GULYÁS GERGELY, a

Teljes szövegű keresés

GULYÁS GERGELY, a
GULYÁS GERGELY, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Képviselő asszony, abban a korban és szellemi állapotban lévőnek hiszem még magam, hogy emlékszem arra, amit mondtam. Én azt mondtam a kiskunhalasi kórház megnyitása kapcsán, hogy ahogy ez szükségessé válik, meg fog nyílni (Bangóné Borbély Ildikó: Nem, 10-én!), konkrét dátum nélkül, és ez természetesen így is van. Az egészségügyben kapacitás rendelkezésre áll, minden beteget ma az orvostudomány által elérhető legmagasabb szinten tudunk ellátni. És természetesen, ha szükség lesz a kiskunhalasi kórház kapacitására, márpedig sajnos úgy tűnik, hogy szükség lesz, akkor természetesen ez meg fog nyílni.
Ami pedig a maszkhasználatot illeti: itt az Országgyűlésben is maszkhasználati kötelezettség van. A rám tartozó területen, ami a területi közigazgatás, ott pedig az ügyfélszolgálatoknál a maszkhasználatot elrendeltük. Tehát mindenhol vannak felelős vezetők, akik tudnak arról dönteni, hogy a maszkhasználat indokolt-e vagy sem. De még egyszer szeretném egyértelművé tenni: a maszkhasználat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) az oltást nem váltja ki, az oltottaknál pedig nincs értelme a kontaktkutatásnak, ezért ilyen kötelezettség az oltottak esetén már valóban nincs. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem