SCHANDA TAMÁS JÁNOS

Teljes szövegű keresés

SCHANDA TAMÁS JÁNOS
SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Nagyon szépen köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Tájékoztatom, hogy az ITM november 29-étől, advent első vasárnapjától egészen szilveszterig tartó országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés-sorozatot rendelt el a magyar családok biztonsága érdekében. A fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket a megyei és a fővárosi kormányhivatalok, az ITM akkreditált laboratóriumai és az ITM IT-laboratóriuma végzi.
Az ellenőrzéssorozat kiemelt célja idén is a fogyasztók anyagi biztonsága, ennek érdekében pedig a hatósági kollégák az üzletek mellett a webáruházakat és az adventi vásárokat is fokozottan ellenőrzik. Tavaly ebben az időszakban közel 700 üzletben több mint 100 ezer terméket ellenőriztek országosan, ebből 7 ezer terméket próbavásárlással. Mivel a hagyományos üzletek mellett egyre többen online szerzik be az ajándékokat, így a fogyasztóvédelem ezt a területet is természetesen kiemelten vizsgálja. Tavaly a karácsonyi időszakban közel 100 webáruházat ellenőriztek és mintegy 7,5 millió forintos bírságot is kiszabtak, idén is hasonló mértékű ellenőrzésre készülünk.
Az ellenőrzés másik fontos területe a termékbiztonság, azaz a veszélyes termékek kiszűrése. A korábbi évekhez hasonlóan a Fogyasztóvédelmi Hatóság idén is fokozottan ellenőrzi az ünnepi időszak jellegzetes termékeit. A csokoládémikulások vizsgálata például már lezárult, így örömmel tudom arról is tájékoztatni az Országgyűlést, hogy a Mikulás ma reggelre megfelelő minőségű csokoládékat tudott a gyermekek csizmájába tenni. De emellett zajlik a karácsonyi világító dekorációs eszközök, a fényfüzérek ellenőrzése az ITM műszaki laboratóriumában, valamint a szaloncukrok és virslik ellenőrzése az élelmiszeripari és vegyipari laborunkban. Köszönöm megtisztelő figyelmét. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem