DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Koronglövészettel szennyezték a Tisza-tavat azok a vadászok, akik a strandszezon nyitásakor egy Natura 2000-es területen, a szigorúan védett ramsari övezettől légvonalban alig 300 méterre fészkelő madarak tőszomszédságában egy négynapos fesztivállal egybekötött koronglövészetet szerveztek.
Most olasz vadászok ólomsöréttel lőtték a szintén védett madarakat, történt ugyanis, hogy a Tisza-tó egyik holtágán, kiemelten védett, úgynevezett ramsari területen találtak puskával elejtett vízimadarakat, közöttük a fokozottan védett kis kárókatonát egy tiszafüredi egyesület, a Magyar Környezetgazdálkodási és Vidékfejlesztési Társaság tagjai szerint.
Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Egy kicsit kezd már sok lenni az utóbbi időben az ilyen és ehhez hasonló, természettel szembeni érzéketlenség a Tisza-tónál, és akkor itt szóvá kell tenni azokat a vízparton gombamód szaporodó, mindenféle stílusban épített úszó létesítményeket, méregdrága kisebb-nagyobb úszóházakat és azoknak az egyvelegét, amelyek az arra hajózókban vagy evezőkben leginkább egy művészeti értéket magában nem hordozó kubista tájképet láttatnak mindenféle oda nem illő színben megalkotva. Valójában a turisták tájsebet látnak, és a hirtelen jött, átgondolatlan fejlesztéseket láthatják.
Az elmúlt időszakban a kormány a turizmus és a pénz érdekében mindent is lehetővé tett a Tisza-tónál, de talán most már húzni kellene egy vonalat a természetvédelem érdekében. Védett állatokra vadászni, szennyezni a környezetet hazánk második legnagyobb felületű taván nemcsak a természeti értékek védelme miatt tilos, de a turizmus fenntartható fejlesztése miatt is bűn.
Éppen ezért kérdezem, mi a terve a kormánynak a Tisza-tó természetének megvédésével kapcsolatban. Meddig hagyják, hogy elbalatonosodjon a Tisza-tó a helyi környezet kárára? Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzék soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem