DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ
DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Nagyon úgy tűnik, hogy ez a cicaharc a jegybankkal tovább folytatódik, az ön felszólalása csak ezt támasztotta alá.
Nem tetszik olvasni elég Matolcsyt, legalábbis nem volt ott velünk a legutolsó ülésén a Gazdasági bizottságnak, ahol ugyanezt a kérdést én feltettem a jegybank elnökének, hogy miért nem foglalkoznak az árfolyammal. Én tudom, hogy a jegybanknak van árfolyamcélja, mindenki tudja, keres rajta 170 milliárd forintot egy évben, hát persze, hogy hatással akar rá lenni! De ő ezt mégis letagadja.
Képzelje el, államtitkár úr, azt mondta Matolcsy, a jegybankelnök, hogy neki se ráhatása, se feladata nincsen a forint árfolyamának alakulására, sem pedig képessége és célja nincsen. Pont ugyanazt mondta, amit maga. Akkor mondja már nekem, hogy ki foglalkozik a forint árfolyamával?! Ki foglalkozik azzal, hogy 250 forintot kell adni egy euróért, vagy 365 forintot kell adni egy euróért? Mert eddig azt látom, hogy se a jegybank, se a kormány nem akar ezzel foglalkozni.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem