SCHMUCK ERZSÉBET

Teljes szövegű keresés

SCHMUCK ERZSÉBET
SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Hogyan lehetséges, hogy a gazdaság tízéves szárnyalása után - amelyre önök gyakran hivatkoznak - a magyar társadalom közel 20 százaléka szegénységgel küzd? Szomorú adatokat tartalmaz a KSH-nak a háztartások életszínvonaláról szóló legutóbbi kiadványa. Nyolc év csökkenés után újra nőtt a szegénységben vagy a társadalmi kirekesztettség veszélyében élők száma, 1 millió 752 ezer főre. Sajnos, az sem változott, hogy a legnagyobb szegénységi kockázatot az jelenti, ha valaki romának születik. De a legmegdöbbentőbb talán mégis az, hogy öt magyar gyerekből egy társadalmilag kirekesztett és veszélyeztetett, vagyis a gyerekek 20 százaléka.
A gyerekes háztartások ráadásul sokkal szegényebbek az átlagnál, egyetlen családtípusban sem éri el az egy főre jutó jövedelem az országos átlagot. A legrosszabb a nagycsaládosok helyzete, ők fejenként bruttó 116 250 forintból élnek. Látható, hogy a kormány családpolitikája nem ért célba, csak a tehetősebbeknek szól, valójában egy kudarc. Hiába emlegettek 2020-ban havi 400 ezer forint feletti átlagkereseteket, jól hangzik, de eközben tavaly egy átlagos magyar ember havi bruttó 147 ezer forintból élt. A társadalom egyik legveszélyeztetettebb rétege pedig az idősek, amin nem lehet csodálkozni, hiszen a kormány már az inflációkövetést sem tudja számukra biztosítani. Az infláció drasztikusan nő, és azt látjuk, hogy a magyar társadalom is drasztikusan szakad szét.
Azt kérdezem, államtitkár úr, hogy szembesült-e a kormány ezzel a helyzettel. Mit kíván tenni a társadalom és a nyugdíjasok helyzetének további elszegényedése ellen? Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem