmi feladatokat ellátó hivatásos állományú tagok törvényének módosítása, társadalombiztosítás, bánya, vagyongazdálkodás, szóval, van ebben minden.
(18.40)
Ebből egyetlenegyet szeretnék kiemelni, ami pedig a Magyar Művészeti Akadémiának a közgyűlés és az elnök közötti jogkör változásáról szól, ez pedig az, hogy közgyűlési határozat nélkül az eddigi 150 millió forint elnöki jogkörben köthető szerződést, illetve kötelezettségvállalást 500 millió forintra emeli ez a törvényjavaslat. Ez rettenetes.
Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Ez egy olyan komoly visszaélésre okot adó lehetőség, amely, azt gondolom, hogy egyébként egy, a kulturális életben magas szintű eredményeket produkáló művészek támogatását jelentő szervezetnél teljesen felesleges. Nem tudom elképzelni, hogy milyen nehézsége lenne egy elnöknek egy közgyűlést összehívni, ha neki 500 millió forintos kötelezettségvállalást kellene tenni. Ahhoz valami olyan komoly szerződésnek kell lenni, olyan komoly ügynek kell lenni, amit önmagában az ügyért is meg kellene a közgyűlésnek tárgyalni. Na most, gondolják el, képviselőtársaim, ül egy MMA-elnök az irodájában, és gyakorlatilag 500 millió forintos egyedi kötelezettségvállalásokat tehet úgy, hogy senkinek nem szól!
Államtitkár úr, tegye meg, hogy végül a válaszában elmondja, hogy miért van erre szükség, ugyanis az indoklásban ez egyáltalán nincs leírva! Gondolkodjunk ezen! Ez egy olyan óriási összeg még a kultúra területén is, hogy el nem tudom képzelni, hogy ezt az elnök kérte volna. Itt valami olyan másodlagos érdek van a háttérben, olyan komoly, a közvélemény elől eltüntetendő vagyontömeg kijátszásáról van szó, szinte biztos vagyok benne, és csak annyit szeretnék kérni, államtitkár úr, nehogy ezzel a jövőben olyan helyzetet teremtsenek, amibe ma Völner államtitkár úr esett! Soha nem lehet tudni, egyszer csak ki nyitja ki a száját. Soha nem lehet tudni, hogy egyszer csak egy telefonon ki mond olyat, amit nem szabadott volna, de nem volt szerencséje, mert lehallgatják. Ne teremtsünk már, különösen ilyen szervezetnél, mint az MMA, olyan hatalmas jogköremelést, ami korlátlanná teszi azt, hogy esetleg nem tisztességes utakon vándorolnak el az MMA útján a közpénzek! Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem