DR. VEJKEY IMRE,

Teljes szövegű keresés

DR. VEJKEY IMRE,
DR. VEJKEY IMRE, a KDNP képviselőcsoportja részérőll: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 2021. évi C. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti rendelkezésekről, valamint egyes ingatlan-nyilvántartással, területrendezéssel, településrendezéssel kapcsolatos és kulturális tárgyú törvények módosításáról szóló T/17443. számú törvényjavaslat, mint ahogyan azt Azbej Tristan államtitkár úr expozéjában mondta, összesen 48 törvényt módosít. Ezek a módosítások koherensek.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az államtitkári expozé után fontosnak tartom kiemelni, hogy az utóbbi időben fokozott igény mutatkozik naperőművek telepítésére, illetve térségi jelentőségű egyedi építmény megyei területrendezési tervbe történő beillesztésére irányuló területrendezési hatósági eljárás lefolytatására, amennyiben a megvalósítani kívánt erőművet a területrendezési terv nem tartalmazta.
Területrendezési hatósági eljárás során indokolt szakkérdésként megvizsgálni a termőföld minőségi védelmére vonatkozó kérdéskört, mely sajnos az eddigi tapasztalatok alapján eddig gyakran elmaradt. Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló ’97. évi LXXVIII. törvény módosítása az új településtervek hatékony elkészítését és eredményes alkalmazását segíti elő.
A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosítása pedig kiterjeszti a védetté nyilvánított kulturális javak kereskedelmi forgalomban történő átruházásával kapcsolatos, a kereskedőt terhelő bejelentési kötelezettséget. Ennek eredményeképpen a kereskedelmi forgalomban történő értékesítés céljából átadott, védetté nyilvánított kulturális javakra vonatkozó bejelentésre a kereskedő akkor is köteles, ha az értékesítés végül meghiúsul, és nem történik átruházás.
A telekalakítási eljárási szabályokkal való összhang megteremtése érdekében szükséges meghatározni a telekalakítás során követendő újabb elveket. Műemlékvédelmi követelmény a kastélyparkok, egyházi ingatlanegyüttesek, ipari együttesek, népi vagy más épületegyüttesek fizikai valójában és az együttes elemek érvényesítését elősegítő módon történő, egy telek egységben való fenntartása. Ezt annak idején úgy fogalmaztuk meg, amikor egy műemlékvédelmi épület volt, hogy a műemlékvédelmi épület egy birtoktesthez tartozik, és az egy birtoktest szintén védettség alá kerül.
A világörökségről szóló 2011. évi LXXVII. törvény módosítására azért van szükség, mert a Világörökség Szakbizottság megszűnésével 2022 januárjától létrejön a kulturális örökség védelméért felelős miniszter világörökséggel kapcsolatos új javaslattevő, véleményező és döntés-előkészítő testülete.
A Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló 2018. évi CXXXIX. törvény módosítása: az alternatív energiák előállítása, így különösen a naperőművek elhelyezése jelentős területfoglalással jár együtt. Az egyre terjedő naperőművek területfoglalásának anomáliáira - mint ahogy azt bevezetőmben is mondtam - válaszolva, országos szinten szükséges a telepítés területi korlátozása, a jó minőségű termőföldeknek, továbbá az ökológiailag értékes területeknek a védelme érdekében. A Trtv. módosítása erre tesz javaslatot, egyben a településrendezési szabályokban 2021 júliusával bekövetkezett változások is szükségessé tették az egyes rendelkezések pontosítását.
Az Ltv.-re vonatkozó módosítások, kiegészítések érintik a levéltári illetékesség fogalmát, egyes levéltárak illetékességi körét, a megszűnő közlevéltár elhelyezésével kapcsolatos rendelkezéseket. A közlevéltári illetékesség kérdése egységes fogalomhasználatot teremt, és egységesen jeleníti meg a közlevéltári illetékesség körébe tartozó, jelenleg is meglévő, de széttagoltan megjelenő feladatokat, ezáltal könnyítve a jogalkalmazást. Az illetékes levéltár jogosult és kötelezett az illetékességi körébe tartozó szervek maradandó értékű iratainak az átvételére, a közfeladatot ellátó szerv iratkezelésének ellenőrzésére, az iratselejtezések jóváhagyására, a szerv iratkezelési szabályzatának jóváhagyására, a maradandó értékű iratok körének meghatározására.
A közokiratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló ’95. évi LXVI. törvény módosításának előkészítését az Emberi Erőforrások Minisztériuma végezte a Levéltári Kollégium, valamint a levéltári szakmai szervezetek bevonásával. Az elkészült javaslat széles körű társadalmi egyeztetést követően, a levéltári és iratkezelési szakmai szempontok alapján került véglegesítésre, így került elénk benyújtásra.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A KDNP parlamenti frakciója mindezek alapján támogatja a törvényjavaslatot. Kérem, támogassák önök is. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem