DR. RÉPÁSSY RÓBERT

Teljes szövegű keresés

DR. RÉPÁSSY RÓBERT
DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Én csak az Igazságügyi Minisztérium nevében tudok válaszolni, hiszen az ön kérdései részben nem az Igazságügyi Minisztérium hatáskörébe tartoztak.
Az igazságügyi miniszter álláspontja világos ebben az ügyben: Magyarországon a törvények mindenkire vonatkoznak, a törvény előtt mindenki egyenlő; az ügyészség pedig független. Mi sem bizonyítja ezt jobban ennél az eljárásnál, hogy az ügyészség tette a dolgát, és teszi a dolgát, azzal együtt is, hogy a gyanúba keveredett államtitkár azonnal lemondott, ezzel magára vállalta a politikai felelősséget.
Azt szeretném még önnek elmondani, hogy az Igazságügyi Minisztériumban a belső szervezeti rendet, és így a helyettesítés rendjét is, ahogy az önálló hatáskörök rendjét is, miniszteri utasítás, nyilvános miniszteri utasítás, szervezeti szabályzatok garantálják, és ezek szerint járt el mindenki ebben az ügyben, tehát semmilyen jogon kívüli felhatalmazásra vagy jogon kívüli helyettesítésre nem került sor.
(15.50)
Mind a nemzetbiztonsági törvény, mind a kormányzati igazgatásról szóló törvény, mind pedig a minisztérium belső ügyrendje, belső szervezeti rendje nyilvánosan szabályozza ezeket a kérdéseket. Ezt azért tartom fontosnak leszögezni, mert eddig is lehetett ismerni azt, hogy milyen rendben működik egy minisztérium, és konkrétan az Igazságügyi Minisztérium milyen rendben működik. Ezek a szabályok egyébként nem újak, a helyettesítés vagy a hatáskör-átruházás évtizedes szabály bármelyik minisztériumnál. Kérem, hogy fogadja el ezt a választ. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem