DR. VARGA-DAMM ANDREA

Teljes szövegű keresés

DR. VARGA-DAMM ANDREA
DR. VARGA-DAMM ANDREA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A T/17670. számú törvényjavaslat pénzügyi tárgyú jogszabályokat javasol módosítani. A javaslat az egységesítés szempontjának alárendelve azt javasolja, hogy a társadalombiztosítás pénzügyi alapjait a központi kezelésű előirányzatokkal azonos módon úgy kezeljék, hogy az előirányzatok költségvetési év végéig fel nem használt összegei a költségvetési év utolsó napján átvezetésre kerüljenek a központi költségvetésbe, ezáltal a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai nem rendelkeznek majd költségvetési maradvánnyal az év fordulóján.
Ez a kérdés azért is folyamatosan téma, mert rendre azt halljuk, hogy a nyugdíjkassza deficites, rendre azt halljuk, hogy az egészségügyi kasszában nem lehet tudni pontosan, mennyi forrás áll rendelkezésre, mert olyan mértékben vannak szétterítve a költségvetés különböző alrendszereiben, ami szinte követhetetlen. Egy tény, hogy amint ez a kormányzat átalakította az egészségügyi ellátórendszer és a nyugdíjrendszer költségvetési kezelését, az azt szolgálja, hogy folyamatosan azt lehessen a társadalom felé üzenni, hogy nem elégséges a bejövő járulékokból a rendszerek fenntartása. Természetesen azzal nem lenne problémám, ha a fel nem használt forrásokat a központi költségvetés felhasználhatja, de azt gondolom, hogy a társadalom számára sokkal transzparensebben kellene bemutatni, hogy az egészségügyi szolgáltatás érdekében fizetett járulékok és a nyugdíj finanszírozásába beérkezett járulékösszegek és a fel nem használt források egymáshoz hogy viszonyulnak, valójában tényleg deficitesek-e ezek a kasszák. Az összemosás alkalmat ad arra, hogy a társadalomban azt a félelmet kiváltsa, hogy az állam nem lesz képes fenntartani ezeket a rendszereket még akkor sem, ha a polgárok fegyelmezetten ahhoz a hozzájárulásaikat odaadják. Pedig van elegendő forrás, a költségvetési deficitet a beteges és hatalommániás kormányzati költések teszik ki, azért van rendre félelem abban, hogy ezek a fontos, a társadalom számára jó közérzetet fenntartó rendszerek működjenek, közben pedig számolatlanul ömlenek ki magánzsebekbe a költségvetési forrásokból a túlszámlázások után az indokolatlan összegek.
(18.20)
A javaslat többi részével kapcsolatban egyébként nincs kifogásom, az egyszerűsítés, a hatékonyság, a tisztább képlet fontos.
Az Atomenergia Hivatal túlzott önállósága számomra komoly veszélyt hordoz, nem is értem, hogy egy pénzügyi tárgyú törvényjavaslat 1. §-aként hogy lehetett ezt a Házhoz behozni. Nem is kérném, hogy az államtitkár úr e vonatkozásban nekem bármit is mondjon, nem rá tartozik. A Paks II.-beruházás kérdése, az atomenergia kérdése egy eldugott, de annál nagyobb hatalommal és önállósággal rendelkező terület nem lehetséges, hiszen ez magában hordozza a társadalom részéről az óriási bizalmatlanságot, a parlament vonatkozásában pedig az ellenőrzés lehetőségének a korlátozását.
Tudjuk és látjuk, hogy az atomenergia kérdésében a kormányzat rendre nagyon nem szeretne a képviselőknek válaszolni, a képviselőket bevonni abba, hogy tisztább képet kapjanak. Ez a javaslat, hogy ilyen módon ezt a szervezetet még inkább egy önálló entitássá emelje, úgy gondolom, hogy ma ilyen körülmények között, amiről egyébként az elmúlt években nagyon sok képviselőtársam nagyon sokat beszélt, veszélyes. Ezért azt javaslom a kormányzatnak, hogy ezt még egyszer fontolja meg. Köszönöm szíves figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem