DR. NAGY ISTVÁN
DR. NAGY ISTVÁN
DR. NAGY ISTVÁN agrárminiszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Bekövetkezett az, amit, én reméltem, hogy el tudunk kerülni. De van ebben nagy igazság, mert a föld az mindig meghatározó kérdés, valljuk be, mindig indulatot kiváltó kérdés volt.
Én egy olyan családban nőttem fel, ahol a megélhetést mindig ez biztosította. Esküszöm önöknek, amikor megjöttek a rokonok, családtagok, barátok, szomszédok, az első öt percben megkérdezték egymástól, hogy szervusz, hogy vagytok, és öt perc után már csak az volt a kérdés, hogy az ügyvéd azt a nyomorult földet hogy intézte, ki kinek adta el, ki ki elől tudta megszerezni, és már megint amaz vette meg, ahelyett a másiknak kellett volna megvenni. Ez teljességgel a velejárója a magyar mezőgazdaságnak, minden paraszti kultúrában ott van, és nincs olyan ország a világon, ahol a parasztemberek egymás között nem a földkérdésről beszélnek.
Azt is elmondom, hogy miért. Mert soha nem lesz belőle több. Mindig kevesebb lesz. Amikor autópályát építünk, amikor várost fejlesztünk, amikor új iparfejlesztés érkezik vagy bármi, ebből mindig kevesebb lesz. Jön az új generáció, aki szeretne - persze az előtte lévő generáció egy élet munkájával természetes, hogy már előrébb tart. Az új generáció mindig helyet követel magának, ezért ez mindig érzelmeket és indulatokat kiváltó kérdéskör, és ez így van rendjén. Nekünk azt kell biztosítani, hogy a lehető legkevésbé kelljen beleavatkozni, hogy az emberek ezt el tudják dönteni.
Tudják, miért van szigorú földtörvény Magyarországon? Erzsike - bocsánat, Schmuck Erzsébet képviselő asszony - vetette föl, hogy mennyire nehéz az egész folyamatot végigvinni. Meg kellett védeni! Amikor hatalomra, kormányra kerültünk, akkor azzal szembesültünk, hogy a Dunántúl majdnem a Dunáig zsebszerződéssel el volt idegenítve. Vissza kellett szerezni! Nem lehetett hagyni, hogy a természetes útján menjen, meg kellett védeni a magyar termőföldet.
Átváltva politikai színbe, mert persze közeledik a választás, és a legkevesebb az, hogy itt törvényt teszünk, mert egyébként el kéne ismerni, hogy végre van egy kormány, amelyik felismerte, amelyik energiát fordított arra, hogy törvényt alkosson arról, hogy a generációváltás kérdése hogyan is történjen. Hiszen itt vagyunk a folyamatnál, pontosan ezt a folyamatot igényli a gazdaság. Jön a választás, persze, kampányolni kell, és akkor jönnek azok a szövegek.
De akkor tegyük tisztába ezt a kérdést! Magyarországon van a legszigorúbb finanszírozása az európai uniós támogatáselosztásnak. 1200 hektár föld - nullát adunk. Minden más országban végig fizetik, nálunk nulla! Értik? 300 hektár egy család, egy ember birtokában lévő földterületnek a nagysága. Ha bérel hozzá, 1200 hektárig növénytermesztésre, utána semmit nem kaphat. Ha állattenyésztő, maximum 1800 hektárig. A legszigorúbb!
Amikor összemossák, és ez egy nagyon nagy ravaszság, mert összemossák az európai uniós támogatásoknak az első pilléres és a kettes pilléres lábát, és azt mondják, hogy persze, mert az viszi el, a 10 százalék viszi el a többit. De miért? Mert az állattenyésztési beruházásokhoz, a gazdaságfejlesztésekhez európai uniós forrásokat vesznek igénybe, és a kettőt egybemossák. Ezt nem lehetne! Ha ezt kettéválasztjuk, akkor rögtön tisztázódik, hogy teljességgel rendben van, és az egyik legszigorúbb szabályozási módja van Magyarországon az európai uniós támogatáselosztásoknak.
Hogyha teljesen lebontjuk a politikai köntösöket, és javaslom is, mert végül is a törvényről kell beszélni, akkor minden hozzászólás a következőkről szólt, és ez nagyon igaz és nagyon helyes. Vidéken élni, mezőgazdaságból élni, paraszti tevékenységet folytatni, gazdálkodni az nem egy szakma, nemcsak egy szakma, hanem életmód, életforma.
Mi a probléma? Az a probléma, hogy ebbe az életformába, életmódba drasztikus beavatkozás történt, és ezt nagyon nehezen heverjük ki, mert a kommunista időkben, amikor a parasztoktól elvették, és beverték a parasztokat a téeszbe, akkor megszűntek gazdának lenni. Mindenki menekítette a gyerekét, amerre csak tudta, mert nem volt biztos megélhetés. Alkalmazotti réteget csináltak a parasztemberből. Ez olyan fokú megváltozása a paraszti létnek, kultúrának, aminek a sebeit ma is viseljük. Minden bajunk pontosan ebből ered. Föladtuk az életformát. Persze! Melyik gyerek akar menni és a disznószart lapátolni minden reggel - itt ez a kérdés, ez a fő kérdés -, ha nem ebbe születik bele?
Nem úgy van, mint Ausztriában, akik egy szerencsésebb történelmi konstellációban élhetik az életüket. Mert ott mi történik? Generációról generációra, egyik generáció adja át a másiknak, és mindegyik hozzáteszi magának a pluszt ahhoz, hogy hogyan lehet akkor élni és gazdálkodni. Mindegyik generáció hozzáteszi, és megvan a családban mindig, hogy akkor melyik gyermek viszi tovább, és hogyan tudnak ebből megélni. Ez egy egészen másik kérdés, és ezért nem vetődhet föl ott, hogy akkor majd a városban több szórakozási lehetőség van, több diszkó, több McDonald’s, és lehetne sorolni a kérdésköröket, mert számára az az életút az elfogadható és járható, majd este bemegy, vagy megoldja ezt a kérdést, mert ott ez a természetes.
Voltam én is, csodálatos kis falvak, Viehofen, Zagging, 80-90 ház egy településen, abból egy kivételével mindenki sertéstartó, egy tehenes van, mert a tejet ki kell vinni a többi embernek. Zseniálisan jól tud működni, mert mindenki szépen fölosztotta a feladatokat egymás között. Ez hiányzik nálunk, mert egy történelmi beavatkozás volt - és akkor folytatom, mert sajnos nincs vége.
Az első európai uniós források elosztása, az első közös agrárpolitika forrásai. Az akkori szocialista kormány elkövette azt a nagyon nagy hibát, hogy nem a gazdaságfejlesztésre fordította a támogatások 60 százalékát, hanem szociális típusú beruházásokra. Óriási hiba! Az összes kelet-európai gazdaság, tehát főleg a lengyelek akkor mentek el mellettünk.
Akkor, amikor most generációváltásról beszélünk és gazdaságátadásról beszélünk, a következőt kell megkérdezni, hadd kérdezzem meg. Az a fiatalember, aki ma ott van az apja mögött, ül a családi asztalnál, az elmúlt harminc évben a vasárnapi családi ebédnél zokszót hallott-e többet vagy a büszkeség szavát hallotta-e többet? Itt a probléma, mert a zokszót, a panaszt, jajszót hallgatta, hogy így sem jó, ez sem jó, kevés, nem, nem, nem, nem, nem. Azt gondolják, hogy ezeket a történelmi bűnöket le lehet dolgozni egy évtized alatt?
Akkor elmondom, miket csináltunk az egy évtized alatt vagy csak az én miniszterségem alatt, ami ebben az időszakban jött. Ha megnézik, történelmi léptékű döntést hozott a magyar kormány azzal, hogy a közös agrárpolitika nemzeti társfinanszírozásának mértékét 17,5 százalékról 80 százalékra emelte, megháromszorozta azokat a forrásokat, amelyeket vidéki beruházásokra tudunk adni. 4265 milliárd forint. Háromszor több, mint ami korábban volt. Képesek leszünk megújítani azt az infrastruktúrát, azt a termelési közeget, ami már egy fiatalnak jó, mert valóban igaz, kellenek a technikák, a precíziós eszközök, a technológiai fejlesztések, mert a fiatalok ebben tudnak gondolkodni, fizikaimunkaerő-könnyítés, kiszámíthatóság, biztonság.
(17.40)
Ez a 4265 milliárd forint egy óriási lehetőség arra, hogy előre tudjunk menni, nagyon-nagyon szükséges, hogy legyen. Mind-mind olyan lépések, amelyek végtelenül fontosak ahhoz, hogy legyen.
Ha megnézik, mert nem csak ezt a törvényt kell nézni, hogy mit tesz egy kormány, a „Magyar falu” program mennyire az élethelyet segítő dolog, a CSOK-rendszerünk mennyire a megteremtése, a lehetőséget teremti meg a fiataloknak. De mondom az ellenpéldát, hogy mennyire nehéz és mennyire kell a társadalmi párbeszéd: hallgattak önök, amikor Balatonberényben a harangszót betiltatják, aztán jön az aláírás a kakasszóért, hogy azt is be kell tiltani, és le kell vágni vagy ki kell vágni a kakasnak a hangszálát. Ezek is mi vagyunk, mi, a magyar valóság.
Tehát nagyon kell egyensúlyoznunk ahhoz, és itt kell minden politikai színezetet félretennünk azért, mert egy nagyon fontos feladatunk van: örökséget kaptunk az unokáinktól, és ezt az örökséget meg kell őriznünk számukra termőföldben, gazdálkodásban, élelmiszer-előállításban, mindenben, mert ezt nekünk tenni kell előre, nekünk ezt muszáj vinnünk, hogy számukra olyat tudjunk biztosítani, hogy nekik az életkörülményeik és -minőségük jó legyen. Ez egy óriási történet. Végtelenül fontos, hogy meg lehessen tenni.
Magyar képviselő uram szóvá tette, hogy a kiszámíthatóság. Igen, érzékeltük. De jelzem: Európában először pont mi csináltuk meg a négypilléres biztonsági rendszert. Azért az utolsó, a krízisbiztosításos pontosan a mostani állattenyésztési helyzetre szól, amikor 30 százalékos árbevétel-csökkenés van egy állattenyésztési vállalatnál, azonnal életbe lép a kiegyenlítő rendszer, és máris tudunk működni. Előre gondolkoztunk, mintha éreztük volna. Európában nálunk van legelőször, mi vezettük be legelőször. Tehát tudatosan, szisztematikusan építjük föl az egész rendszert.
Hogy spekulációs célból vissza lehet élni ezzel a törvénnyel, szeretném jelezni, hogy a törvény arról szól, hogy családon belül hogyan lehet átadni, és főleg generációkon átívelve. Pontosan ez a célunk, a családon belüli átadás. Miért? Mert arra a legkevesebb esélyünk van, hogy aki ma informatikus, az holnap odaáll a tehenek mögé vagy odaáll a sertéstelepre, és elkezd dolgozni a mezőgazdaságban. Az esetleg indít egy startup vállalkozást, mert kitalál valami jó ötletet, valami olyan újat, ami kell a világban, és azzal sikeres lesz, de nem fogja a hagyományos típusú mezőgazdaságot folytatni. De arra sokkal nagyobb esélyünk van, hogy az apja mögött lévő gyermek, az azt fogja mondani, hogy átveszem apám gazdaságát, mert látok benne fantáziát, mert megnőttek a támogatási lehetőségek, megnőtt az élhetési biztonság, megnőtt a vidéki infrastruktúrának az a minősége, aminek lenni kell.
Igen, Bangóné Borbély Ildikó képviselőtársam mondta, hogy kemény élet. De még mennyire, hogy kemény! (Bangóné Borbély Ildikó bólogat.) Ezt kell tudnunk vonzóvá tenni intézkedésről intézkedésre, egyik lépésről a másikra, mert máskülönben nem fogják választani, mert a város mindig színesebb lufikat ereget, a városban mindig ott van a nyolcórás munkaidő, a 13-14. havi bér, meg ilyen bónuszok, meg olyan bónuszok. Nekünk pedig ott van, hogy karácsony szent napján is föl kell kelni, és meg kell etetni a jószágot, ez ilyen egyszerű, negyven fokban pluszban és mínuszban is, és nincs, nincs mellette kitétel. De mi pont szeretjük ezt, mert önállóak vagyunk, függetlenek vagyunk, gazdák vagyunk, tudjuk, hogy a teremtett világunk mit takar, mit jelent, milyen erők vannak benne, mik mozognak benne, és mi ezeket uraljuk - ugyanakkor kiszolgáltatottjai is vagyunk mindennek, és tudjuk, hogy mekkora porszem vagyunk az egész univerzumban azokhoz az erőkhöz képest. De ez a legcsodálatosabb szakma, a legcsodálatosabb életmód gazdának lenni, és ezért én hiszem is azt, hogy mindazok a törvénymódosítások, amiket teszünk, amiket hozunk a Ház elé, és amivel szeretnénk ezt megvalósítani, az vonzó is lesz a fiataloknak.
Elegendő-e a törvény a generációváltáshoz? Jó kérdés, kedves képviselőtársam. Nem. De hogy út afelé, az igen. Hogy megteremti azokat a kereteket, amiket majd kitaposunk, ahogy elkezdődnek sorra, egyik a másikkal. Azt kell mondjam, hogy fogjuk módosítani többször is. Nem véletlen a ’23. január 1., adunk időt magunknak. Én, aki hetente több nagy fórumon vagyok ott, és beszélek a gazdákkal, mindig arról volt szó, azzal a meghökkentő dologgal kezdtem, amikor ez a kérdéskör előjött, megkérdeztem a gazdákat, hogy van-e már végrendeletük, tegye fel a kezét, akinek végrendelete van. És bizony meghökkentek, el kellett mondani, hogy egyébként ha biztonságban át akarja adni, akkor végrendelkeznie kell, és lehetne sorolni. Mindaddig, amíg egyszer egy tisztes gazda föltette a kezét, és nagyon megszégyenített engem. A következő kérdést tette föl: miért akar engem, fiam, meghalasztani? Szeretnék gyönyörködni a gyermekem keze munkájának eredményében. Óriási hatással volt rám. Igaz, megszégyenített, igaza volt. Miért nem tudnak a gazdák nyugdíjba menni?
Ez, amit önök elé letettünk, ennek a kereteit teremti meg, hogyan tudjuk biztonsággal azt mondani a gyermeknek, amelyik akarja a kettő, a három, az egy, a négy közül, amennyi van, hogy tessék, akkor vidd te. És emellé jönnek, amit hiányolnak teljesen jogosan, jön a banki feltétel, jön minden egyéb olyan kérdéskör, jön a közös agrárpolitikának a támogatási lába, mind-mind itt van, hiszen nem biztos, hogy pontosan fiatalgazda-támogatásnak akarjuk nevezni, hanem gazdaságkezdő támogatásnak fogjuk nevezni, és úgy adunk oda reményeink szerint pénzt, forrást a fiataloknak, hogy meg tudjanak indulni vele. De nem akarom bekorlátozni 25 évben, 30-ban, mert lehet, hogy 35 évesen vagy 40 évesen fogja elkezdeni. Tehát egy kezdőtámogatás kell.
Én azt megfontolandónak tartom, elfogadom, hogy nem is muszáj megkötnünk, hogy hány éves kortól léphet életbe. Legyen ez egy családi egyezség kérdése! Tehát nyitott vagyok arra, mi is most próbáljuk. Próbáljuk kizárni belőle az összes ügyeskedést, hogy tényleg azt a célt szolgálja, hogy aki elhatározza, mert beteg lehet, mert elfáradt, bármi történhet, és szeretné átadni, akkor ne életkorhoz kössük, hanem tegyük lehetővé, hogy életkortól függetlenül meg lehessen ezt az egészet tenni.
A növénytermesztés aránya elbillent az állattenyésztésétől. Komoly probléma. Nem is kicsit komoly probléma. Ha megnézzük, a világban sajnos minde-nütt így van. És hogy ezt helyre lehessen hozni, hadd mondjak csak egyetlenegy példát önnek, és akkor majd eldönti, hogy jó úton vagyunk-e vagy sem. Tavaly ősszel, a Covid-járvány kellős közepén, októberben 50 milliárd forinttal írtunk ki állattenyésztési telepek korszerűsítése, fejlesztése című pályázatot. Azt gondoltuk, hogy Covid is van, és ez az 50 milliárd forint elég. 360 milliárd forintra érkezett igény, tehát hatszorozták a gazdák, amit mi akartunk. Valami olyan fokú bizalom, erő árad belőlük, hogy fejleszteni akarnak - és itt jön az, hogy az állattenyésztés végre helyre tud billenni. És persze jön a döntés, hogy akkor minden beadott és érvényes pályázatot támogattunk. Ez tehát egy nagyfokú változást tud az egész arányban elérni, és abban a vidéki megújulásban, ami végtelenül fontos, hogy bekövetkezhessék, az a technológiai fejlesztés, ami az állattenyésztés elmaradásában van, most tudjuk bepótolni mindazokat az elmaradásokat sajnos, amelyekkel szembesülnünk kellett, hiszen egy kormány nem zéróról kezd, örökséget visz, és meg kell oldja az előtte lévők elkövetett dolgainak is a helyrehozatalát vagy annak a problémafelvetéseit.
Szintén Varga képviselő úr vetette még fel, hogy ki hagyja jóvá majd a szerződést. Természetesen a kormányhivatalok fognak jóváhagyni minden egyes ilyen szerződést.
Schmuck Erzsébet képviselő asszonynak szeretném még mondani, hogy ott a MATE-számok, azok nincsenek rendben. Szóljon annak, aki készítette, hogy ne egy karnak, egy szaknak a számait adja az ön szájába, hanem járjon utána legalább egy telefonnal, és kérdezze meg, hogy hányszorosa ennek az a szám, aminek működni kell! Hiszen odáig teljesen rendben van, és elfogadom, hogy igen, az ön hozzászólása is pontosan azt igazolta, hogy szükséges az agráregyetem megújítása, szükséges az agrár-felsőoktatás megújítása, mert kellenek az új információk, végtelenül fontos, anélkül sikert nem tudunk elérni, hiszen látjuk, hogy mennyire fontos az, hogy a természeti kihívásoknak meg tudjunk felelni, mennyire fontos az, hogy a társadalmi kihívásoknak meg tudjunk felelni, mind-mind egyedül a tudás az, ami adja nekünk a megoldást, ezért lépni kellett, és hiszem azt, hogy a MATE átalakítása az új struktúrában már eleve olyan jelentős változásokat idézett elő, ami záloga eme válasz megtalálásának. És zárszóként csak egy mondat még: csak a hírre, hogy átalakul, és hogy végre foglalkozunk vele, 24 százalékkal több hallgató jelentkezett most, az első esztendőben, mint a megelőzőben. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
(17.50)
