FONT SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

FONT SÁNDOR
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én sajnálom, hogy politikai vetületet hozunk ide be ehhez a kőkemény történelmi és szakmai ügyet tárgyaló törvénytervezethez. Én csak annyit szeretnék mondani Magyar Zoltán alelnök úrnak, hogy ilyen felvetésre, hogy milyen jó lett volna, ha, és akkor most nem lenne úgy, én is azt mondanám, hogy milyen jó lett volna, hogyha az önök mostani baloldali szövetségeseinek az élő elődjei törvénytelenül nem vették volna el ’47 után a gazdáktól a tulajdonaikat, nem verik őket téeszbe, és akkor nem kellett volna az első szabadon választott kormánynak, az Antall-kormánynak egyáltalán a kárpótlás gondolatával foglalkozni. Tetszenek érteni? Mert ez onnan eredeztetődik, ami ’47 és ’50 között történt itt, Magyarországon.
Teljesen értelmetlen ezek után az ilyen típusú felvetés, én nem is fogok viszonválaszolni, bármilyen reflexió is jön a kérdésemre. A jelenlegi helyzetben a lehető legjobb megoldást akarjuk a solymári jogos kárpótlásra váróknak. Ez a szándékunk, ezt nem tudja senki sem felülírni, ezt meg fogjuk mutatni ezzel a törvénnyel és a még esetleg befogadható módosító indítványokkal.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem