DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ
DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Az elmúlt hetek visszatérő és egyre aggasztóbb témája, természetesen a járvány terjedése mellett az, hogy az egekben van az infláció, és - nincs ezen mit szépíteni - önök két vállra fektették a forintot, az meg tovább húzza az inflációt, a szegények adóját, iszonyatos a drágaság.
A kormány nem ért egyet a jegybankkal, ezermilliárdokkal fűti a gazdaságot, a jegybank nem ért egyet a kormánnyal, persze, fűti a gazdaságot, de emeli a kamatokat is, és drágábbak a hitelek. Szóval, sem a szavak, sem a tettek tekintetében nincsen együttműködés, nincsen egyetértés, és látja, ez a kiszámíthatatlanság, ez a kapkodás tényleg bizonytalanságot szül.
Emelkednek az árak, 20-30 százalékkal mennek fel az árak olyan alapvető dolgoknál, mint az étolaj, a liszt, a hús, a zöldség, a kenyér, semmi luxus, semmi extra, csak az alapvetők, és közben elértéktelenednek a bérek, a nyugdíjak, elértéktelenednek a jövedelmek, és mi azt látjuk, hogy sem megoldás, sem felelős, de bizony még pislákoló fény sincsen az alagút végén. A környezetünkben az összes többi országban 4-essel kezdődik az infláció, nálunk ez 6-6,5-7 százalék környékén van. (Derültség a kormánypártok soraiban.) Bár Tállai államtitkár óta tudjuk, hogy ugyan gyenge a forint és nagy a drágaság, de az emberek ebből nem vesznek észre semmit. Mi ezt nem így látjuk.
Én azt szeretném kérdezni a miniszterelnök úrtól, és én nem a könnyebbik végét fogom meg, nem fogom ideidézni azt, hogy gyenge forintot csak gyenge emberek akarnak. Miniszterelnök Úr! Van-e felelős és van-e bármilyen megoldás arra, ami ebből kiutat kínál? Nem gigaberuházások meg a szuverenitásunkat sértő keleti hitelek, hanem normális, közgazdaságilag elfogadható megoldás van-e? (Az elnök megkocogtatja a csengőt.) Köszönöm. (Taps az MSZP és a DK soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem