KORÓZS LAJOS

Teljes szövegű keresés

KORÓZS LAJOS
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen. Gyakorlatilag ott szeretném folytatni, ahol tegnap este vagy tegnap éjszaka abbahagytam. A dél-hevesi térségben élő emberek mindennapi gondjairól beszéltem, és szeretném folytatni ezt, mert azt látom, hogy azon túl, hogy sok szempontból a perifériára szorulnak ezek az emberek, kevesebb a jövedelmük, kevesebb a fizetésük, kevesebb az a társadalmi jövedelem, amelyet egyébként a nemzet egésze ad össze, és a kormányt bízza meg azzal, hogy ossza el, ebből is kevesebbet kapnak.
A kevesebb fizetés után kevesebb nyugdíj jár nekik sajnálatos módon. Nem volt lehetőség arra az elmúlt 12 évben, bármennyiszer is nyújtották be az ellenzéki pártok az országgyűlési határozati javaslatukat, hogy legalább az alacsony nyugdíjak felzárkóztatása érdekében egy nyugdíjkorrekciós programot hajtsunk itt végre. Sőt, éppen hogy bemerevítették ezt a rendszert, amelyet 2010 után meghirdettek.
Azt látjuk, hogy az élelmiszerárak az egekben vannak, a nyugdíjminimum meg 13 éve be van fagyasztva.
(14.20)
Azt látjuk, hogy az élelmiszerárak az egekben vannak, a nyugdíjminimum meg 13 éve be van fagyasztva. Azt látjuk, hogy a benzin ára hónapokon keresztül az egekben volt, és a családi pótlék pedig 12 éve be van fagyasztva. Azt látjuk, hogy a lakásárak, az albérleti árak az egekben vannak, de az anyasági támogatás 12 éve nem változott egy huncut fillérrel sem. Azt látjuk, hogy a mindennapi megélhetés, amiből a háziasszonyok főznek, az étolaj, a margarin, a tej, a kenyér, a pékáru az egekben van, és bizony a gyes összege 13 éve egy huncut fillérrel nem emelkedett.
Nos, ezek az emberek valahogy elviselik ezt a helyzetet, de ott szeretném folytatni, ahol tegnap abbahagytam: kevesebb a fizetésük, kevesebb az egészségük, és még orvosuk sincs.
A választókörzetben, ahol én az ellenzék közös képviselőjelöltje vagyok, kérem szépen, a lakosság közel egyharmadának nincs háziorvosa. Tegnap, azt hiszem, hogy úgy említettem, hogy ha Heves környékén egy 10-15-20 kilométeres sugarú körben megnézzük a településeket, akkor minden második településen hiányzik a háziorvos. Kérem szépen, van olyan település, ahol egy faluban két háziorvosi körzet tartósan betöltetlen. Horton nincs háziorvos, Hatvanban - hangsúlyozom, városról van szó - már lassan két éve nincs háziorvos, Pélyen nincs háziorvos, Adácson nincs háziorvos, Apcon nincs háziorvos, Adács másik háziorvosi körzetében három éve nincs háziorvos, Vámosgyörkön nincs háziorvos, Petőfibányán nincs háziorvos, Szücsiben öt éve nincs háziorvos, Tarnabodon - kapaszkodjanak meg! - hét éve nincs háziorvos, Heves városában nyolc éve nincs háziorvos. És ami nálam nagyon kiverte a biztosítékot, Viszneken 12 éve nincs háziorvos. Hangsúlyozom: a választókörzet egyharmadában nincs háziorvos.
Igen, látjuk, a kormány az égvilágon semmit nem tett ennek a problémának a megoldása érdekében. Azt mondták, hogy majd lesznek praxisközösségek, értem. Talán egy műszert könnyebben be tudnak szerezni. Csak itt úgy néz ki a helyzet, hogy összeállhat három-négy orvos praxisközösségbe, de akkor hárman-négyen nem fogják ellátni azokat az embereket, akiknek évek óta nem tudtak háziorvosi szolgálatot biztosítani.
Azt hiszem, hogy a jövő évi választások után az új kormánynak lesz éppen feladata ezen a területen is. Ehhez a munkához kívánok képviselőtársaimnak erőt, egészséget és sikeres tavaszi nyitányt. Köszönöm szépen. Boldog karácsonyt kívánok önöknek! (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem