DR. RÉTVÁRI BENCE,

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A kormány az elsők között volt a világ kormányai között, amely operatív törzset hozott létre a járvány elleni fellépés érdekében, amely koordinálja az egészségügyi és más szervek tevékenységét. Az elsők között voltunk, amely meghirdette azt is, hogy amilyen sűrűn csak lehet, az operatív törzs sajtótájékoztatót ad. Külön honlapot nyitottunk, a koronavirus.gov.hu-t, ahol a járvánnyal kapcsolatos információk elérhetők mindenki számára folyamatosan, napi frissítésű adatok vannak rajta - ezt önök is sokszor idézik itt a parlamentben -, illetve a vakcinainfóval pedig igyekeztünk az oltásokról is egy külön tematikus honlapot létrehozni.
Ezzel szemben önök mást sem tettek, tisztelt képviselő úr, mint támadták az oltást, támadták a járványügyi védekezést: volt ebben kamuvideó, ahol az orvosokat, ápolókat támadták, volt, ahol a vakcinagyártókat támadták, önök, a DK azt mondta, hogy nem szabad az EU által nem engedélyezett kínai vakcinával oltani, meg kell védenünk a magyarokat Orbán emberkísérletétől - így beszéltek a keleti vakcinákról -, vagy be kell tiltani - egyenesen a petíciójukban így fogalmaztak, hogy be kell tiltani a keleti vakcinákat -, emberkísérlet, bevizsgálatlan, hamisított, kísérleti nyulak a magyar emberek. Sőt, az egyik szakpolitikusuk azt mondta, minderre rátéve még egy lapáttal, hogy a betegség is jobb, mint egyik vagy másik oltás. Ez egy igazi felelőtlen kampány volt, és nem is tudnak ebből kijönni, úgy látom, hanem folyamatosan támadják a vakcinákat most is, tisztelt képviselő úr, miközben összevissza beszélnek. Például Kunhalmi Ágnes azt mondja, hogy aki akkor közülük - tehát önök közül, baloldali politikusok közül - arról beszélt, hogy nyitni kellene, azok valójában nem a nyitást szorgalmazták. Tehát amikor önök nyitást szorgalmaztak, igazából zárást szorgalmaztak ezek szerint, és amikor zárást szorgalmaztak, akkor nyitást szorgalmaztak.
Ön is láthatja, hogy nemcsak Magyarországon, hanem a világ minden országában, ahogy jönnek a járvány egyes hullámai, úgy folyamatosan szigorodnak az intézkedések, és ahogy a járványhullámok csillapodnak, úgy enyhülnek az intézkedések. Így volt ez Magyarországon az oktatás tekintetében is és minden más egészségügyi szolgáltatás tekintetében is, mint ahogy a világ más országaiban is így van. Nagyon örülünk annak, hogy ugyan az iskolákba nem lehetett bizonyos időszakban bemenni, de online folyhatott az oktatás, és nem veszített el senki egy évet. Ha az önök javaslatát megfogadtuk volna, nemcsak az érettségizők, de a magyar diákok is elveszítettek volna egy évet. (Arató Gergely: Nem igaz!)
A kórházakban is le a kalappal az orvosok előtt, akik munkát végeztek, és az ápolók előtt! Ezért is folyik minden idők legnagyobb orvosibér-emelése Magyarországon, amiben több mint kétszeresére emeljük az orvosok bérét, és 72 százalékkal emeljük az ápolók bérét, valamint egy egyszeri 500 ezer forintos külön juttatást is kaptak mert valóban, egy ismeretlen helyzetben álltak helyt, és jobban helytálltak, tisztelt képviselő úr, mint akár más országokban, mint akár Franciaországban, Spanyolországban vagy Olaszországban, Franciaországban, ahol a rákos betegeket sem tudták ellátni, Olaszországban, ahol a kórházi parkolókban gyógyították a betegeket, Spanyolországban, ahol az idősotthonokban nem látták el bizonyos helyeken az időseket. Láthattuk, hogy több országban alakult ki olyan helyzet, hogy külföldről hívtak be orvosokat, vagy külföldre vittek betegeket. Szerencsére Magyarországon ilyen nem történt meg az orvosoknak és az ápolóknak köszönhetően. Minden adat nyilvános, folyamatosak a sajtótájékoztatók, a kormányinfók, a vírus terjedésével kapcsolatosan az operatív törzs sajtótájékoztatói, mindennap frissül a koronavirus.gov.hu, a legszélesebb körű tájékoztatást igyekszünk nyújtani.
Tisztelt Képviselő Úr! Ami pedig az oltásokat illeti, ön most is, a mai napon is itt, még 2021 november végén kétségbe vonja azoknak a keleti vakcináknak a hatékonyságát, amelyek a Clinical Microbiology and Infection nemzetközi angol nyelvű orvostudományi szaklapban megjelent cikk szerint több mint 4 ezer magyar ember életét mentették meg. Ott vannak a pontos adatok, tisztelt képviselő úr, teljesen tudományos igényességgel, hogy a védőoltások, az összes Magyarországon használt védőoltás 88-98 százalékban védte meg a halálos következményektől a magyar embereket, és 69-89 százalékban a fertőzéstől is megvédte őket. Egy tudományos nemzetközi lapban mindezeket elolvashatja.
Ezek nem álhírek, hanem tudományosan megtámasztott tények. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem