DR. RÉTVÁRI BENCE,

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ajánlanám önnek, tisztelt képviselő úr, hogy sétáljon föl az Apró-villába, és kérdezze már meg Gyurcsány Ferenctől, hogy mire gondolt akkor, amikor azt mondta, hogy Vidnyánszky Attila és társai, tehát mindenki, aki a nemzeti oldalon gondolkodik, és a kultúrával foglalkozik - Vidnyánszky és társai - addig maradnak, amíg Orbán, utána buknak. Sőt, folytatja Gyurcsány Ferenc: minden értelemben földönfutók lesznek. (Sebián-Petrovszki László: Így van!) És most önök azt mondják, hogy így van, megerősítik. Nem lesz árokbetemetés, zárójel lesz, levegőtlen világ. Önök mindenkinek, aki másként gondolkodik a világ bármely dolgáról, mint önök, azt mondják, hogy földönfutók lesznek. (Sebián-Petrovszki László: Aki lop!)
Itt, e Ház falai között már elmondtam, hogy egy hölgy engem egy hortobágyi deportálásos megemlékezésen megkeresett, hogy az ő szüleinek mondták ugyanezt, ezért nőtt ő fel a Hortobágyon (Sebián-Petrovszki László: Demeter Szilárdról van szó!), mert földönfutóvá tették. Elmenne Gyurcsány Ferenchez? Felsétálna, és elmondaná neki, hogy kedves Gyurcsány Ferenc, sokféle gondolkodású ember van, aki nem úgy gondolkodik, mint a liberálisok és a baloldal, azok is emberek, azoknak is joguk van a véleményükhöz. Attól sokszínű a világ, hogy másként gondolkodó emberek is vannak, mint Gyurcsány Ferenc, és nem lehet azt mondani, hogy aki másként gondolkozik, mint Gyurcsány Ferenc, az földönfutó lesz minden értelemben, anyagilag is, állása sem lesz, lakása sem lesz, semmi sem lesz, nem lesz árokbetemetés. Miközben önök egy szeretetnyelvről beszélnek a parlamentben, azt mondják, hogy nem lesz árokbetemetés, hanem mindenkit, aki másként gondolkodik a közbeszédben, a közélet világában, mint önök, azokat önök földönfutóvá teszik.
Vagy sétáljon el Vadai Ágneshez, hogy hogyan is gondolta azt, hogy újságírókkal majd ruandai módon fognak elbánni. Vagy kérdezze meg Szabó Timeától, hogy mit gondolt akkor, amikor azt mondta, hogy aki bizonyítottan kollaborált a Fidesszel, annak távoznia kell a közéletből. Minden üzletember, mindenki, aki valaha is egy fideszessel szóba állt, van egy közös fényképe, vagy mint az ’56-os forradalom után, nézik a fényképeket, hogy kiket kell eltávolítani, tisztelt képviselő úr? Vagy sétáljon el a Városházára, amíg el nem adja Karácsony Gergely, és kérdezze meg, hogy miért cenzúrázzák a Gyurcsány-film vetítését. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem