Z. KÁRPÁT DÁNIEL

Teljes szövegű keresés

Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ma a Völner-féle feltételezhető nagyon brutális korrupciós botrány kapcsán a magyarázkodás közben felmerült a kormány részéről a migrációval kapcsolatos zéró tolerancia ideája.
Nagyon örülök, hogy ez felmerült, hiszen az illetékes államtitkár most magyarázkodhat egyet. Magyarázkodhat, ugyanis Magyarország kormánya szeptember 1-jével egy olyan kormányrendeletet hozott, amely nem változtat Európa egyik legalacsonyabb bérszínvonalán, nem is azt rendelték el benne, hogy Magyarországon is majd ha megint járványügyi válsághelyzet lesz a gazdaságban, akkor kipótolják a kieső bérek 80 százalékát. Nem. Egy egészen másik irányba indult el Magyarország Kormánya: kilenc felsorolt országgal kötött, ha úgy tetszik, együttműködési megállapodást: a Fülöp-szigetekkel, az Indonéz Köztársasággal, Mongóliával, az egyik kedvencünkkel, a Vietnámi Szocialista Köztársasággal is. Ezekkel az országokkal munkaerő szervezett és tömeges behozataláról szóló megegyezést kötött Magyarország Kormánya.
Egészen elképesztő, hogy 36 olyan munkakört is felsorolnak itt, amelyek betöltésére Vietnámból, Kazahsztánból, a Fülöp-szigetekről vagy akár a Belarusz Köztársaságból várják a dolgozókat. Idesorolható a nem túl meglepő asztalos és lakatos; idesorolandó az éttermi dolgozó is, ami azért majd kommunikációs problémákat, azok megoldási igényét felveti. Idesorolandó a húsfeldolgozó. Ami érdekes számunkra, hogy informatikusok és programozók is, márpedig a világ fejlettebb részein ezek az emberek nagyon sokszor a származási országukban végzik el azt a feladatot, amit az internet segítségével azért el tudnak juttatni a megrendelőhöz. További érdekes kérdéseket vet fel, hogy kasszásokat, illetve szakácsokat is, még egyszer mondom, Indonéziából, illetve Vietnámból vár Magyarország Kormánya. (Dr. Brenner Koloman: Gratulálunk!)
Némiképp ellentmondást mutat a kormányzati kommunikáció, amely zéró toleranciáról beszél a migráció kapcsán azzal, hogy százezrével telepítenek be olyan munkaerőt és hívnak be szervezett módon az országba, akik esetében nem vagyunk meggyőzve arról, hogy ne lenne magyar munkaerő, aki el tudná látni ezeket a munkaköröket.
Azt is látjuk, hogy a zéró tolerancia egyszer már nem sikerült önöknek, amikor letelepedési kötvénnyel tízezreket hoztak be pénzért az országba, és adták oda nekik a magyar állampolgárság előszobáját, de azt is látjuk, hogy a vendégmunkások szervezett behozatalakor sem sikerült ezt az úgynevezett lécet megugrani. A magyar munkavállalók és főleg a magyar fiatalok esetében elmulasztották a szülőföldön való boldogulás lehetőségét mindenkinek biztosítani, megalázóan alacsony béreket tartottak szinten, tudatosan összejátszva az érintett multicégekkel, lakhatási programot nem dolgoztak ki, engedtek több százezer dolgozót Nyugatra menni kényszerből, ezenközben pedig szervezett munkaerőimporton dolgoznak. Miért? Meddig teszik ezt, és mikor sorolják végre a magyar emberek, a magyar munkavállalók létérdekeit az önök multinacionális barátainak az érdekei elé? Várom érdemi válaszát. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem