DÖMÖTÖR CSABA,

Teljes szövegű keresés

DÖMÖTÖR CSABA,
DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Ami a közpénzek ügyét illeti, engedje meg, hogy máshonnan közelítsem meg, mint ahogy az elmúlt percekben ezt megtettük! Ez volt az a kormány, amely a kormányzása idején 7000 milliárd forinttal növelte a nemzeti vagyon mértékét. Az önök kormányzása alatt - most a privatizáció második hullámáról beszélek - 190 magyar vállalatot szórtak szét vagy külföldieknek, vagy pedig a saját haverjaiknak, mint például az a Nemzeti Tankönyvkiadó esetében megtörtént. Ez volt az a kormány, amelyik újra 50 százalék fölé növelte a magyar tulajdon arányát a stratégiai szektorokban, úgymint a bankszektorban, a médiában vagy éppen az energetikában. (Dr. Tóth Bertalan: Mind Lőrincé!) És ezek, ez jól szolgálja a magyar gazdaság ügyét, ezért is növekedhet több mint 6 százalékkal, és ezért csökkentettük harmadára a munkanélküliek arányát.
Ami a szegénység kérdését illeti, a nettó átlagkereset reálértéke 2010 óta 70 százalékkal emelkedett, az önök kormányzásának idején tizen-egynéhány százalékkal, ami azért nagy különbség. A Világbank jelentése szerint az elmúlt években az alacsonyabb keresettel rendelkező 40 százalék esetében jobban nőttek a bérek, mint a teljes népesség körében. Az Eurostat számai szerint - tehát nem mi mondjuk, hanem az Eurostat - a szegénység kockázatának kitettek száma 1 millió 250 ezer fővel csökkent. Az ilyen eredményeket nem adják ingyen, nem adják könnyen, kellettek hozzá munkahelyteremtő beruházások, adócsökkentések és az az alapelv, hogy jobban megérje munkából élni, mint segélyből.
Most megmondom önnek őszintén, hogy pár hónappal ezelőtt az volt az érzésünk, hogy nem nagyon tudunk arról semmit mondani, hogy hogyan is nézne ki a baloldal gazdaságpolitikája, most az általánosságokon túl, mint amit ön itt említett. Meg kell hagyni - most magunk között vagyunk -, hogy most már sokkal tisztább a kép, mert mondhatni, Márki-Zay Péter programbemutató körúton van, és hát, köztünk szólva eléggé szörnyű dolgokat mond. Eltörölné a rezsicsökkentést, nem támogatja a benzinár-befagyasztást, és most már azt is tudjuk, hogy nem támogatja a minimálbért. Hát, támogat bármit ez az ember azon intézkedések közül, amelyek érdemi segítséget jelentenének a magyar családoknak?!
Kezdjük az energiaárakkal! Tudjuk, hogy a kormány, ez a kormány hatósági árakkal védi a magyar családokat. Ez Márki-Zay Péter szerint ostoba eljárás, kommunista ötlet, és egyébként sem cél, hogy a világpiaci árakat megállítsuk a határon. Aztán nézzük a minimálbér kérdését! Ön itt magasabb béreket követel, erre van egy miniszterelnök-jelöltjük, aki elmondja, hogy nem támogatja a minimálbért. Azt nem tudom megmondani, hogy miért nem támogatja, de nem támogatja. Hogyha nem lenne minimálbér, akkor egy munkáltató akár 20 ezer forintos bért is adhatna a munkavállalónak.
Jó okkal létezik Magyarországon minimálbér, nemcsak nálunk, hanem más országokban is; arról nem is beszélve, hogy a minimálbér emelése más, efölött lévő bérsávokat is felfelé tol. Szóval, hogyha ön rabszolgázik legközelebb, akkor legyen szíves, címezze az új miniszterelnök-jelöltjüknek, mert sokkal inkább rá jellemző ez a jelző. És hogyha halljuk a miniszterelnök-jelöltjük mondatait, akkor utólag is megérthetjük, hogy önök miért csak huszon-egynéhányezer forinttal emelték a minimálbért a kormányzásuk alatt, szemben a mostani 130 ezer forintos emeléssel, ami azért nagy különbség; nem mondjuk, hogy elég, további emelésekre van szükség, de azért mégiscsak óriási különbség.
Ezek a tervek, az önök jelöltjének tervei önmagukban is érzéketlenek, de kapitány úr - ahogy Gyurcsány Ferenc mondta - még rátesz egy lapáttal, mert életvezetési tanácsokat is osztogat. Azt mondja, hogy ha valaki rezsicsökkentést akar, akkor fűtsön és fürödjön kevesebbet, ha magasnak találja valaki a benzinárakat, akkor használják közösen az autóikat; és arra is van megfejtése, hogy kik azok, akik alacsonyabb árakat szeretnének, azt mondja rájuk, hogy sötétben tartott, trágyával etetett gombák. (Dr. Tóth Bertalan közbeszól.) És nincs vége, nincs vége itt, mert azt mondja, hogy aki ezt magára veszi, az ostoba, azt mondja, hogy csak a legostobábbak veszik ezt magukra. Lassan nincs olyan társadalmi csoport, amelyet ne sértene meg.
Tisztelt Frakcióvezető Úr! Innen üzenjük a kapitányuknak, hogy vagyunk azzal úgy pár millióan, hogy alacsonyabb energiaárakat szeretnénk, és zéró migrációt, nem etetnek minket trágyával, nem is tartanak minket sötétben, egész egyszerűen egy olyan országot szeretnénk, ahol a magyar családok érdekei az elsődlegesek, nem pedig a multiké. (Z. Kárpát Dániel: Ez tőletek vicces!)
Pár hete annak, hogy az összes baloldali párt gyakorlatilag pajzsra emelte ezt az új miniszterelnök-jelöltet, megválasztották jelöltjüknek kapitány urat (Derültség a kormánypártok soraiban.), és kapitány úr eléggé világosan tartja az irányt, meg is mondom, hogy merre megy: csakis-csakis lefelé (Tordai Bence közbeszól.), önök pedig szépen követik. Magyarországon ugyanis nincsen többsége azoknak (Az elnök csenget.), akik érzéketlen megszorító politikát akarnak vagy sértegetik a magyarokat, eddig sem volt és tavasszal sem lesz. (Közbeszólás a kormánypártok soraiból: Úgy van!) Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban. - Tordai Bence közbeszól.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem