VARGA ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

VARGA ZOLTÁN
VARGA ZOLTÁN (DK): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Néhány megdöbbentő számot hadd mondjak: 55 milliárd forint, 10 milliárd forint, 6,2 milliárd forint, 2 milliárd forint, és a végére a resztli, 100 millió forint.
Gondolom, államtitkár úr tudja, hogy mik ezek az összegek, mert ha valakinek, akkor önöknek, a kormánynak és persze az ország háziállatokat gyilkolászó fővadászának pontosan tudnia kell, hogy ezek az összegek azok, amelyeket a vadászati világkiállítás kapcsán szórtak el, természetesen egy világjárvány kellős közepén. Ezek az összegek azok, amelyeket önök az adófizetők pénzéből költöttek el a személyes hobbijaikra, hiszen ahogy ebben az országban megszokhattuk már, arra bizony mindig van közpénz, hogy önöknek oly kedves dolgokra költsenek, legyen az a foci, vadászat vagy éppen magángépes repkedés.
És végezetül, ezek azok az összegek, amelyekkel önök egész egyszerűen nem hajlandóak tisztességesen elszámolni. Lassan már nem telik el úgy hét, hogy ne derüljön ki gyanúsabbnál gyanúsabb ügy a vadászati világkiállításról. Az összesen több mint 70 milliárd forintnyi adófizetői pénzt felemésztő rendezvény kapcsán legutóbb például azt olvashattuk, hogy közel 100 millió forintot fizettek ki állítólagos hatástanulmányokra, viszont ezekről egyszerűen nem hajlandóak a nyilvánosságot tájékoztatni.
Persze, potom 100 millió forint az önök korrupciós mestergépezetében szinte aprópénznek tűnik. Hogy miniszter úr is értse, aki most éppen nincsen itt, ebből még ő is többször tudna Svédországba, például privát luxusvadászatokra utazni, ott háziállatokat gyilkolászni és majd ott szarvastetemekkel fotózkodni, majd álszent módon a környezet és a természet szeretetéről papolni. És higgyék el, a tisztességes adófizetőknek bicskanyitogató az a tempó, ahogy önök szórják az ő pénzüket, hogy kielégítsék hibbant igényeiket, és persze jól kitömjék a haverok zsebeit.
Remélem, nem lepődnek meg, ha ezek után még meg merjük kérdezni: mikor szándékoznak elszámolni a vadászati világkiállítás költségeivel, és mikor adnak átlátható tájékoztatást a kiállításhoz kapcsolódó összes gyanús ügyletükről? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) Persze, csak akkor, ha miniszer úrnak két svédországi helikopteres luxusutazás között erre van éppen ideje. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem