DR. HÖRCSIK RICHÁRD

Teljes szövegű keresés

DR. HÖRCSIK RICHÁRD
DR. HÖRCSIK RICHÁRD (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az őszi ülésszak egyik legutolsó vitáján vagyunk. Külön öröm számomra, hogy az előttünk fekvő politikai nyilatkozatról az Európai ügyek bizottságának tegnapi ülése nyomán számolhatok be, ahol a tárgysorozatba vételről egyhangú bizottsági döntés született.
Ahogy az előterjesztőtől, Juhász Hajnalkától hallottuk, idén áprilisban tehát lezárultak a tárgyalások az Európai Unió, valamint az afrikai, karibi és a csendes-óceáni államok közötti cotonoui megállapodást követő új partnerségi megállapodásról, amely a következő húsz esztendőre meghatározza a politikai, gazdasági és ágazati együttműködés keretét. Szeretném kiemelni és hangsúlyozni, hogy ez a megállapodás globális jellegű, hiszen másfél milliárd embert érint, akik az ENSZ tagállamai több mint felének az állampolgárai.
Tisztelt Képviselőtársaim! Hát, akkor mégis mi a baj ezzel az új megállapodással? - kérdezhetné bárki is közülünk. Nos, az ördög a részletekben bújik meg, tartja a népi bölcsesség, és ha valaki veszi a fáradságot és elolvassa ezt a dokumentumot, akkor kiderül, hogy itt sajnos nemcsak egy egyszerű megújításról van szó, hanem bizony, olyan érzékeny tartalmi kiegészítésekről is, amelyek fölött mi, úgy érzem, az Országgyűlés tagjai, képviselői nem mehetünk el szótlanul. Hiszen ezek a kiegészítések, ahogy hallottuk, ellene szólnak az Alaptörvényünk szellemiségének.
A tartalmi elemek közül mindjárt itt van az illegális migráció ügye, amely mint hallottuk, nagyon fontos kérdés, egész kontinensünk jövőjét alapvetően meghatározó jelenség. Emlékeztetem képviselőtársaimat, hogy a magyar emberek többsége már eldöntötte, hogy egyetért abban a magyar kormánnyal, hogy az illegális migrációt meg kell állítani. Éppen ezért az ENSZ globális menekültügyi paktumának megközelítése helyett a magyar polgárok biztonságát és a határaink hatékony védelmét kell előnyben részesíteni. Ahogy azt képviselőtársaim már korábban hangsúlyozták, kontinensünk korábban nem tapasztalt szervezett illegális migrációs nyomás alatt áll mind a déli, mind pedig a keleti határszakaszon. E kérdésben tehát úgy érzem, hogy az Országgyűlésnek érdemes a hangját hallatni és álláspontját megjeleníteni, hiszen bennünket is megillet a iusmurmurandi és a iusresistendi, azaz a szólás és az ellenállás joga.
Tisztelt Képviselőtársaim! A tartalmi elemek mellett azonban van egy másik bökkenő is, amiért én is az eljárásjogi aggályaimat szeretném röviden összefoglalni. Az uniós ügyekben ugyanis eltérően alakul a brüsszeli Európai Bizottság, illetve a tagállamokat tömörítő Tanács nemzetközi szerződések terén játszott szerepe, függően éppen az adott nemzetközi szerződés tartalmától. Egyszerűbben fogalmazva: amikor tehát egy megállapodás a tagállami hatáskörbe is tartozó kérdéseket szabályoz, akkor azon megállapodáshoz a tagállamok hozzájárulása is szükséges. Emlékeznünk kell még az EU és a harmadik országok közötti szabadkereskedelmi megállapodásokra, ahol még, ahogy visszaemlékszem, az Európai Bíróság véleményeire is szükség volt annak eldöntésére, hogy egy megállapodás úgymond EU only, azaz csak uniós hatáskörű kérdéseket szabályoz, vagy mixed, tehát vegyes megállapodás, amelynek jóváhagyásához igenis a tagállamok támogatására is van szükség. Egyébként a 187 oldalas új megállapodásról idén áprilisban a felek ideiglenesen tehát megállapodtak, de nem véletlen, hogy éppen a hatásköri kérdésekben nem tudtak megállapodni.
A lényeg tehát az, tisztelt képviselőtársaim, hogy álláspontunk szerint az Európai Bizottság egyedül nem járhat el az új megállapodás esetében. Meglátásom szerint erre a lisszaboni szerződés semmilyen jogalapot nem biztosít. Az ókori rómaiak korában ezt úgy értékelték, hogy nemo plus iuris, azaz az Európai Bizottság nem igényelhet több jogot, mint amennyit a szerződések ráruháztak. Éppen ezért minden egyes, úgynevezett lopakodó jellegű hatáskörbővítés elleni kísérletet meg kell akadályoznunk és szóvá kell tenni. Tekintettel arra, hogy az új megállapodás a tagállami hatáskörbe tartozó például bevándorláspolitikát is érinti, valamint a genderszemléletnek is teret enged, ez ellen Magyarországnak fel kell lépnie. Az új megállapodás, ahogy hallottuk, ugyanis olyan dokumentumokra hivatkozik, amelyek a szexuális oktatás kereteit a szexuális irányultság és a nemi identitás témakörére is kiterjesztenék, így tehát ennek elfogadása az Alaptörvényünkkel és a gyermekvédelmi törvénnyel is ellentétes.
Tisztelt Elnök Úr! A Fidesz frakciója ezért is támogatja, hogy a kormány az Európai Unió Tanácsában minden lehetséges fórumon akadályozza meg, hogy Magyarország a poszt-cotonoui megállapodásnak jelen formájában részese legyen, illetve tegyen meg mindent az Alaptörvény vonatkozó rendelkezéseinek a védelméért. Ezért kérem képviselőtársaimat, hogy támogassák az indítvány elfogadását. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem