Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Advent idején és az év utolsó parlamenti ülésén egy kicsit csendesebben, egy kicsit több önértékeléssel, önkritikával fordulunk jellemzően mind képviselőtársaim, mind saját magunk felé.
Én is elmondtam a héten már, hogy mit gondolok az évtized feltételezhetően legnagyobb korrupciós botrányáról, a devizahitel-károsultakat, kilakoltatottakat érintő elképesztő különböző ügyekről és arról, hogy vélhetően a devizahitelesekről, a legnehezebb helyzetben lévőkről húztak le sápot azok, akik kormányon vannak, és a vád arról szól, hogy itt azért nagyon súlyos korrupciós cselekménysorozat történt.
(14.00)
De most inkább azokkal szeretnék foglalkozni ebben a felszólalásban, akik a kárvallottjai ennek az egész folyamatnak, ha úgy tetszik, a devizahitelesek karácsonyát kellene és lehetne meghirdetni, hogy egy kicsit könnyebb legyen az életük azoknak, akiket intézményesítetten fosztottak ki, hagytak kifosztani. A jelen lévő képviselőtársaim közül is többekkel vettünk részt olyan kilakoltatási eseményeken, ahol igyekeztünk egyénileg jogsegélyhez segíteni a károsultakat, és bár a végrehajtási folyamatokba beavatkozni direkt módon nincs lehetőségünk, és ez nem is lenne helyes, nagyon sokszor igyekeztünk összekötni a jogsegélyt a károsultakkal. A Jobbik frakciójába tartozók 47 alkalommal vettek részt ilyen eseményen. Örömmel mesélem el, hogy tucatnyi alkalommal sikerült is érdemi segítséget nyújtanunk. Sajnálatos módon a többi esetben mi is tehetetlenek voltunk.
De ezek az emberek nemcsak segítséget kértek tőlünk, hanem bizony megtiszteltek bennünket a bizalmukkal. Én emlékszem, amikor a Teknő utcában Kati néni először behívott, és hát a családi fotók között egy olyan beszélgetésre számítottam, ahol elmondja, hogy mit csinál a tengerentúlon a fia, hogyan tanul és hogyan dolgozik majd az unoka, szintén más országba szakadva. Ehhez képest egy urnával találkoztam, és azzal, hogy az elhalálozott fiú tartozását örökölte meg a károsult, aki a multi cégnél éjszaka dolgozva sem tudta kitermelni azt a törlesztési kötelezettséget, amelyet nagyon furcsa körülmények között róttak ki rá. Azt látjuk, hogy ezek az emberek nagyon sokszor nem saját maguk választották azt az utat, hogy felvesznek egy drága hitelt, törlesztenek, majd belefulladnak a törlesztési kötelezettségbe. Nagyon sokszor egy velejéig rothadt rendszernek a különböző vadhajtásai juttatták őket olyan helyzetbe, és bizony, az említett esetben is láttunk olyat, hogy két végrehajtó csapat próbálta ugyanazt a követelést behajtani. Találkoztunk olyannal, hogy már térült követelést kíséreltek meg újra behajtani, és Kálló Gergely képviselőtársam volt az, aki már a kilakoltatási moratórium alatt kellett hogy meglátogasson egy családot, és felhívja az érintettek figyelmét arra, hogy hát, barátaim, moratórium van, itt most kilakoltatás nem lehet, elő sem fordulhat ilyesmi.
Ezek az emberek nem csak jogsegélyt kérnek, ezek az emberek behívnak bennünket a konyhába, a családi életükbe engednek betekintést, és személyes tragédiák sorozatával találkozunk, és ezek a személyes tragédiák felhívják a figyelmünket arra, hogy miért ülünk itt a parlamentben, mi az a szolgálat, amire vállalkoztunk, amire esküt tettünk, mi, jobbikosok a Szent Koronánál, és egyértelműen artikulálnunk kell itt az ő hangjukat. Nemcsak azzal, hogy a személyes élettörténeteiket behozzuk, de leginkább azzal, hogy egészen addig, amíg a devizahitel-károsultak számára igazságtételt nem érünk el, nem érünk el egy új elszámolási törvényt, mert ez csak a kormányváltás után lehetséges, addig is a foszladozó szociális védőháló legalább egy kis darabkáját szőjük vissza, példának okáért azzal, hogy a végrehajtók letiltásait nem engedjük meg a létminimumhoz szükséges összegek tekintetében. Én magam személyesen sem akarok olyat látni, hogy kisnyugdíjasok vagy minimálbéresek esetén elviszik a minimális jövedelem 33 vagy akár 50 százalékát, hiszen rendkívüli esetben a fél jövedelem is mehet. Az inkasszókról és egyéb módszerekről nem is beszélve. Azt látjuk, hogy rengeteg sebből vérzik a végrehajtás egész rendszere a gyakorlatban, és miközben fenn feltételezhető módon durva megvesztegetések folynak, lenn a végeken intézményesített kifosztás a legnehezebb helyzetben lévők esetében is.
Én innen kívánok áldott, békés karácsonyt és a lehetőségekhez képesti nyugodt, adventi készülődést minden érintettnek, tudván, hogy ezzel nemhogy megnyugtatni nem tudom őket, de a bajaik közepette talán még egy kis gyógyírt sem nyújthatunk, de mindenkit arra hívok fel - üljön a parlamenti patkó bármelyik oldalán -, hogy törődjön ezekkel az emberekkel, ne a vonalkódot lássák a költségvetési tervezésben, hanem azokat az embereket, akik indokolatlanul szenvednek. Márpedig mi arra tettünk esküt, hogy az ilyen helyzetekben beavatkozunk, és a tőlünk telhető legjobbat tesszük meg az érintett honfitársaink érdekében. Köszönöm a figyelmet és a türelmét is, elnök úr. Áldott, békés karácsonyt kívánok! (Taps az ellenzék soraiból.)
