DR. STEINMETZ ÁDÁM

Teljes szövegű keresés

DR. STEINMETZ ÁDÁM
DR. STEINMETZ ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Néhány héttel ezelőtt itt, a Parlament falai között idéztem Orbán Viktor miniszterelnök urat, aki a koronavírus elleni védőoltás kötelezővé tételével kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy ezt nem tehetik kötelezővé, mert azt - ahogy említette - a magyar emberek gyomra nem veszi be. Nos, ezzel szemben Orbán Viktor kormánya hozott olyan kormányrendeleteket, amelyek december 15-étől lehetővé teszik a munkáltatóknak a munkavállalóik fizetés nélküli szabadságra küldését abban az esetben, ha nem veszik fel ezt az oltást - megjegyzem, a kormányhivatalokban ez nem egy lehetőség, hanem egy kötelezettség -, és ez pedig azzal jár, hogy miután több millió ember nincsen beoltva ma Magyarországon, pár nap múlva sok ember veszítheti el a munkáját és a megélhetését.
Amikor ezt szóvá tettem a közösségi oldalon, sok ember megtekintette ezt a hozzászólást, és országgyűlési képviselőként nekem jogom és egyben kötelességem, hogy ezeknek az embereknek a véleményét becsatornázzam, hogy a döntéshozók fülébe is eljusson. Éppen ezért, engedjék meg, hogy néhányat idézzek közülük.
Eszter kérdezi: ha a munkáltató kötelez rá, akkor beveszi a magyarok gyomra az oltást? Nem, csak így sikerült a felelősséget áthárítani.
Dániel azt mondja: én azt nem értem, hogy miről beszélnek, hogy nem kötelező az oltás.
Henriett is ezt kérdezi: milyen világ az, amikor a választott kormányodtól kell félned? Mi lesz a következő logikátlan, önmaguknak és a józan észnek teljesen ellentmondó döntésük ellenünk?
Zoltán azt mondja: nem kötelező, de nélküle nem dolgozhatsz, nem jár az egészségügyi ellátás s a többi. Ennyi erővel kötelezővé is tehették volna.
Erzsébet szerint: elég már a korlátozásokból és a társadalom megosztásából!
Marika kérdezi: de akit elküldenek fizetés nélküli szabadságra, miből él meg? A család, ahol egy vagy két gyerek is van, így éhen hal?
Beáta szerint: nem élhetünk félelemben, mert nem oltattunk. Dolgoznánk, amit el akarnak lehetetleníteni. Ezzel veszélyeztetik a családunk és a gyermekeink életét is. Az egészségemért én felelek, nem a politika.
Rózsa arra hívja fel a figyelmet, hogy mindenki maga döntse el, hogy mit akar, ne kényszerítsenek senkit az oltásra.
Mária ezt mondja: igen, minden ember a saját maga életéért felelős elsősorban, de ezért senkit ne küldhessenek el sehonnan, semmilyen munkahelyről.
Ágnes azt írja: az én gyomrom a tömérdek hazugságot nem veszi be. Elég lenne egyféle vakcina, amivel önöket beoltják a hazugság ellen, és minden simán menne.
Fruska kérdezi: és a munkaadókkal mi a helyzet? Őket a melósok küldik majd fizetés nélkülire?
Mária szerint: minden ember a saját maga életéért felelős elsősorban, ő döntse el, hogy egy kísérleti stádiumban lévő oltást, amiért senki nem vállal felelősséget, fel szeretne-e venni. Ha igen, vegye fel, ha nem, mert például sok mindennel szemben allergiás, vagy nem bízik benne, akkor ne vegye el, de ezért senkit nem küldhessenek el sehonnan, semmilyen munkahelyről.
Veronika így vélekedik: nagyon bízom a felelősségteljes döntésben, és hogy visszavonják ezt az idióta rendelkezést. Hetek óta félelemben és bizonytalanságban élünk, aggódó ember sosem tud kiváló minőségű munkát végezni. Nekünk, oltatlanoknak ugyan miért nincs választási lehetőségünk?
És Gyöngyi szavaival szeretném befejezni, amivel teljes mértékben egyetértek, idézem: „Nagyon remélem, meghallgatják, megértik az elhangzottakat, és visszavonják ezt az átgondolatlan, sokak életét ellehetetlenítő, embertelen és igazságtalan intézkedést.”
Karácsony közeledtével még egy idézet Orbán Viktor miniszterelnök úrtól: „A legjobb ajándék, amit most adhatunk szeretteinknek, hogy beoltatjuk magunkat.” Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Szeretném felhívni a figyelmüket, hogy sok millió magyar embernek, magyar munkavállalónak az lenne a legnagyobb ajándék, ha ezeket a kormányrendeleteket visszavonnák, hatályon kívül helyeznék, és hagynák az embereket élni, dolgozni, és legfőképpen meghallanák a szavukat. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem