DR. FÓNAGY JÁNOS,
DR. FÓNAGY JÁNOS,
DR. FÓNAGY JÁNOS, a Miniszterelnöki Kormányiroda államtitkára: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) Meggyőződésem, hogy minden olyan ügyben, amely itt ma eddig a Ház színe elé került, akinek a dolga, az teszi. Teszi a főügyészség, teszi a nyomozó hatóság, teszi a rendőrség. Mindenki fölött akkor lehet pálcát törni, hogyha a bíróság az adott személy ügyében jogerős ítéletet mond. Egyébként e tekintetben mindenki felel magáért.
Ennél, a ma elhangzottaknál (Az elnök csenget.), engedjék meg, hogy nagyobb áttekintéssel szóljak ezekről az ügyekről, és emlékeztessem - kihasználva az önök jelenlétét is - az ország nyilvánosságát arra, hogy emlékezetükbe véssem és felidézzem az elmúlt 10-12 évet és az azt megelőző évtizedeket.
Tisztelt Képviselőtársaim! Én ugyan nagyon kis gyerekként, de megéltem 1944-45-öt, mi több, túléltem. Kamaszként vittem a Hortobágyra kitelepített rokonságnak petróleumot és azt az egy szem citromot, amit az anyám oda el tudott küldeni. ’56-ban láttam a vad tankokkal agyontaposott sporttársaimat, s láttam a fákra felakasztott embereket. Láttam és megéltem azt, hogy a sporttársaim túlnyomó többsége ’56 decemberében, majd januárban kénytelen volt elhagyni az országot.
Utána évtizedekig az Újlipótvárosból Ózdon éltem, és megéltem azt, hogy 180 éves munkakultúrák mennek tönkre, és emberek százezrei maradnak az utcán. Kérem, higgyék el nekem, hogy olyan nyugodt évtizede az országnak, mint amely az elmúlt tíz évben volt, az elmúlt száz évben nem volt (Kunhalmi Ágnes: Nektek!); beleértve a két világháborút, beleértve 1956-ot. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Nyilvánvaló, hogy nem vagyunk tökéletesek, önök sem azok. De ha azt nézzük, hogy az emberi mulasztások, hibák, esetenként vétségek hogyan hatnak az országra, azért azt le kell szögezni, és ezt önök sem nagyon tudják vitatni, hogy önök korábban - tudom, hogy nem szeretik hallani a korábbi éveket -, 2002-2010 között mintegy 200 céget adtak el közel 800 milliárdért úgy, hogy az államadósság az egekbe szökött; úgy, hogy a munkanélküliség soha nem látott mértéket ért el.
2010-ben mi véget vetettünk az állami vagyon kiárusításának, és azt mondtuk, deklaráltuk, hogy társadalompolitikai célokra hivatkozva privatizációt nem lehet végrehajtani, és nem lehet csinálni. Vagyongazdálkodást kizárólag gazdasági érvek alapján, az állami vagyon gyarapítása céljából lehetséges. Ennek megvolt az eredménye: 2010 óta az állami vagyon több mint 6000 milliárddal növekedett. Jelenleg ez mintegy 17 700 milliárd forint, 2010-hez képest 50 százalékos emelkedést jelent úgy, hogy közben a költségvetés átvállalta 1900 településnek mintegy 1345 milliárd adósságát, átvállaltuk a családok terheit, segítettünk a lehetőségekhez képest a családokon, és kifizettük a Világbank és minden más nemzetközi pénzintézet felé a tartozásunkat.
Önök azokban az évtizedekben eladták az összes olyan vállalatot, amely a magyar gazdaság, a magyar társadalom céljából szükséges, mert monopolhelyzetben van, mert stratégiai helyzetben van, mert biztosítja a villanyt, a gázt, a vizet, biztosítja a háztartások teljes ellátását.
Lehet a számokkal dobálózni, de egyetlenegy számot engedjenek meg igazolásképpen ahhoz, amit mondunk, hogy igenis, ez a vagyonpolitika lehetővé tette a rezsicsökkentést, lehetővé tette, hogy a háztartások a jövedelmi viszonyukhoz képest az elmúlt tíz évben nyugodtan éljenek. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Magyarországon ma a harmadába kerül a villamos áram, mint a gazdag Németországban. Kérem, hogy ezt az egy számot jegyezzék meg. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
