FÖLDI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

FÖLDI LÁSZLÓ
FÖLDI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor fiatal az ember, akkor úgy érzi, hogy örökké él. Ha mondják is neki, hogy majd meglátod, ha megöregszel, hiszi is, meg nem is.
Aztán felnő az ember nemcsak testben, hanem lélekben is, munkája, családja, sok öröme és gondja lesz. Először a napok kapnak szárnyra, aztán egy hét szalad el úgy, hogy észre sem veszi. Később a hónapok s az évek robognak tova gyorsvonatként. És miközben kiteljesedik életünk a munkánkban és családunkban, rádöbbenünk, hogy az egy Teremtőn kívül semmi és senki sem létezik örökké. Ez az a pillanat, amikor igazán elkezdjük értékelni az élet örömeit. Ekkor válik számunkra pótolhatatlanul fontossá minden perc, amit a szeretteinkkel, barátainkkal vagy éppen alkotómunkával, pihentető hobbival tölthetünk.
Az egymásra épülő korosztályok, az egész nemzet együttműködésére most, a járványok, az illegális migráció és a szélsebes technológiai változások korában még nagyobb szükségünk van, mint bármikor valaha. Közös célunk nemcsak a szépkorúak életének meghosszabbítása, hanem egyúttal életminőségük javítása is. Az időseknek meg kell adni a nekik járó tiszteletet és megbecsülést, hiszen megdolgoztak érte.
Mi, a Fidesz és a KDNP képviselői a kormánnyal szövetségben ezért dolgozunk. Emlékszünk rá, hogy az MSZP kormányzati pozícióban csökkentette a nyugdíjak értékét, sőt annak konkrét összegét is. A Jobbik pedig - egyebek mellett - nem szavazott igennel arra, hogy a nők 40 év munkaviszony után nyugdíjba vonulhassanak. (Zaj. - Az elnök csenget.) Emlékszünk rá, és az ország is emlékszik rá.
Az ellenzékkel szemben 2010-ben a polgári kormány azt vállalta, hogy megvédi a nyugdíjak értékét, vásárlóerejét, azaz, hogy nem fog kevesebbet érni a nyugdíj. Ezt a vállalásunkat teljesítettük is. Számos intézkedést hoztunk az idős emberek helyzetének javítása érdekében, amelyeknek látható eredményei vannak.
Folyamatosan emeljük a nyugdíjakat. Kiegészítés, korrekció, prémium, utalvány és egyéb juttatások formájában a szépkorúakat is részesítjük a gazdaság sikereiből. Visszaépítjük a 13. havi nyugdíjat, amit a baloldal vett el a jogosultaktól. Ezekben a napokban mind a 2,5 millió nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülő ember maximális, 80 ezer forintos nyugdíjprémiumot kap a megemelt összegű ellátás mellett. Ez összesen 200 milliárd forint többletbevételt jelent az érintetteknek. Még a legalacsonyabb összegű nyugdíjban részesülők is jogosultak a 80 ezer forintos nyugdíjprémiumra, így egy átlagos nyugdíjat kapó ember nagyjából 100 ezer forint többletbevételre számíthat novemberben, hiszen a nyugdíj-kiegészítést is fizetjük.
Tisztelt Ház! Összegzésképpen elmondható, hogy a 2010-es kormányváltás óta az idősek számíthatnak arra, hogy amíg polgári kormányzás van Magyarországon, addig szavakban és tettekben is megbecsülik őket, és elismerik erőfeszítéseiket. A nyugdíjasokat érintő intézkedések is mutatják, hogy a kormány elsődleges célja a megfontolt gazdaságpolitika alkalmazásával a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságának biztosítása, valamint a megállapított ellátások értékmegőrzése és a nyugdíjasok tisztelete.
Miért tesszük ezt? Miért követjük ezt a politikát? Mert mindaz, amit az idősek tudnak az életről, értékes, fontos a társadalom számára. A fiataloknak tanulniuk kell az idősektől, mert a parttalan ifjúságkultusz sehová sem vezet. Ismerik a jelszót: fiatalokat a csatába, időseket a tanácsba!
Ugyanakkor a szépkorúaknak is figyelniük kell arra, hogy lehetőségeik, képességeik szerint kövessék és értsék a világ változásait, hogy frissen tartsák szellemüket, és segítségére legyenek a tapasztalatlanabb ifjúságnak. Ezért erről a helyről is arra kérem az időstársaimat, hogy ha tehetik, meséljenek nekik az emlékeikről, a régi időkről, a családról, a munkáról, a történelemről. Adja át az egyik nemzedék a másiknak azt a kincset, mert ez a magyarság megmaradásának a záloga is. Annál pedig fiatal, idős, kormányoldal és ellenzék számára sem lehet semmi fontosabb. Üdvös lenne, ha legalább ebben egyet tudnánk érteni. Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem