CSÁNYI TAMÁS

Teljes szövegű keresés

CSÁNYI TAMÁS
CSÁNYI TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Abban bizonyára egyetértünk, hogy a koronavírus-járvány által az egyik leginkább érintett terület az egészségügy mellett a közoktatás, hiszen az iskolai közösségekben mindig gyorsabban és intenzívebben terjednek a vírusok, fertőzések.
A kormány azonban szemmel láthatóan nem tud vagy nem akar mit kezdeni ezzel a problémával, és szokásához híven a felelősséget áthárítja a munkáltatókra, azok pedig továbbhárítják a munkavállalókra, tisztelet a kivételnek. Mint ismert, október 28-án rendelte el a kormány a kötelező oltást az állami fenntartású intézményekben. Ugyanakkor az egyházi és magánfenntartású alapítványi iskolákban nem tették ezt kötelezővé, azokban az intézmény vezetője dönthet erről. Államtitkár úr, kérdezem, hogy van-e épkézláb szakmai magyarázat erre a felemás döntéshozatalra. Várjuk a választ majd.
Tudjuk azonban azt is, hogy aki nem oltatja be magát december 15-éig, azt fizetés nélküli szabadságra fogják majd küldeni, és rá egy évre akár el is bocsáthatják a munkahelyéről, ha addig nem felel meg az elvárásoknak. Az önök tájékoztatása alapján az is ismert, hogy közel 15 ezer azon pedagógusok száma, akik még nem vették fel a koronavírus elleni vakcinát, és sajtóértesülésekből, személyes tapasztalatokból mondhatom, hogy ezen kollégák jelentős része nem is tervezi felvenni az oltást, ők januártól valószínűleg nem folytatják a tanári pályájukat. Mindehhez hozzájön még az, hogy a szakszervezetek állítása szerint 12 ezer pedagóguskolléga hiányzik jelen pillanatban is az ágazatból.
Úgyhogy adódik a kérdés, tisztelt államtitkár úr: mindezek fényében nem tartanak-e attól, hogy veszélybe kerül 2022 januárjától Magyarországon a közoktatás, és mit tesznek azért, hogy ez ne következzen be? Várom válaszát. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem