DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Tudja, képviselő úr, van kétfajta hozzáállás. Az egyik hozzáállás a miénk (Bangóné Borbély Ildikó: Melyik az?), hogy amikor emberéleteket kell megmenteni, akkor a világ legtávolabbi országába is elmegyünk (Moraj az ellenzéki padsorokból.), és bármennyiért megvesszük a kézfertőtlenítőt, a maszkot, a teszteket, a lélegeztetőgépet, a műtüdőt és bármi mást, hogy magyar emberek életét megmentsük, és amikor van elég a tízmillió magyar embernek, akkor igyekszünk a határon túli magyaroknak is segíteni.
És van az önök hozzáállása, amelyik az egészben, úgy látom, csak az anyagiasságot tartja fontosnak, és folyamatosan változik az álláspontjuk. Ön most azt mondta, hogy miért van ilyen sok lélegeztetőgép. (Közbeszólás az ellenzék soraiból: Nem ezt mondta!) Mit mondtak bő egy évvel ezelőtt? Hogy miért nincs elegendő lélegeztetőgép. Azt hiányolták, hogy Magyarországnak miért nincsenek lélegeztetőgépei.
Magyarország - más európai országokhoz képest is villámgyorsan - valóban túlbiztosította magát, és az, hogy nem kellett használni ezeket a lélegeztetőgépeket, adjunk hálát a Jóistennek, hogy nem volt annyi beteg, hogy minden lélegeztetőgépet használni kellett volna Magyarországon. De ezt a kérdést, tisztelt képviselő úr, megválaszolta a WHO-nak a vezetője, amikor azt mondta, hogy Magyarország egyértelműen helyesen döntött akkor, amikor akár túlbiztosította magát védőfelszerelésekből, mert inkább legyen száz vagy ezer lélegeztetőgéppel többünk, tisztelt képviselő úr, mint hárommal vagy tízzel, vagy százzal, vagy kétezerrel kevesebb. Inkább legyenek ott a raktárban, mint hogy hiányozzanak a kórházaknak az intenzív osztályairól!
Tudja, tisztelt képviselő úr, voltak hónapok az elmúlt másfél évben, amikor a világ összes országa, az összes kórház, az összes egészségügyi minisztérium, az összes külügyminisztérium, mindenki ugyanazt akart venni, lélegeztetőgépet, védőfelszerelést, kézfertőtlenítőt, és lehetne még sorolni a védekezésben használt eszközöket, bizonyos gyógyszereket, amelyek szintén segítettek a járványban részt vevőknek, és annak örültünk, hogy valahol a világban találunk.
Milyen határidővel vállalta volta az Európai Unió, hogy számunkra közös beszerzésben lélegeztetőgépeket szerez be? 12 hónapos, egyéves határidővel! Mit mondott volna ön az egy vagy két hónap múlva kórházba kerülő embereknek? Hogy hát, kérem szépen, az Unió majd tíz hónap múlva szállít? Mi azt mondtuk, hogy nem várjuk ki ezt, hanem magunk lépünk, és a világ legnagyobb teherszállító gépe szállt le itt, a ferihegyi repülőtéren, amilyen más repülőterekre is ritkán érkezik, és hozta a védőfelszerelést más kontinensekről, a világ túlsó feléről.
Igenis, helyes döntés volt az, hogy a kormány, amikor a magyar emberek élete volt a legfontosabb, nem azt méricskélte, hogy erre mennyi forrás van, hanem azt mondta, hogy ez egy felülről teljes mértékben nyitott előirányzat. Nem volt a védekezésben anyagi korlát, nem volt olyan eszköz, nem volt olyan pénz, amit ne mozgósítottunk volna azért, hogy a magyar embereknek az egészségét, az életét meg tudjuk őrizni, és azt hiszem, helyes döntést hoztunk.
Nem hiszem, képviselő úr, hogy ki kéne számolnunk, hogy egy magyar ember élete mennyit jelent, hogy ez most százezer forintot, egymillió forintot, tízmillió vagy harminc millió forintot ér. Nem hiszem, hogy bármilyen módon helyes logika az, amit a magyar baloldal itt a parlamentben mondott, hogy ki kellett volna számolni ezek szerint, hogy egy ember élete mennyit ér, és annál többet nem szabad rákölteni. Nekünk minden élet számított, minden magyar embe-rért felelősséget viseltünk.
Arról pedig elfelejtett beszélni, tisztelt képviselő úr, hogy amikor a budapesti Városháza éppen pénzt kapott Soros Györgytől a járvány elleni védekezéshez, az, hogy, hogy nem, a Bajnai-kormány egészségügyi miniszterének, Horváth Ágnes utódának, Székely Tamásnak a Kelen Kórház Kft.-jénél landolt, és hirtelen megnövekedett annak a cégnek a forgalma és a profitja. Erről miért felejt el beszámolni, tisztelt képviselő úr, akkor, amikor arról van szó, hogy ki hogyan védekezett a járvány során?
Én azt hiszem, hogy önöknek legelőször magukba kéne nézni. Először is, ezt a szégyenteljes retorikát, hogy túl sokba kerül a magyar emberek életének a megmentése, szerintem jobb lenne, ha elfelejtenék, mert szerintem senki nem tud ezzel azonosulni. Igenis, minden ember élete számít.
Másrészről pedig jó lenne, hogyha végiggondolnák, hogy meddig akarják még fenntartani azt az országgyűlési határozati javaslatukat, ami a mai napig itt van az Országgyűlés jegyzékében, amelyben önök betiltanák a keleti vakcinákat. A DK már letörölte a saját oldaláról, honlapjáról azt a petíciót, amivel aláírást gyűjtöttek, hogy betiltsák a keleti vakcinákat, de önök itt a parlamentben a mai napig nem vonták vissza ezt a határozatukat. Azt a játékot is érdemes lenne abbahagyniuk, hogy egyik nap sok önöknek a lélegeztetőgép, a másik nap kevés, aztán megint sok, aztán megint kevés.
A kormány ezzel szemben igyekezett gyorsan lépni, elsők voltunk, akik létrehoztuk az operatív törzset, az elsők között voltunk, akik elértük a 25 százalékos átoltottságot, az elsők között voltunk, akik elértük az 50 százalékos átoltottságot. Az Európai Unióban az első országok között voltunk, akik elkezdtük az oltási kampányt, és a legelsők voltunk, akik a harmadik oltás lehetőségét is megnyitottuk mindenki számára.
(11.50)
Azt hiszem, nem tud még egy országot találni a világban, amelyik ekkora mértékű orvosibér-emelést hajtott volna végre a járványidőszak alatt, folytatta volna az ápolóibér-emelést a járványidőszak alatt, pontosan azért, hogy a magyar emberek élete biztonságban legyen, mert ennek felső anyagi korlátja nem volt, és soha nem is lesz. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)
