FARKAS GERGELY

Teljes szövegű keresés

FARKAS GERGELY
FARKAS GERGELY (független): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Szülővárosom, Kecel, valamint a szomszédos Kiskunhalas és vidéke sajnos nem a kiváló minőségű közútjairól híres. A néhány megvalósult fejlesztés mellett az úthálózat nagy részének állapota meglehetősen rossz, pedig az ígéretekből sosem volt hiány. Most ezen katasztrofális állapotú utak egy részének sorsa felől szeretnék érdeklődni.
A 2018. évi választás előtt a kormánypárti kampányújság a 2020-ra tervezett felújítások közé sorolta az összes olyan útszakaszt, amelyet az utóbbi időben nem tettek rendbe a környékünkön. Ezek közé tartozott például a Kecel-Kiskunhalas szakasz, az 5312-es út Jánoshalmától Hajós-Pincefaluig, valamint az 54-es számú főút Kecel és Hajós-Pincefalu közötti szakasza is.
A szülővárosomban, Kecelen élők talán a Kiskunhalasra vezető út tragikus állapotát fájlalják a legjobban, hiszen nagyon sokan járnak át dolgozni vagy éppen tanulni oda. Az útburkolat minősége nemcsak a hosszabb menetidőre van hatással, a járművek műszaki állapota is romlik, és a balesetveszély is nő, pedig az ígéretekkel Pintér Sándor miniszter úr sem maradt adós, aki a kiskunhalasi börtön 2019. februári átadásakor azt mondta, hogy hamarosan megcsinálják a Kalocsa-Kecel-Imrehegy-Kiskunhalas közötti utat, amiből immár két és fél év után sem lett semmi. Ugyanakkor nagyon sokan használják az általam említett két másik útszakaszt is, az 54-es út Kecel és Hajós közötti szakaszát, illetve a Jánoshalma-Hajós-Pincefalu közötti szakaszt, és naponta sok száz ember életét keseríti meg.
(13.00)
Sajnos, azt tapasztaljuk, hogy nemhogy 2020-ban, de még 2021-ben sem történt szemmel látható előrelépés a fenti útszakaszok tekintetében. A környéken élők esetleg abban bízhatnak, hogy a 2018-as ígéretekhez képest négy évvel később, a jövő évi választás előtt talán megint eszükbe jutnak a döntéshozóknak, és amolyan választási ösztönzőként belekezdenek ezekbe a régóta ígért beruházásokba.
Tisztelt Államtitkár Úr! Kérdezem tehát, hogy mire számíthatnak a vidékünkön élők e három konkrét útszakasz felújítása tekintetében. Várom érdemi válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem