DR. TÓTH BERTALAN

Teljes szövegű keresés

DR. TÓTH BERTALAN
DR. TÓTH BERTALAN (MSZP): Tisztelt Képviselőtársaim! Amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája - mondta hat éve Orbán Viktor tanácsadója, a Századvég korábbi vezetője. Lánczi András nem hazudott, korrupcióban a Fidesz kiválóan teljesít: elérték, hogy a Fidesz-kormányok miatt Magyarország ma már az Európai Unió legkorruptabb országa lett. Ez szégyen!
Önök újabb és újabb ügyekben hoznak szégyent a magyar emberekre, fideszes politikusok újabb és újabb ügyekben mutatják meg, hogy cinikusan hazudnak, és szemrebbenés nélkül lopják meg a magyar embereket. Egy dolog mégis kiszámítható: ha valamiről beszélnek, legalább pontosan lehet tudni, hogy biztos, hogy annak az ellenkezőjét fogják tenni.
Keresztény értékekről beszélnek, miközben árokba rúgják a segítségre szorulókat. Nemzeti érdekről beszélnek, miközben magyarellenes, ultranacionalista pártokkal akarnak szövetséget kötni az Unió szétverésére.
(13.40)
Korrupció elleni küzdelemről beszélnek, miközben rendszerszintűen lopják el az uniós pénzeket, azIgazságügyi Minisztérium államtitkárát pedig most gyanúsították meg korrupciós bűncselekménnyel. A Varga Judit vezette Igazságügyi Minisztérium és most az államtitkár úr is képesek voltak ezek után cinikus módon azt állítani, hogy a gyanúsítás maga az ügyészség függetlenségét mutatja - komolyan, megáll az ész! Innen üzenem Varga Juditnak: ez tévedés. Ez a Fidesz rendszerszinten üzemeltetett korrupciós rendszerének és képmutatásának a bizonyítéka. Szájer József, Borkai Zsolt, Kaleta Gábor, Simonka György, Boldog István, Mengyi Roland és most Völner Pál igazságügyi exállamtitkár ügyei mind ennek az embertelen önkényuralmi rendszernek a képmutatásáról szólnak. Bort vedelnek, de vizet prédikálnak. Még egyszer mondom: szégyen!
Völner Pálnak nem volt rossz fizetése, államtitkár urak biztosan tanúsítják. Önök gondoskodtak arról, hogy többmilliós fizetése gyorsabban emelkedjen, mint a minimálbér vagy az átlagkereset. És akkor családok kilakoltatásával foglalkozó végrehajtóktól szedett be sápot?! (Kunhalmi Ágnes: Szégyen! - Z. Kárpát Dániel közbeszól.) Hát, hol tartunk, tisztelt képviselőtársaim?! És ezek után önök még 4 millió forintos végkielégítést fizetnek neki. Egészen elképesztő! Mindeközben Európában az egyik legnagyobb mértékben, 43,6 százalékos adóteherrel sújtják a minimálbért. (Dr. Rétvári Bence közbeszól.) A magyar órabér Európában a harmadik legalacsonyabb. Az EU-tagállamok között Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben a dolgozói szegénység, 2010 és ’17 között csaknem megduplázódott. Különösen nehéz helyzetbe kerültek az egyszülős, általában nők által vezetett háztartások, a 2010. évi 11,7 százalékról ’18-ra 24,3 százalékra emelkedett a dolgozói szegénység mértéke ezekben a háztartásokban. Olyan emberek nélkülöznek, akik mindennap bemennek a munkahelyükre dolgozni, de ha van egy váratlan kiadás, elromlik a hűtőszekrény vagy a mosógép, akkor nem tudnak újat venni, mert nincs megtakarításuk. Idejutottunk csaknem 12 év fideszes kormányzás után, Magyarországon egyre többen csúsznak bele a dolgozói szegénységbe.
A Fidesz kormányzása alatt nálunk nőtt a legnagyobb mértékben a leggazdagabbak és a legszegényebbek közötti béregyenlőtlenség. (Dr. Rétvári Bence: Nem igaz!) És ez nem azért történt, mert a magyar emberek ne dolgoznának jól vagy sokat, az ok arra vezethető vissza, hogy a Fidesz tudatosan gyengítette az országos érdekegyeztetés rendszerét, csökkentette a munkavállalók és a szakszervezetek jogait, a fizetésemelést pedig elviszi az infláció és a tönkretett, gyengülő forint.
Tisztelt Képviselőtársaim! Véget kell vetni a Fidesz-rezsim ámokfutásának. Három évvel ezelőtt a munkavállalói jogok védelme érdekében akcióegységbe álltunk a demokrata ellenzéki pártok képviselőivel, és felléptünk a rabszolgatörvény elfogadása ellen. Ma ott tartunk, hogy valódi esélyünk van arra, hogy néhány hónap múlva változást hozzunk a magyar emberek érdekében. Csökkenteni fogjuk az alacsony fizetések adóját, hogy több pénz maradjon az emberek zsebében. Eltöröljük a rabszolgatörvényt, mert a magyar emberek nem rabszolgák, csak a Fidesz szeretné, hogy azok legyenek. Új alapokra helyezzük az érdekegyeztetés rendszerét, megerősítjük a munkavállalói jogokat, és 9 hónapra növelt álláskeresési járadékkal gondoskodunk azokról, akik munkájukat veszítették. (Nacsa Lőrinc közbeszól.)
A Fidesz embertelen, korrupt, önkényuralmi rendszere helyett pedig egy szabad, igazságos, szolidáris, valódi esélyeket teremtő, gondoskodó Magyarországot építünk közös jövőnkért, Magyarországért. (Kunhalmi Ágnes közbeszól. - Taps az MSZP és a DK soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem